Varázslatos Ének 1.rész 11. fejezet

Helloo!!! Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! :)) Nem kívánok sok locsolót a hölgyeknek, mivel én ennek soha nem láttam az értelmét...de sok csokit a lányoknak és fiúknak is egyaránt! Élvezzétek ki ezt a rövidke szünetet, pihenjetek, olvassatok és egyszerűen csak...lazuljatok B) Ui.: lesd meg az instagram oldalamat is: csakegyblog néven megtalálsz :) Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1. rész

11.fejezet

-Tudod Melani...inkább az utcán hálnék, ha velem van a legjobb barátnőm. És tudod...nem lesüllyedek, hanem felemelkedek az ő szintjére, amit ti soha, de soha nem fogtok elérni. Valamint...ha még egyszer így beszélsz a legjobb barátnőmről, esküszöm a tökéletes hajad már közel sem lesz ennyire gyönyörű.- bök Kiera Melani haja felé az ujjával. Majd hátat fordít neki és megölel engem. A hajam simogatva próbál megnyugtatni.

  -Lányok, mit ácsorogtok itt, mi történt? Tessék beállni egyes sorba, egy-kettő!- tapsol a kezével Miss. Tökéletes. Persze, hogy egyik feladatot sem tudom megcsinálni. A könyves még egész egyszerű volt ezekhez képest. Egy pohár víz a fejünkön, majd egy tál sütemény...stb. Valószínűleg el fogok késni az Állatok világa óráról, mert le kell tusolnom. Az a habos sütis sehogyan  sem akart megállni a fejem tetején...ahogyan a narancslé sem...meg a dinnyeszeletek...és ha már itt tartunk a limonádé sem. A professzor asszony inkább már rám se nézett. Komolyan mondom egész órán levegőnek tekintett. 

 
A nap hátralevő részében folyamatosan az órára pillantgatok, hátha gondol egyet az idő és hat órára vált. De most még a szokásosnál is lassabban telik el a nap. Kierának este elvileg lesz egy "Egyenlőre Szuper Titkos" dolga, szóval gond nélkül el tudok menni Stewval a terembe. Már háromnegyed hatkor ott tobzódom lenn a klubban és megláttam, hogy a szokásos kis fotelem üresen áll. Lehuppantam és vártam Stewra.

Nem bírtam sokáig ülni, úgyhogy inkább felpattantam és fel-alá járkáltam. 
Már elmúlt hat óra, de Stew még mindig nem volt sehol. Kezdtem aggódni, hogy nem is fog eljönni. Majd 20 perc késéssel, lihegve megjelent és mutatta, hogy gyorsan induljunk, majd útközben mindent elmesél. Nem értettem miről van szó, de elindultam a folyosó irányába. 8 óráig volt szabad kijárás, de a folyosókon már csak 1-1 diákot lehetett látni, ami nem is volt baj. Sőt, Stew mintha meg is nyugodott volna.

-Stew! Elmondod végre, hogy mi történt?
-Ja! Persze, persze...ugye emlékszel még a szobatársamra, Milanra?
-Hogy is felejthetném el.- mondtam mosolyra húzódott szájjal. A tojás vizsgálós eset óta nem hallottam a kicsit dundi fiúcska felől.
-Nem hagyott elmenekülnöm a szobából! Komolyan mondom, azzal is megpróbálkoztam, hogy ki megyek a mosdóba, de még oda is követett! Nehéz volt lerázni, de...végre sikerült! Bocsi, hogy megvárattalak!
-Semmi gond!- nevettem mellette. Nemsokára el is értünk ahhoz a falhoz, ami egy kimondott szó következtében ki is nyílt. Morole, suttogom újból. Nem kellett sokat várni, a fal kinyílt és ugyanaz a sötét folyosó fogadott, mint múltkor. 
-Mo...micsoda?- nézett rám Stew értetlenül.
-Később! Nyomás befelé!- válaszoltam gyorsan mielőtt valaki meglátna minket és betuszkoltam közben a fiút. Találtam egy égő lámpást, felkaptam és már futottam is befelé Stewval a nyomomban. Már éreztem azt az ismerős érzést. Kitártam az ajtót és...minden ugyanolyan volt mint a legutóbb. A sarokban a zongora, a hatalmas tükör és...a varázslatossága. Stew szájtátva állt és nem hitt a szemének. Én gondolkodás nélkül leültem a zongora mögé és...a kottatartón egy kotta állt. Nem volt rajta se cím, se szerző. Nem volt túl bonyolult. Rátettem az ujjaimat a billentyűkre, gyorsan átolvastam a darabot, majd játszottam.

Eltűnt a terem, eltűnt Stew, eltűnt ez az egész őrült világ. Csak én és a hangok. 

 

 

  Amikor felnyitottam a szememet, mert vége lett a darabnak, azt láttam, hogy Stew ott ül a zongora mellett és megigézve hallgatja a darabot. Felnézett és az arcáról tisztán le lehetett olvasnia a zavarodottságot. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de meggondolta és becsukta. Ide nem kellettek szavak. Ez a darab, maga volt egy érzelem. Ha szomorú voltál, a füledben szomorúan csengett. Ha boldog voltál boldogan. Ahogyan változtál, úgy változott a darab felépítése és hangulata. Ha nem tudod eldönteni mi van benned, egy katyvasz van legbelül...akkor ez a darab is egy zavarodott hangulatot ad. Hogy én ezt honnan tudom? Érzem. 

  A csöndet én töröm meg, de inkább magamhoz beszélek, mint Stewhoz.
-Kéne egy szöveg...

-Tessék?- néz rám a fiú. Még mindig egy fura érzelem tükröződik az arcán.
-Egy szöveg...ehhez a darabhoz.
-Aha, persze...-motyogja- ezt te írtad? Mi volt ez?
-Itt találtam, most az előbb...tetszett?
-Annyira mélyre hatoló volt. Mintha...mintha ez a darab jobban tudná mit érzek mint én magam, mintha...ismerne...- látszott a fiún, hogy teljesen össze van zavarodva.
-Detto...- válaszolom halkan. Megragadom a kottákat és belehelyezem a zongora mellett talált mappába- ezeket elviszem.- jelentem ki utána határozottan. Stew már nem is figyel rám inkább a terem többi részét tanulmányozza. A sarokban letakarva rálelünk egy kanapéra és hozzá tartozó puffokra. Azokat behúzzuk a fal mellé középre, hogy még maradjon hely az egész terem közepén. Megbeszéltük, hogy holnap is itt találkozunk a folyosón. Kiléptünk a titkos ajtón, majd elbúcsúztunk egymástól. Amikor ránéztem a faliórára, megláttam, hogy már fél nyolc van, pedig a bent töltött idő egy röpke félórácskának tűnt. Amikor visszafordultam a folyosó felé Stew már nem volt sehol. Én is elindultam a szobánk felé. Egy szövegen gondolkoztam a darabhoz, amikor egy lökést éreztem és a földön találtam magam. A könyököm és a félig beforrt lában csak úgy lüktetett.
-Mi a...- nézek fel és meglátom, hogy mellettem egy lány fekszik...nem is akárki. Hiszen ez Sára! Stew unokatestvére.- Sára!
-Flora? Jajj annyira sajnálom, teljesen elmélyedtem ebben a könyveben és...Uram isten a lábad! Te jóságos ég! Jól vagy?
-Persze nyugi semmi bajom csak...-álltam föl és éreztem, hogy arra a bizonyos lábamra nem tudok támaszkodni- csak nem tudok ráállni. De sebaj, majd holnapra jobban lesz. Mit keresel itt kinn ilyen későn?
-Én csak...én...én...izé...a könyvtárba mentem.
-Ja jó...igaz a könyvtár a másik irányba van, de...ahogy gondolod. Én asszem megyek a szobámba. Jó éjt!- köszöntem el Sárától, aki még rám mosolygott és még egyszer megkérdezte, hogy tényleg jól vagyok e, majd intett és ment tovább. Kicsit furcsálltam, hogy abba az irányba megy, de gondoltam biztos ismer egy rövidebb utat. Megnéztem, hogy megvan-e a nyakláncom, majd miután megbizonyosodtam róla, visszabicegtem a szobába. Kiera már aludt amikor beértem, úgyhogy olyan halkan, amennyire csak tudtam, ruhástul befeküdtem az ágyba, és azonnal el is nyomott az álom.

♣♣♣♣♣

  Másnap, Kiera keltett. A reggelit majdnem lekéstük, az első órára (Növények ismerete). Az első óra után kaptunk 15 perc szünetet, ugyanis védekezés órára kötelezően egy melegítőt és egy kényelmes felsőt kellett fölvenni. Hál istennek, most Kiera szólt és nem én voltam az egyetlen aki nem tud semmiről. Kaptam tőle egy szürke melegítő nadrágot és egy fekete pólót. Felvettem a tornacipőmet és hosszú hajamat egy laza copfba fogtam. Kiera hasonló pólót vett föl rózsaszínben és egy melegítőalsót feketében. Szőke haja tökéletes fonatban lógott a háta közepéig. Elindultunk az udvar felé. Amióta Kiera és Melani összevesztek, azóta Kiki és én nagyon jóban lettünk. De annyira azért még nem, hogy elmondjam neki a Titkos szobát. Az maradjon csak Stew és az én titkom.

  Amikor kiértünk az udvarra, akkor megpillantottuk a mi fiainkat, a másik csoport fiait és ugyanígy a lányokat is. Még nem ismertem nagyon senkit, mert ma délután lesznek a közös órák, amikor mindenre fény derül. Stew is ott állt a nagy fiúcsoportban és valamit nagyon magyarázott, de amikor megpillantott minket, akkor széles mosollyal integetett felénk. És visszaintettem és mutattam, hogy itt maradok Kierával meg a többi lánnyal. Ő felmutatta a hüvelykujját és magyarázott tovább. Lenni is ott állt mellette és egy fekete hajú, nagyon sápadt bőrű fiúval beszélgetett. Én Kierával társalogtam, és közben becsatlakozott a beszélgetésbe Elizabeth, Gisell és Lucy is. Ők meséltek az otthonukról és erről a világról, miközben engem folyamatosan Londonról és a gulguk (emberek) szokásairól faggattak.

Mivel én egy árvaházban nőttem fel, ezért annyira érdekes dolgokat nem tudtam mesélni, de azért az alap szintet és az iskolában tanultakat át tudtam adni. Tátott szájjal hallgatták a mondandómat, holott a mi vulágunk teljesen érdektelen az övékhez képest. Éppen a karácsonyról meséltem el a gulgu szokásokat ők pedig Mindenkor világának a szokásait mesélték teljes beleéléssel, amikor is kitárult az udvarra vezető ajtó és egy nagyon magas, csupa izom, hosszú hajú férfi lépett ki rajta. Intett, hogy mindenki maradjon csöndben és álljon egyes sorba. Nem kellett kétszer mondania. Beálltam Gisell és Kiera közé és kihúztam magamat amennyire csak tudtam, de még így is egy fél fejjel kisebb voltam Kieránál, Gisellnél meg majd nem egy fejjel. Ezt nem hiszem el...

Varázslatos Ének 1.rész 10. fejezet

Sziasztok! El sem hiszem, hogy már a 10. fejezetet írtam meg. Bámulatos. Mi lenne, ha rendszeresen tudnám is írni a történetet...? Ezért elnézést is szeretnék kérni, de hát...nagyon zsúfoltak a napjaim. Remélem tetszett ez a rész is! :D ! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

 Varázslatos Ének

1.rész 

10.fejezet

  Elképzeltem, ahogy a zongora mögött ülök, ujjaim lazán siklanak egyik billentyűről a másika, a torkomon angyali hangok törnek elő, majd felállok a hangszertől és csak táncolok, kizárva teljesen a külvilágot. Egy gyönyörű koreográfiát táncolok, minden lépés, minden forgás a helyén van, tökéletes az összkép. Akkor belép valaki az ajtón és minden elnémul.

  Az arcot nem látom csak annyit, hogy lassan közeledik felém. Kinyújtja a karját és letérdel elém. Én elfogadom a felkérést, majd együtt táncolunk tovább egy gyönyörű zongoradarabra. Felemel az ismeretlen ember a levegőbe én pedig lehunyom a szememet és csak az ösztöneimre hallgatva suhanok tovább. Egyszer csak a zongorából hamis hangok törtnek elő és kipattan a szemem. A szobánkban vagyok, a függöny elhúzva, hét ágra süt a nap befelé. Csak egy álom volt...semmi több...de ma muszáj lesz beszélnem Stewval. 

  Rápillantok az órára: 7:00. Még időben vagyok. Kiera a fürdőszobában tevékenykedik, és addig előveszem a pulcsimat, a nadrágot amit tegnap kaptam Kierától és az elnyűtt cipőmet is odakészítem. A szobatársam kilép a fürdőszobaajtón és rám mosolyog. Én is megajándékozom egy hatalmas mosollyal.
-Na milyen volt tegnap a buli?

-Űűűűber-Hiper-Mega-Szuper buli volt! Egy csomóan ott voltak az osztályból, meg nagyobbak is voltak és annyi emberrel beszéltem, de lehet, hogy többet ittam abból a puncs-szerűségből, nem tudom, de annyira jó volt, máskor gyere te is jó?
-Hát...meglátjuk.- zárom le ennyivel a témát, mert valahogy nincs kedvem elmenni az ilyen bulikba. Gyorsan bepattanok a fürdőbe és iszonyat gyorsan elkészülök, hogy még legyen időm beszélni Stewval. Elköszönök Kierától, aki még a szobában dilemmázik azon, hogy mit is vegyen föl én pedig amilyen gyorsan csak tudok menni egy félig összeforrt lábbal...megyek! Kitárom az ebédlő hatalmas ajtaját és meglátom a barátomat egyedül enni egy nagy kerek asztalnál. Nagyon senki sincsen még benn az ebédlőben, pont tökéletes alkalom egy beszélgetésre. Odaballagok az asztalhoz, leülök a fiúval szembe és rámosolygok. Ő int az ujjával, hogy a narancslevét még megissza, utána figyel. Én biccentek és addig szedek a tányéromra egy kis kaját. Újra rávillantom a mosolyomat és várom, hogy kész legyen már végre. Ő rám emeli a hatalmas szemeit és furán méreget.
-Flo, mi ez a hatalmas mosoly? Megijesztesz...oh várj! Kit öltél meg? 
-Mi? Nem! Senkit! Csak mondani akarok valamit!
-Huhh, akkor jó. Akkor elrakom a listámat azokról a helyekről, ahova egy hullát elrejthetnénk. Később lehet, hogy még jól fog jönni. Na! Bökd ki, csajszi!- azzal minden figyelmét rám fordította, én pedig elmeséltem mindent neki töviről-hegyire. Attól kezdve, hogy unatkoztam, addig bezárólag, hogy ma reggel felkeltem. Ő végig türelmesen hallgatott és nem szólt egy szót sem. Amikor befejeztem akkor összeráncolta a szemöldökét és mereven az asztalra szegezte a tekintetét.
-Ennek így semmi értelme...mikor is vesztetted el a nyakláncodat?
-Amikor...nem, inkább akkor amikor...vagyis...-dadogtam össze-vissza- fogalmam sincs. Pár nappal ezelőtt. Lehet, hogy amikor lesérültem. De Melani nem vehette el. Hiszen, honnan tudna a helyről, meg...hogyan jött volna ki a zongorából?
-Biztosan nem Melani volt. Akkor már réges-régen megzsarolt volna vele, az a Hárpia. Nem tudsz más emberről, akivel a napokba összevesztél vagy esetleg aki rosszat akarna neked? Bár ha annyira utálna nem adná vissza. Szent Sajtos Nokedli ebben az ég világon nincs semmi összefüggés! El kell mennünk arra a helyre. Emlékszel még az útvonalra?
-Igen, kristály tisztán tudom az utat. Hatkor a klubba?
-Hatkor a klubba.- kacsintott rám azzal felállt és kiment az ebédlőből.

Én is elraktam a tányéromat és indultam összeszedni a tanszereimet. Kint az ajtóban belebotlottam Kierába, aki pár lánnyal beszélgetett. Intett, hogy menjek oda, de én csak a fejemet ráztam és eltátogtam, hogy talán majd máskor. Ő biccentett egy aprót, majd egy pici mosoly keretében visszafordult a lányokhoz. Én felmentem a szobába és összeszedtem a cuccaimat, majd indultam is Nőifess órára, jelentsen ez bármit is. Nagyon reméltem, hogy nem egy...ó, dehogynem. Pont az amire számítottam. A nagy tükörterem előtt egy 30-as éveit taposó, extrém vékony, hipercsinos, űbergyönyörü nő állt. Hosszú szőkés-barna haját feszes kontyba tűzte fel, fekete passzos cicanadrágot, fekete passzos pólót és egy fekete topánkát viselt. Barna szeme örömtől csillogott, kiálló arccsontjával együtt maga volt a tökély. És ebből következtetve értelmet nyert az is, hogy mit takar ez az elnevezés. Nőifess = Nőiesség óra. Áh, hogy te még mindig nem igazán érted? Várj csak, kifejtem neked is bővebben: Kecses tartás, tánc, illemek...stb. Most már rémlik ugye? Na látod. És hogy ebbe mi még szörnyűbb? Hogy körülöttem mindenki tudta, hogy milyen ez az óra. Mindenki topánkába vagy tánccipőben van, leggingsbe vagy cicanaciba és tökéletes sminkben. Mi a még rosszabb? Hogy a nő mellett egy ugyanilyen tökéletes férfi áll, mögötte pedig a még tökéletesebb fiúk állnak. Én vagyok egyedül elnyűtt sportcipőben és pulcsiban ami 2 számmal nagyobb a méretemnél és szintén kopott és én vagyok egyedül farmerban. Csak nekem nincs sminkem (Jó a fiúknak sincs, bár azt a tökéletesen sima bőrt elnézve, lehet, hogy ezt nem jelenteném ki olyan biztosan) na meg csak bennem nincsen egy csöpp nőiesség sem. Megfordul Miss. Tökéletes tanárnő és hatalmas mosollyal az arcán kinyitja a mosolyánál is hatalmasabb tükörtermet. Bámulatos ez a terem.

 

(Nem találtam jobb termet XD, nézzétek el nekem)

Én lépek be legelőször és eltátott szájjal nézek körbe. Mindenki hasonlóan reagált. Miss Tökéletes beáll a terem közepébe és elkezd ciccegni.
-Nem, nem tündérkéim! Szájakat becsukni, hátakat kihúzni, mindenki üljön le egy székre. Kérlek, húzzátok már ki magatokat! Na, mindjárt jobb! Szóval, Gebra Professzor asszony vagyok, a nőifess tanárotok. Itt megtanulunk...- éééés jön a teljesen érdektelen része a mondanivalójának. Illem bla bla bla tökéletesség bla bla bla nőiesség bla bla bla. Hihetetlenül érdekes. Inkább kimennék és fociznék egy jót. Vagy ami még jobb, ha elmehetnék abba a terembe és leülhetnék a zongorához és...
-Tündérkém! Mindenki rád vár!- ránézek Miss. Tökéletesre és észreveszem, hogy mindenkinek a kezében egy könyv van és a terem sarkában felsorakoztam libasorba. 
-Öhm, bocsánat, kicsit elkalandoztam. Én nekem is kell olyan könyv?
-Nem, tündérbogaram te csak itt melegedni fogsz, hát persze, hogy kell! Gyerünk, nyomás a sor elejére, te mutatod be a feladatot!
-Rendben, de...mi a feladat?
-Könyv a fejre, hát kihúzva, a terem végébe találkzunk. Nem, nem, kezeket el a fejtől, tedd csak le a tested mellé. Jól van indulhatsz!- Egy másodpercet várok, hogy biztosan álljon a fejemen a könyv, kifújom a levegőt és megindulok előre. Egy lépés, majd még egy, még egy és még...CSATT! A könyvem ott hever mellettem a földön. A többi lány tökéletesen elhalad mellettem, a könyvük meg sem inog. Sőt! Melanitól még egy gúnyos mosolyra is futja. Félúton Kiera leveszi a könyvet a fejéről és odafut hozzám.
-Flo, minden rendben? Tessék a könyved.- veszi fel a földről a lány. Elveszem tőle és elmormogok egy köszönömöt.
-Kiera, tündérkém, senki nem engedte meg, hogy elhagyd a helyedet! Menj, fejezd be a feladatot! Te pedig - mutat rám- kezd elölről. Most!
-Jól van megyek már.- azzal visszakullogok a kezdő helyre és újra nekivágok. Egy,kettő,három...CSATT.
-Még egyszer!- egy,kettő, három...CSATT.
-Professzor asszony, nekem ez nem megy!
-Menj oda a többiekhez.- mondja csukott szemmel a halántékát masszírozva. Én lehajtott fejjel beállok a sor végére és tűröm ahogyan mindenki rajtam nevet, kivéve Kierát. Ő ott áll mellett és átkarolja a vállamat. Melani odafordul a lányhoz.
-Kiki! Gyere, hagyd azt az anyaszomorító gyereket! Ne süllyedj le arra a szintre, mint...
-Nem! És jobban teszed, ha csöndbe maradsz Melani.- néz rá Kiera. A szeme szikrákat szór. Soha nem nézett még ilyen dühösen.
-Te tudod. Süllyedj csak le egy porba való szintjére.- Kiera elengedi a vállamat és odaáll a másik lánnyal szembe.
-Tudod Melani...inkább az utcán hálnék, ha velem van a legjobb barátnőm. És tudod...nem lesüllyedek, hanem felemelkedek az ő szintjére, amit ti soha, de soha nem fogtok elérni. Valamint...ha még egyszer így beszélsz a legjobb barátnőmről, esküszöm a tökéletes hajad már közel sem lesz ennyire gyönyörű.- bök Kiera Melani haja felé az ujjával. Majd hátat fordít neki és megölel engem. A hajam simogatva próbál megnyugtatni.

Varázslatos Ének 1.rész 9. fejezet

Sziasztok! Megérkezett a következő rész is! Kiderült, hogy mégis megvan XD...gratulálok magamnak. Sajnos előző héten nem volt időm ezt kiposztolni, de a lényeg, hogy most itt van!!! Hogy vagytok? Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

9.fejezet

  

 

  Kinyitottam a szememet, a zongora fedele felnyílt és...ott volt a nyakláncom. A nyaklánc amiről azt hittem, soha nem látom viszont. Odafutottam és felcsatoltam a nyakamba. Megmarkoltam a holdacskát rajta és felnéztem a plafonra, majd két szót suttogtam a markomba: Köszönöm Anya

  Visszaballagtam a szobámba és Kiera már ott ült az ágyán egy füzetbe írogatva. 
-Szia, Flo! Hol jártál? Nem jöttél le vacsorázni sem, nem vagy éhes?

-Szia. Igazából nem, csak...felfedeztem egy kicsit az iskolát. 
-Oh, szuper...figyu, ma lesz egy tök király buli, Melani szervezi...nincs kedved neked is eljönni?
-Hah! Szerintem ezt most kihagyom...inkább kipihenném magam.- mondtam a lánynak, nem akartam elmondani neki, mennyire rühellem Melanit. A futós eset óta...látni sem akarom, nemhogy egy általa rendezett buliba elmenjek! Inkább bent hagytam Kierát, hadd készülődjön, én kimentem a klubba, hátha lesz valaki aki szintén nem megy el a "Kolosszális Partyba". Amikor odaértem, még senki sem volt ott úgyhogy leültem egy nagy fotelbe és néztem a kandallóban lobogó tüzet. Kicsivel később megérkezett Stew is.
-Hát te nem mész ebbe a hihetetlenül király buliba?-néztem rá összehúzott szemmel.
-Viccelsz? Akkor sem mennék, ha az életem múlna ezen...na jó...talán akkor elmennék, de ilyen veszély nem fenyeget...még.- az elgondolkodó fejét látva kirobbant belőlem a nevetés. Egy arra járó lánycsoport összesúgott mögöttem, de én csak nevettem, nevettem nevettem és nevettem. Lassan Stew is elkezdett velem együtt nevetni, aminek az lett a vége, hogy már egymás nevetésén kacagtunk fél órán keresztül.

El akartam neki mesélni, mit fedeztem fel a délután, de akkor megjelentek az osztálytársaink, akiknek a legnagyobb részét ismertem is, de a fiúk közül például egyet sem ismertem, mert csak 2 nap múlva lesz az első közös óránk. Stew bemutatott a fiúknak akik közül őszintén megmondom, nagyon egyet sem jegyeztem meg, csak mosolyogtam és bólogattam. Én nekem nem kellett bemutatnom őt a lányoknak, feltalálta magát. Ahogy ott csevegtek mellettem éreztem, hogy nem kellett volna kihagyni azt a vacsorát, mert kilyukad a gyomrom. Megböktem Stew vállát és mondtam neki, hogy éhen halok, úgyhogy találjon ki valamit azzal az okos fejével. Akkor odalépett mellénk egy magas fiú, mondván, hogy ő majd lekísér, mert az ő nagymamája a konyhában vezető biztos kapok valamicske kaját. Stew cselesen kihúzta magát az alól, hogy ott kelljen hagynia a lányokat, akik mint a kismacskák nyivákolva nevettek a viccen. Én csak a szememet forgatva bólintottam és megindultam az ismeretlen fiúval az ebédlő irányába. Hál Istennek, már nem kellett a mankót használnom, habár így egy kicsit bicegtem, de nem volt annyira nagyon feltűnő. Egy ötperces hallhatás után már nem tudtam elviselni, úgyhogy bedobtam azt a kérdést, ami már az indulás óta kavargott bennem.
-Ha nem sértő nagyon... megtudhatom a nevedet? Csak mert annyian voltatok és...még a lányokat sem igazán tudtam megjegyezni, hát még titeket.
- Lenni Bekrol. 
-Öhm...tényleg...-hajtottam le a fejemet. Ő pedig halkan elkezdett nevetni. - haha, nagyon vicces nevetni azon, hogy nem tudod megjegyezni a másik nevét. Te sem tudod az enyémet...
-Flora Griffin, én tudom a te nevedet.- mosolygott rám, én pedig vállon bokszoltam. Odaértünk a konyhához, de ő elsétált mellette és ment tovább egyenesen.
-Lenni...te hova mész?
-Kajájért...nem azért jöttünk? Várj meg itt.
-Rendben.- mondtam az üres folyosónak, ugyanis addigra már eltűnt egy ajtón keresztül. egyik lábamról álltam a másikra és már kezdtem nagyon unni magamat. Lehet, hogy átvert és itthagyott. De az is lehet, hogy pusztán csak csigatempóban végez el mindent. Kattant egy zár és kinyílt az ebédlő nagy ajtaja. Lenni intett, hogy menjek be. Beléptem és becsuktam a hatalmas ajtót. Annyira furcsa volt látni ezt a nagy termet üresen. Így még hatalmasabbnak tűnt. A fiú bevezetett egy hátsó ajtón a konyhába ahol leültetett egy kis asztalkához, majd elém rakott egy tálat tele étellel. Volt azon a tálkán minden: háromféle hús, négyféle köret, ilyen szósz-olyan szósz.
-Váo! Kitettél magadért Csigusz!
-He? Csigusz? A gulguk így köszönnek meg valamit?
-Nem...de olyan lassú voltál, azt hittem már soha nem jössz vissza a kajával. De ez...mivel tudnám meghálálni, hogy nem hagysz éhen veszni?
-Mondjuk megtanulhatnád a nevemet...az nem lenne rossz!- vigyorgott rám. Elővett két tányért, én meg a szememet forgatva fogadtam el tőle. Szedtem mindenféléből egy kicsit, majd nekiláttunk az evésnek. Mennyei volt, mint mindig. Után hozott még egy-egy szelet gyümölcstortár, ami maga volt a mennyország.

(Csak, hogy mindenki kellően megéhezzen :D )

Tele pocakkal és hihetetlen jókedvvel tértünk vissza a klubba. 

-Sajnálom, hogy nem mehettél el Melani "űbermenő" bulijába.
-Áhh, amúgy sem volt sok kedvem elmenni. De, ha az egyik haverodnak az a csaj a barátnője, aki szervezi a bulit...majdhogynem kötelező a megjelenés.- azt hittem rosszul hallok. Valaki el tudja viselni azt a lányt? Vajon halálosan megfenyegette szegény srácot...Lenni a fejemet látva mosolyodott el.- Nem annyira szörnyű Melani, mint amennyire mutatja magát. Csak jobban meg kell ismerni.
-Hah! Én már megismertem eléggé, köszönöm elég volt. Köszönöm szépen még egyszer, hogy megmentettél az éhhaláltól, de asszem megkeresem Stewt. Te pedig...menj a haverod barátnőjének a bulijába, mert még le leszel szidva. 
-Jó-jó megyek már. Jó éjt, Flora!
-Jó...várj! Ha találkozol Stewval, légyszi ideküldöd a klubba?- ő már csak intett, hogy persze, de utána már el is tűnt. Én lerogytam az egyik fotelba és a hasamat fogva gondolkoztam azon, hogy hol lehet Stew. Lehet meg kellett volna Lennit kérdeznem, hogy hol van a buli. Meglehet, hogy Stewt elcsalták a vihogó lányok. Talán jobb lenne, ha holnap mondanám el a ma történteket. Inkább visszamentem a szobámba, ami teljes egészében az enyém volt, mivel Kiera a buliban volt. Nem értettem mit eszik Melanin, hogy nem látja milyen is valójában? Hogy hogy senki nem veszi észre, mekkora hárpia az a lány? Csak kullognak utána istenítve őt, mint amikor egy rabszolga főurát isteníti, pedig még enni sem ad neki. Borzalmas. Vettem egy jó forró fürdőt, majd bebújtam az ágyamba. Álom még nem jött a szememre, inkább a nyitott ablakon keresztül hallgattam az éjjeli élet apró neszeit. Valamikor hajnalban Kiera is beesett a szobába egy másik emberrel, akiről nem tudtam eldönteni ki lehet. Kiera valamin halkan nagyon nevetett, elbúcsúzott az ismeretlentől és ruhástul, sminkestül bebújt az ágyába és elnyomta az álom. Én még mindig a nyakláncomon kattogtam, hátha kiderül még valami amit eddig nem vettem észre. Újra átéltem az érzést, amikor beléptem a hatalmas terembe. Elképzeltem, ahogy a zongora mögött ülök, ujjaim lazán siklanak egyik billentyűről a másika, a torkomon angyali hangok törnek elő, majd felállok a hangszertől és csak táncolok, kizárva teljesen a külvilágot. Egy gyönyörű koreográfiát táncolok, minden lépés, minden forgás a helyén van, tökéletes az összkép. Akkor belép valaki az ajtón és minden elnémul.

 




Varázslatos ének 1.rész 8. fejezet

Sziasztok! Huhh, több mint 1 hónap telt el az utolsó rész óta...nem magyarázkodom, nem volt kedvem írni. Hétkor végeztem minden nap a tanulással, bedőltem az ágyba és aludtam...XD. Remélem az a kevés olvasóm még mindig itt van, és nem haragszik egy ekkora eltűnés miatt. Remélem hosszabb soha nem lesz. Arra kérlek titeket, akik aktívan olvastok, hogy ha emailban is, de kérlek jelezzétek nekem, hogy itt vagytok és érdemes ezt csinálnom, érdemes kikerekíteni ezt a történetet! :)) Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1. rész

8. rész

  -Bocsi, tudsz adni egy tollat?- kérdeztem halkan. Nem válaszolt csak odacsúsztatott egyet- Köszönöm.- biccentett és elkezdett írni. Felnéztem a táblára és az már tele volt írva. Jobb lesz, ha én is minél gyorsabban elkezdek írni.
  Már rögtön az első óra is érdekes volt számomra, pedig ezzel még csak bevezettük
 Mindenkor történelmét. Persze, egy olyan diáknak, aki itt élt ez egy olyan történet volt, amit álmából felkeltve is tudott, de nekem, mint "Egyszerű Földi Embernek" ez igenis érdekes volt. Egész órán szájtátva bámultam Stefan professzort, szívva magamba a sok-sok információt. 

•••••

Mindenkor Történelmének Kezdete

  A tudósok által úgynevezett "Mai Mindenkor", ami egykor még a Swendoritor nevet viselte, a mai Európa egyik országa volt. Abban az időben még London helyén ez az ország foglalt helyet, akkor még az egész világon szabadon élhettek a varázslók, mogrifok és a kevésbé jelentős gulgu (gulgu= ember) kinézetű lények. A gulguk és a mi világunk emberei közösen, békében éltek együtt ám egy gulgu ezt nem bírta elviselni. Helytelennek tartotta az együttélést, népünket örökre elakarta tüntetni az egész Földről. A gyermek (Earl Deko- részletesebb ismertetés a tananyag 20. leckéjében található ) abban a hitben töltötte be  12. életévét, hogy helytelen a közös együttélés. Mikor szüleit lecsukták egy lázadás szítása miatt, ő varázsló tanoncnak kiadva magát jutott be világunk legnevesebb iskolájába: a Haviscolra. Kitűnő eredményekkel végezte el eme neves intézményt és eközben minden alkalommal amikor tehette kutatott. Kutatott az után, hogyan lehetne elpusztítani ezt a rendszert. Idővel megtalálta a módját. ( Részletes történet, a tananyag 20. leckéjében található).
  Earl terve sikeresnek bizonyult volna, ha az akkori uralkodó: Rampli Ger Soldo nem jár egy lépéssel az ifjú előtt. Mielőtt Earl végrehajthatta volna találmányát Soldo Mindenkort egy igen neves varázslat segítségével eltüntetett a Föld felszínéről, és helyére egy üres országrész maradt, lásd később London. Minden gulgu emlékezetéből kitörölte az embereink létezését, az emberek elfelejtették, hogy valaha is léteztek varázslók, mogrifok...stb, csupán annyit terjesztenek, csak egy mese. ( Amíg minden gulgu azt hiszi, ezek csak kitalációk, a mi világunk addig van biztonságban) Egyetlen átjárás volt lehetséges Mindenkorba: egy vén tölgyfán keresztül, kizárólag bűbájjal. ( ma már több száz lehetséges megközelítése van világunknak- részletesebb ismertetés a tananyag 13.leckéjében található)

•••••

  

  Ezt a sok információt feldolgozni viszont már nem volt időm, mert rohantunk is Növények ismerete órára. Pilop professzor asszony, egy mindig mosolygós, negyvenes éveiben járó, növényrajongó nő. Komolyan mondom, félelmetesen bele van esve a növényekbe. Egész órán arról magyarázott, mennyire csodás teremtmények azok a jácintok, amik az asztalára ki voltak rakva.

Mesélt még egy keveset a Földi virágokról, majd áttért "Mindenkor virágoskertjére" ami, hogy az ő szavait idézzem "űűűűűber varázslatos". Lehet, egy résznél be is aludtam, mert valamikor az óra felénél képszakadás, majd hirtelen vége lett az órának.

  Az egész héten az órák nagy része az ismerkedésről szóltak még mindig, csak beszélgettünk, ebédeltünk és mindenki visszavonult a szobájába, a délutáni órákat meg sem tartották. Én délután javarészt Stewval fedeztem fel az iskolát, néha Kiera is csatlakozott, máskor a könyvtárban olvasgattam vagy éppen csak a szobámban ültem és rajzolgattam. Egy délután viszont teljesen egyedül maradtam. Stew elment focizni, Kiera ruhapróbára ment én meg egyedül kuksoltam a szobába. Nem volt kedvem sem olvasni, sem rajzolni sem pedig a falat bámulni. Úgy döntöttem, sétálgatok egy kicsit az iskolában, hátha felfedezek egy jó járatot, ahol gyorsabban eljutok a kotyvasztó terembe, ugyanis lent van az alagsor leg eldugottabb kis sarkában, ami mellett egy jó párszor csak úgy elsétáltam, észre sem vettem, csak miután becsöngettek. Már vagy fél órája céltalanul csakúgy róttam a köröket a folyosókon, amikor meguntam és eldöntöttem, hogy inkább visszamegyek a klubba és keresek valakit, akivel beszélgethetek. Indultam volna, amikor egy hangot hallottam. "Ide".  Szétnéztem, hogy ki szólt hozzám, de egy lélek sem volt a folyosón. Megint hallottam. "Ide". Megint megfordultam, de még mindig senki nem volt a folyosón. Akkor halkan megszólaltam.
-Ha akarsz valamit, gyere elő.- szinte csak suttogtam, de reméltem aki itt van az meghallja. Jött is a válasz. "Gyere közelebb. Gyere ide. Úgy vártam régen rád." -énekelte valaki. Hirtelen megindultam a folyosó egyik irányába. Fogalmam sem volt hova megyek, de azt biztosan tudtam, hogy meg kell állnom az oszlop mellett és egy szót kell suttognom: Morole. Igazam volt. Egy ajtó nyílt ki előttem. Beléptem rajta, becsukódott az öreg ajtó, és egy percig a sötétségben álltam némán.

Megtettem előre egy lépést, majd még egyet, és csak mentem előre a sötétségben, mígnem megpillantottam egy égő lámpást. Megfogtam és bevilágítottam a folyosót. A fal kőből volt, a padló úgyszintén és egy elágazásban álltam. Jobb oldalra mentem és egy nagy teremben találtam magam. Tükörterem volt. Pontosabban ahogyan a felirat mutatta: Tánc terem
Beléptem és megpillantottam a sarokban egy zongorát is. Ezen kívül még egy fali tükör, képek, íróasztal és egy másik ajtó volt. Ám az az ajtó be volt zárva...majd valahogyan egyszer kinyitom. Odaléptem az íróasztalhoz, amin egy penna is helyet foglalt. Kinyitottam az egyik fiókot, amiben egy halom papír volt. A másik kettőben úgyszintén. Kivettem volna az egyik köteget, amikor megálltam, mert ugyanazt a hangot hallottam, mint ami idevezetett: " Dalolj, és vedd el ami a téged illett." Mi illethet engem? ÉS mégis mit énekeljek? És miért? Rögtön beugrott, mit is énekelhetnék. Átgondoltam a hangokat, a szöveget, majd becsuktam a szememet és csak énekeltem. "Rám világít a holdsugár, Egyedül, egy veszedelmes éjszakán. De hangodat hallom az erdő hűs fagyában, A messziről süvítő szél dalában".  Ekkor kinyitottam a szememet, a zongora fedele felnyílt és...ott volt a nyakláncom. A nyaklánc amiről azt hittem, soha nem látom viszont. Odafutottam és felcsatoltam a nyakamba. Megmarkoltam a holdacskát rajta és felnéztem a plafonra, majd két szót suttogtam a markomba: Köszönöm Anya

Varázslatos Ének 1.rész 7.fejezet

Sziasztok! Hogy vagytok? Jó lett a félévi bizonyítványotok? Én a suliváltás ellenére egész jól teljesítettem :). Remélem nem lett nagyon unalmas ez a rész, de lassan jönnek az izgalmasabbak is, viszont valahol el kell kezdeni nem de? Legyen további szép hétvégétek :D Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

7. fejezet

 

-Na, hogy tetszik?- érdeklődött fülig érő szájjal a mellettem álló lány.
-Ez...hihetetlen...
-A ruhát nyugodtan megtarthatod. Nekem túl szűk ez a nadrág, ebből a felsőből még vagy ezer másik van, az inget meg életemben nem vettem még fel.
-Kiera ez...nem tudom hogyan háláljam meg. Nagyon köszönöm!- fátyolos szemmel fordultam oda hozzá és erősen magamhoz öleltem. Nem szólt semmit csak ő is magához szorított. 
-Nyomás az ebédlőbe!- húzódott el Kiera és odaadta a mankóimat.

  Amikor leértünk még nem voltak sokan az ebédlőbe, tanárból is csak egy-kettő, Stew viszont már lenn volt. Odamentünk hozzá leültünk, de ő csak meredten bámult előre.
-Neked is jó reggelt Steward.- köszönt mérgelődve Kiera azzal levágta magát a fiúval szembe lévő székre. Én Stew mellé ültem.

-Bocs...éppen nyitott szemmel aludtam.
-Nem is mentél ki túl későn. Éjfélkor mentél vissza a szobádba, nyolc órát bőven aludhattál.- nézett rá lenézően Kiera.
-Igen, aludhattam volna nyolc órát, kivéve ha van egy olyan szobatársad aki hajnalok hajnalán sem enged aludni, mert be nem áll a szája, a tárgyakkal beszél és...szent sajtosnudli felénk tart.- azzal lehajtotta a fejét. Egy szemüveges, dundi, alacsony fiú tartott felénk fülig érő szájjal. Nem zavartatta magát simán leült Kiera mellé és megpöckölte Stew vállát átnyúlva az egész asztalon.
-Steward. Steward. Steward. Steward. Steward.
-Mondjad!- csattant fel a mellettem ülő fiú.
- Mi lesz a tehén és a macska keresztezéséből?
-Honnan tudjam?
-Mú-mia.- az újonnan jött fiú fülsüketítően felkacagott saját poénján. Mi ültünk és bámultuk amíg ő már a földön hemperegve nevetett. Stew megfogott egy szelet pirítóst és az orra alatt olyasmit motyogott, hogy sürgősen el kell mennie. Kiera is felállt és mondta, hogy már nem is éhes, a szobába majd találkozunk. Én a fiúra néztem aki semmit nem érzékelt a külvilágból, igaz már nem nevetett, de egy tükörtojást tanulmányozott a nagyítójával.

 

 

Nagy nehezen talpra álltam és kibicegtem az ebédlőből egy pogácsával a kezemben. Fel kellett mennem az igazgatóhoz az órarendemért és a tankönyveimért, mert ugye én nem tudtam átvenni őket a balesetem miatt, ha lehet egyáltalán balesetnek nevezni. Felbicegtem a 4. emeletre és bekopogtam Wassmer igazgató ajtaján. Kikiabált, hogy menjek én pedig belóktem a hatalmas, vasból készült ajtót. Hangos nyikorgással nyílt ki, látszódott rajta, hogy nem ma helyezték ide. Az igazgató a székében ült és egy levelet írt. Barna öltönyének a vállán egy galamb aludt csendesen. Becsuktam magam után az ajtót és a küszöbön állva tanácstalanul álltam. A férfi a fejét fel sem emelve egy székre mutatott. Odabicegtem, elhelyeztem a mankóimat a falnak támasztva és lehuppantam  egy nagyon kényelmes székre. Olyan érzés volt, mintha egy felhőn ülnék. Eljátszadoztam benne.
-Örülnék neki Flora ha nem mozgolódnál úgy, mint akinek hangya van a nadrágjába.
-Bocsánat.- fordultam el, elrejtve a mosolyomat.
-Az órarended és a tankönyveid. Viszlát.
-Ennyi?- néztem rá kérdőn.
-Mi ennyi? Mit mondjak neked? Csipkedjem meg az arcodat, hogy milyen ügyes vagy hogy idetaláltál? 
-Nem csak...számítottam rá, hogy feltesz néhány kérdést meg ilyenek. De látom az igazgató úr nagyon elfoglalt, úgyhogy én megyek is.- felálltam elvettem a könyveket, hónom alá vettem a mankómat és kimentem az irodából.

♣♣♣♣♣

 

Lebicegtem a hálótermekhez és bementem a szobánkba ahol már nem volt benn Kiera. Leraktam a könyveket és megnéztem az óráimat:

Pilop prof. asszony Növények ismerete EBÉD ---------------
Stefan professzor Történelmünk EBÉD ---------------
Morpho professzor Védekezés Hepplor professzor Gyakorlat
Hella prof. asszony Állatok világa Dulap professzor Kotyvasztás

Gebra prof. asszony

Nőifess Lompilone prof. asszony Múltam, jelem, jövőm

Kétszer is átolvastam, hátha valamit félrenéztem. Védekezés? Gyakorlat? Nőifess? Rápillantottam az órarendemre is és akkor láttam meg, hogy 2 perc múlva kezdődik az első óra ami nem más, mint...a Történelmünk és persze, hogy a második emeleten van. Felkaptam a tankönyveket, a füzetet és amennyire csak tudtam siettem. Az első emelet után könnyes szemmel bár, de még futottam is. Na jó, kocogtam. Gyorsan sétáltam. Jó rendben...az első emelet után már nem annyira siettem, mert még volt 1 perc becsöngetésig. Felértem a másodikra és akkor döbbentem rá, hogy lehet, hogy volt egy kis időm, de fogalmam sincs melyik teremben lesz órám. Pontosabban van, mert már addigra becsöngettek mire én ezt végiggondoltam. Bekukucskáltam minden kulcslyukon.

 

 

Amikor az egyiktől felálltam Stefan professzor állt velem szemben. Tágra nyílt szemekkel álltam előtte, azon kattogva, hogy vajon most mit kéne mondanom, milyen magyarázattal rukkoljak elő.
-Flora hercegnőnek nem az én órámon kéne ülnie?

-De professzor úr csak...én...nézzen rám uram. Tudja mennyi időmbe telt felöltözni? És még az emeletek megmászása is. Huhh, teljesen kész vagyok képzelheti a professzor úr. Éppen a cuccaimat szedtem lenn össze csak nem reggeliztem és lenn egy időre elájultam. Most értem föl és még eszméletemnél sem vagyok teljesen.- halmoztam a hazugságot hazugságra. Bár én ezt nem nevezném hazugságnak csupán...kicsit átszínezem a dolgokat és felnagyítom. Stefan rezzenéstelen arccal hallgattam a beszámolómat, majd mikor végeztem egy apró mozdulattal kinyitotta azt az ajtót, aminek a kulcslyukán nemrég kukucskáltam be.
-Fáradjon be és máskor reggelizzen. Vagy talán induljon el időben.- egy apró biccentéssel válaszoltam és leültem a leghátsó padba. Kiera valahol középen ült Elizabeth Baker mellett és aggódva nézett rám. Bíztatóan rámosolyogtam, hogy minden rendben van, majd kinyitottam a könyvemet és a füzetemet. 
-Sziasztok gyerekek. Stefan Hamilton vagyok és én leszek az a tanár, aki megismertet titeket őseink múltjával, a varázstörténelemmel és remélem sokatokkal 5 éven át lehetünk együtt. Akkor hát kezdjük is el. Mindenki nyissa ki a tankönyvét a 20. oldalon, füzeteket is nyissatok. Megböktem a mellettem ülő lány vállát, ha jól emlékszem Mariának hívják.
-Bocsi, tudsz adni egy tollat?- kérdeztem halkan. Nem válaszolt csak odacsúsztatott egyet- Köszönöm.- biccentett és elkezdett írni. Felnéztem a táblára és az már tele volt írva. Jobb lesz, ha én is minél gyorsabban elkezdek írni.

Varázslatos Ének 1.rész 6.fejezet

Sziasztok! Megint kimaradt egy hosszú időszak amikor nem volt rész. Nem keresek kifogásokat, de tényleg nagyon sűrű az életem, végre most vasárnap volt időm leülni és írni. Nálatok is esett a hó? Nálunk egész nap csak úgy szakadt :D Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

 

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

6. fejezet

 

 

 Beléptem a szobámba, de Kiera fürdött úgyhogy levágtam magam az ágyra (persze amennyire a gipsz és fájdalmaim engedték) és legjobb elfoglaltságomat csináltam: a plafont bámultam.  Ezen a mágiás témán kattogtam még mindig. Annyira hihetetlen ez az egész. Lecsuktam a szemem és próbáltam elképzelni milyen lenne, ha én tényleg tudnék varázsolni. Hirtelen egy halk zene csendült a fülemben. Kinyitottam a szemem és odakaptam a nyakamhoz, de a nyakláncom nem volt ott. A zene elhallgatott és egy fülsüketítő zúgásra váltott. Felpattantam, viszont elfeledkeztem a gipszemről és a fájdalomról. Összeestem. Elöntött a pánik, elkezdtek napvilágot látni a könnyeim. Először csak egy-egy, majd azon kaptam magamat, hogy a földön fekszem és zokogom.

 

 

Nem veszhetett el. Ez volt az egyetlen dolog amit anyuéktól kaptam. Belül úgy éreztem, mintha egy darab veszett volna el belőlem. Ha nem lenne rajtam ez a gipsz, már régen elrohantam és felkutattam volna az egész iskolát, de jelen körülmények között ezt nem tudtam megtenni. Fel akartam állni és odabicegni a mankómhoz, hogy a fájdalom ellenére is megkeressem a nyakláncomat, de egy ének kezdett el fülsüketítően hangzani: "Jól vigyázz kicsi lány, a  szeretteiddel tudd hogy bánj. Nem tudhatod ki lehet a farkas, és kilehet rá rendkívül alkalmas. Nézz körül és jól vigyázz, minden pokrócot jól kirázz. Keresd most majd találj rá, érezd most vagy haljon hát."
-Flora! Flora!- arra eszméltem fel, hogy a földön ott guggol mellettem Kiera,Stew és engem szólongattak. Kivert a verejték, ziháltam. Kiera egy vizes borogatást tett a fejemre.

-Mi történt?- kérdeztem.
-Amikor kijöttem a fürdőszobából- kezdte Kiera- a földön feküdtél és valamit motyogtál, de valamilyen egészen más nyelven. Megkérdeztem tőled, hogy mit csinálsz, de te csak ültél és motyogtál, viszont a verejték teljesen kivert, rémült voltál. Fenn voltál. Nem ájultál el, de nem is voltál magadnál. Majd jött Steward is és amikor belépett te összeestél a földön.
-Ti is hallottátok a zenét? Énekeltek...
-Flora...senki nem énekelt. Még zene sem volt...- nézett mélyen a szemembe Stew.
-Mit hallottál?- kérdezte meg Kiera. Én felidéztem nekik a dal szövegét. Nem is igazán dal volt, hanem egy utasítás. Már teljesen jól voltam. Semmi hatását nem éreztem az előbb történtekből.

                                                                             ♣♣♣♣♣

 

  Éjfélkor Stew még nálunk volt a szobában. Azóta is elemezgettük az éneket. Próbáltunk minden apró részletre odafigyelni, de semmi nem volt tiszta. A nyaklánccal próbáltunk valami kapcsolatot teremteni, de mit kellene éreznem most? És mire lehet valaki alkalmas? Végül hajnali egykor ment ki Stew a szobából és mi Kierával lefeküdtünk aludni. Hallottam ahogyan Kiera egyre lassabban szuszog majd elnyomja őt az álom. Én egyszerűen nem bírtam aludni.

 

 

Valamikor hat körül aludhattam el, arra emlékszem, hogy már világosodott. Sikerült kemény 2 órát aludnom, ugyanis nyolckor keltünk, mert fél kilenckor kezdődött a reggeli. Mivel előző napokban én nem voltam ott a vacsorákon ezért én nem kaptam meg az órarendemet és a tankönyveimet. Nagyszerű, megint mehetek az igazgatóhoz.

  Amikor felkeltem egy laza copfba kötöttem a hajam és ki akartam lépni a szobából amikor is Kiera visszarántott.
-Na na! Flo megígértem, hogy adok neked ruhát és adni is fogok!

-Kiera, nem létszükséges. Nekem tökéletesen megteszi ez a pulcsi és farmernadrág is.
-Betartom a szavamat! Gyere, nézzünk itt neked valamit.- azzal odalépett a szekrényhez és elkezdett benne turkálni. Én leültem az ágyra és türelmesen vártam, hogy válasszon nekem valamit. Egy kis idő elteltével kibújt a szekrényből és egy szettet mutatott fel. Egy fekete csőnadrág, egy fehér trikó, egy kockás ing és egy pár fekete tornacipőt tartott a kezébe. Felpróbáltam. A méret tökéletes volt. Kiera még nem engedte, hogy belenézzek a tükörbe, ragaszkodott ahhoz, hogy megcsinálja a hajamat és a sminkemet. Megkértem, hogy csak egy enyhe sminket készítsen nekem. 
-Most már belenézhetsz a tükörbe!- csapta össze a tenyerét mosolyogva Kiera. Felálltam, odabicegtem a nagy falitükörhöz és...egy bájos lány nézett vissza rám.  Hosszú fekete hajam természetesen, kiengedve lógott, a ruhát szinte rám öntötték és csak egy halvány rózsaszín szájfényt meg szemceruzát kent fel az arcomra Kiera. Nem hittem el, hogy ez lennék én.
-Na, hogy tetszik?- érdeklődött fülig érő szájjal a mellettem álló lány.
-Ez...hihetetlen...
-A ruhát nyugodtan megtarthatod. Nekem túl szűk ez a nadrág, ebből a felsőből még vagy ezer másik van, az inget meg életemben nem vettem még fel.
-Kiera ez...nem tudom hogyan háláljam meg. Nagyon köszönöm!- fátyolos szemmel fordultam oda hozzá és erősen magamhoz öleltem. Nem szólt semmit csak ő is magához szorított. 
-Nyomás az ebédlőbe!- húzódott el Kiera és odaadta a mankóimat.