Helloka!❤ Szerintetek min változtassak a történetben? Néha úgy érzem egy-egy rész annyira vontatott és nem elég érdekes...Nem is tudjátok mennyit segítene néhány építő kritika :) Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

 Varázslatos Ének

1.rész

 

 

13. fejezet

 

 Miután elolvastam a "levél" tartalmát, falfehér arccal fordultam a mellettem ülő fiú mellé akinek nyújtottam is közben a lapot, csakhogy Stefan belépett és kijelentette, hogy most mindenki maradjon csöndben.

  -Stew!- suttogtam olyan halkan, amennyire csak tőlem tellett- ezt el kell olvasnod!
-Flo! Stefan professzor éppen valami fontosat mond, jobb lenne ha te is figyelnél, majd szünetben megbeszéljük.
-De Stew! Ez nem várhat!
-Komolyan ennyire fontos?
-Igen!- feleltem határozottan. A fiú egy kis időre elgondolkozott majd fellendült a keze a magasba. Stefan rápillantott és jelezte, hogy mondja gyorsan.
-Professzor úr! Flora nem érzi jól magát, kikísérhetem a friss levegőre?- kérdezte Stew rezzenéstelen arccal. Nem kellett nagyon elgyötrő fejet tettetnem, ugyanis a levél láttán teljesen lesokkoltam. Stefan aggódó pillantást küldött felém, és beleegyezett, hogy kimenjünk, de hozzátette, hogy óra után feltétlenül beszéljek vele. Bólintottunk, majd Stew a könyökömet fogva kivezetett az előadóból. Komolyan mondom, ha nincsen ott mögöttem a fiú és nem tart, akkor összeestem volna. Járás közben a lábaim remegtek, kivert a verejték, de közben mégis vacogtam. Amint kiértünk a friss levegőre egy bokor mögé leültetett Stew a fűbe és egy hideg nedves ronggyal megtörölte a homlokomat, amit fogalmam sincs honnan szervált. Egy kicsit jobban éreztem magamat és elővettem a farzsebemből a cédulát. Átnyújtottam Stewnak aki gyorsan elolvasta, de láttam, hogy többször is átfutja, majd elkerekedett szemmel az ölembe dobta a cédulát. A papíron a következő állt:

"Látom, Uralkodó lettél Flora Griffin. Az első balesetedet sikeresen megúsztad, de vigyázz, mert az iskola nem tud megvédeni minden ellen! Jobban teszed, ha nyitott szemmel jársz. Még találkozunk!"

C.G.

-C.G? Ez mégis ki a sajtosnudli lehet?- kérdezte Stew. Sajnos ez még a legértéktelenebb kérdés volt a sok közül.- Figyelj Flo, ezt el kell mondanod Stefannak! Muszáj egy felnőttnek is tudnia róla!
-Nem mondtam, hogy nem mondom el...azonban...nem biztos hogy ez lenne a megoldás hisze...- de nem bírtam befejezni, mert a mellettem ülő fiú hevesen gesztikulálva közbevágott.
-Persze hogy nem ez a megoldás! De egyedül te sem tudod magadat teljesen képzetlenül megvédeni úgy, hogy még csak 4 napja ismered ezt a helyet ahol már ebben a pár napban majdnem meghaltál! 
-Nem haltam meg majdnem! És ne beszélj velem ilyen lekezelően!- mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél. Teljesen elöntött a düh.- Ha ez a...valaki...ismeri szinte minden mozdulatomat, nem gondolod, hogy arra is rájönne, hogy valakinek továbbadtam? És ha megtudja szerinted nem fog még jobban előretörni? Szerinted nem lesz még veszélyesebb? Ha nem gondoltad volna ezt így végig, elárulom, hogy DE!- az utolsó szónál már felálltam és megindultam az ajtó felé. El kellett mennem a mosdóba egy kis hideg arcmosásért és egyedüllétért. A fiú még utánam kiáltott, de én csak berontottam a mosdóba és becsaptam az ajtót. Ez a földszinti mellékhelyiség volt a legcsicsásabb. A csapok aranyból készültek, a falakon szintén aranyból barokk stílusú minták voltak fellelhetők. A mosdókagylók fölött hatalmas tükörrel. A fal bordó volt, akár a vér és minden kilincs is aranyból készült. Odaléptem a középső csaphoz és hideg vízzel megmostam az arcomat. Megtöröltem a kezemet egy fehér, bársony kéztörlőbe majd a falnak nekidőlve lecsúsztam a földre. Annyi kérdés kavargott a fejembe, hogy bár a helységbe rajtam kívül senki nem volt bent, mégis mintha több ezren ordítoztak volna körülöttem. Ki lehet ez az ember és miért akarna bántani? Egy hete sem vagyok itt, ugyan mit tehettem volna ez idő alatt? Korábban sosem jártam itt, sőt a hely létezéséről sem tudtam! Most meg hirtelen meg akar valaki találni és...végezni velem? Mint egy rossz horrorfilmben. Ebben a pillanatban csak annyit kívántam, bár sosem találkoztam volna Stewval. Bárcsak ott maradhattam volna és megvalósíthattam volna azt az álmot, amit azóta szövögetek a fejemben amióta csak az eszemet tudom. Bárcsak híres színész válhatott volna belőlem! Bárcsak elmehettem volna világot látni, többek között New Yorkba,

Tokyoba,

 

 

 

Los Angelesbe

 

 

és még sok más helyre! Bárcsak ne így alakult volna ez az egész! Mély gondolataimból arra eszméltem fel, hogy valami hideg áztatja az arcomat. Odanyúltam és akkor tűnt fel, hogy sírok. Nem is. Zokogok. Annyi minden gyűlt már bennem, ami most csak úgy ömlött belőlem. Amióta itt vagyok alig éreztem magam boldognak leginkább csak akkor amikor a Titkos Szobába voltam. Várjunk csak. A Titkos Szoba!

  Amikor odaértem az ajtó elé és elmondtam a szót, ami kinyitotta, hihetetlen sebességgel rontottam neki a sötét folyosónak. Amint beértem a terembe éreztem, hogy...ez vagyok én. Ez a zongora és én...egyek és ugyanazok vagyunk.

 

 

A kottát sajnos nem hoztam el, fent felejtettem a szobába, de...volt a zongoránál egy újabb kotta. Leültem és gyorsan átfutottam. Ez egy lassabb tempójú darab volt, Esz mollban. Ráhelyeztem az ujjaimat a billentyűkre és eljátszottam a darabot. Most csak úgy eljátszottam. Nem vittem bele semmi érzelmet, semmi színt, csak iskolás módon leütöttem a billentyűket. Egy kicsit arrébb helyeztem a kottapapírt, és amint megmozdítottam észrevettem alatt egy másik papírlapot is. Ez hihetetlen! Egy szöveg volt a darabhoz. El sem hiszem! Odatettem a kotta mellé és elkezdtem elölről a darabot, ám énekeltem hozzá a szöveget és már nem csak billegettem az ujjaimat. Nem. Valóban játszottam is a hangszeren.

 

Megosztás a facebookon