Sziasztok! Vége van itthon az őrültek házának, az új szobámból írom nektek már ezt az észt! :D Itt a nyááár! Van valami tervetek, valahova elutaztok? Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1.rész

17. fejezet

-Flora, neked fogalmad sincsen arról, hogy mit jelent ez a nyaklánc, jól gondolom?- kérdezte kicsit barátságosabban, mint az előbbi alkalommal. Megráztam a fejemet, amitől néhány tincs táncot járt az arcom körül.

  Elképzelésem sem volt, hogy mi izgathatta fel Johnt ennyire a nyakláncommal kapcsolatban és azt, hogy mit jelenthet. A tenyerét nyújtotta, mondván, hogy adjam a kezébe az ékszert. Egy kicsit vonakodtam, húztam a számat, de végül robotos mozdulatokkal kikapcsoltam és a markába helyeztem a félhold alakú medállal ellátott nyakláncot. Összezárta az ujjait és közelebbről is megnézte a nyakláncot. Egy aprócskát felgörbült a szája, de olyan kicsi töredék volt, hogy teljesen elképzelhető volt, hogy csak a szemem káprázott. 
-Ez a nyaklánc...egy ikernyaklánc egyik darabja. Ha együtt van a kettő, akkor a világ megtisztul a démonoktól és a sötétségtől, viszont, ha egyedül van, akkor csak azt a személyt segíti, akinek a birtokában van az ékszer.
-És...hol vagy...kinél van a másik fele?- kérdeztem bizonytalanul.
-Azt senki sem tudja.- mondta összeráncolva a homlokát, míg a kezében forgatta a medált.
-A párja is egy félhold?- kérdeztem.
-Nem. Ebbe a félholdba beleillő kör, mely a napot ábrázolja. Az ésszerű az lenne, hogy a Nap, a fény sokkal erősebb, de ebben az esetben nem. Ez a hold, sokkalta erősebb mágiával, sokkal erősebb erővel rendelkezik. Legutóbb 100 éve egyesültek és...azt hitte mindenki, hogy már mind a kettőt eltemette a homok de...neked megvan az erősebb és ezt csak egy csapat tudja kideríteni, hogy mit jelent. Az Éjszaka Mesterei. El kell hozzá mennünk. Minél hamarabb, de nem hinném, hogy Stefan olyan könnyen belemenne...Flora, menj fel a szobádba és tanuld meg az első fejezetet.- nyomott a kezembe egy könyvet. Mágiák, Bűbájok, Varázslatok 1. Fogtam a vastag könyvet és felbaktattam az emeletre. Stew az ágyamon ülve tanulmányozott egy regényt, de amikor beléptem, akkor becsapta és rám emelte hatalmas barna szemeit. Látszott rajta, hogy egy kicsit még mindig meg van sértődve, amiért el lett küldve, de miután töviről-hegyire mindent elmeséltem ez már el is párolgott. Újra elmerült a könyvében és pedig kinyitottam a sajátomat és elmerültem a tanulásba.

 ♣♣♣♣♣

  Mikor végeztem az első fejezet memorizálásával, egy kiadós alvással ajándékoztam meg magam.

Már sötétedett, mire sikerült az egész első fejezetet belevésnem a fejembe, amit holnap valószínűleg Stefan professzor ki is fog kérdezni. Elmentem letusolni, felvettem egy szürke leggingset és egy bővebb fekete pólót, és bebújtam az ágyamba. A dobozban találtam egy felhúzós órát, aminek kifejezetten örültem, mert így fel tudtam magamat kelteni éjfélkor. Stew ellenezte azt, hogy a felnőttek tudta nélkül szökjek ki egy vadállathoz méghozzá este az erdőbe, de kénytelen volt beletörődni, ugyanis nem tudott volna visszatartani. 

  Amikor eljött az éjfél, kikecmeregtem az ágyból és halkan lépkedtem le a lépcsőn, aminek az utolsó előtti foka olyan hangosat nyekkent, hogy egy fél percig csak álltam és vártam, hogy lebukjak, ami hál istennek nem következett be. Mentem tovább, kifelé. Amikor kiértem a házból kifújtam az addig visszatartott levegőt (mellesleg észre sem vettem, hogy visszatartom), majd elindultam befelé az erdőbe. Nem volt nehéz kiszúrni egy hófehér oroszlánt bent a sűrű fák között. Ám amint odaértem, az állat semmivé foszlott. Meglengettem a kezemet a levegőben, de semmi. 
-Te mit keresel itt?- kérdezte ingerülten egy hang. Megperdültem a tengelyem körül és Daniellel találtam szembe magamat. 
-Ezt én is kérdezhetném.- meredtem rá én is ugyanolyan ingerülten. 
-Ahha, csak én bármikor kijöhetek az erdőbe, főleg ha egy küldetésem van, nem úgy mint Te!- bökött rám az ujjával- Akinek inkább a szobájába kéne lennie! 
-Küldetés? Milyen...küldetés?- kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a fejmosását. 
-Ahhoz neked semmi közöd, Fifi.
-Még mindig Flora!- dörrentem rá mérgesen. Rá se kellett néznem ahhoz, hogy tudjam, önelégülten mosolyog, mert ki tudott hozni a sodromból. Rendeztem a vonalaimat és elindultam egy aprócska fény irányába, ami véleményem szerint az oroszlán lehetett. Mentem, mentem és azt vettem észre, hogy Daniel követ. Szembefordultam vele és összeráncoltam a homlokomat.
-Ne kövess! Menj és teljesítsd a küldetésedet, vagy nekem tök mindegy, hogy mit csinálsz, de szállj le rólam!- nem is válaszolt, csak megadóan felemelte a két kezét, sarkon fordult és...elment. Addig néztem utána, amíg, teljesen el nem tűnt, majd sarkon fordultam és folytattam az utamat az oroszlán felé. Amikor elértem  fényforrást, nem tévedtem, a Fehér oroszlánnal álltam szemben. 

"Siess, siess, már nincs sok idő". Mondta úgy, hogy ki sem nyitotta a száját. 
-Mihez, nincsen már sok idő?- nem értettem miért mondta ezt. Nem válaszolt, csak nézett a szemembe azokkal a hideg szemeivel. És akkor beugrott. Már nincsen sok idő addig, amíg vissza nem tér a sötétség. De...fogalmam sem volt, hogy én mit tehetnék. Ezt neki is elmondtam és elkapat a tekintetét rólam. Láttam az arcán, hogy gondolkodik. Ismertem minden vonását, annyira ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. Teste megremegett. Rám nézett és kétségbeesés tükröződött a szeméből.
-Mi a baj? Mi történik?- kérdeztem, mert elkezdett halkan vonyítani, láttam rajta, hogy szenved. Beszélni próbált, de nem jöttek ki hangok a torkán. Most már egész teste konkrétan reszketett, odaléptem hozzá, de ő eltaszított magától, ám én nem adtam fel ilyen könnyen. Odaléptem hozzá és a bundájára helyeztem a kezemet. Amikor leguggoltam ő összeesett és az ölembe hajtotta a fejét. A szemem megtelt könnyel és próbáltam valahogyan segíteni, de fogalmam sem volt, hogy mi történik. Rám emelte kék szemeit és lassan, nehézkesen ejtette ki a következő szavakat: "Még találkozunk, Flora. Eljön az idő, amikor nem lesz, ki segítsen rajtad, de ne felejtsd el: a Fehér Oroszlán mindig veled van a lelkedben. Most arra kérlek...arra...kérlek...soha többet, ne higgy nekem, csak akkor, ha világít a nyakláncod. Még...ta...találkozunk"  A könnyeim teljesen eláztatták az arcomat. Vakítóan éles fény villant és amikor kinyitottam a szememet, akkor az oroszlán állt velem szembe, makk egészségesen. 
-Fehér Oroszlán!- kiáltottam. Odarohantam mellé, de ő egy üvöltés kíséretében felém csapott és a kezembe vájta a karmait. Éles fájdalom hasított belém, de nem tántorodtam meg- Mi történt veled?- választ azonban nem kapta. Mérgesen villant meg a kék szeme és nekem ugrott. Egy védekező varázslat jutott az eszembe, az első fejezetből, de ó a csudába is, hogyan is kell elkezdeni egy varázslatot? Nem volt időm ezen gondolkozni, kitértem az állat útjából. Ziláltam és egy fekete árny állt előttem. Semmit nem láttam az arcából. Egy nagy fa mögé állított és parancsolta, hogy maradjak ott. Ő kiugrott az oroszlán elé és varázsigékkel támadott, majd magához hívott egy botot (?). Nem láttam mi történik, de nem tudtam tétlenül várni. Kiléptem a fa takarásából, amit az állat meg is érzett és elfordult az idegen elől, engem vett célba. Felkaptam egy vastag fa botot és azzal csaptam az állat felé, amivel felhasítottam a szemét. Fájdalmas üvöltéssel kapott a mancsával a szeméhez. Világos bundáját, sec-perc alatt ellepte a vér. Még dühösebben vetődött felé. Fogait a combomba mélyesztette. Csillagokat láttam fájdalmamba. Kapálóztam, de az állat erősebb volt nálam. Elterültem a földön és kezdett feketedni minden. Utolsó képként egy árny suhant el mellettem, majd mindent beborított a sötétség.

  Egy patak mellett tértem magamhoz, a lábamon és a karomon kötés volt. Olyan nyolc óra felé járhatott  az idő. Ezen a részen még nem is jártam, valószínűleg az erdő egy elrejtett része lehet, mivel a patak körül olyan volt, mint egy rét, ám a szegélyét mindenütt sűrűn fák borították. Felültem és egy fekete ruhába öltözött alak sétált a távolból felém. Ő volt az, aki tegnap megmentette az életemet. Kezében egy kis csomagot hozott, amit előttem ki is nyitott. Pár szelet kenyér, vaj, sajt és felvágott volt benne. Az arcát nem láttam, mert egy sötét maszkkal eltakarta. Rámutatott az ételre, hogy egyek. Gyanús szemmel méregettem, de győzött az éhség és nekiláttam. Ő némán ült és engem nézett. Az egész szerelése csupa fekete volt. A sötétben nem is láttam mennyire kidolgozott a teste, de a feszülős felső rész arról árulkodott, hogy nem rest edzeni, de lehet, hogy csak a gyakorlat dolgozta így ki. Ezen gondolkodva meg is töltöttem éhes pocakomat és kérdőn rá néztem:
-És most mi legyen?- felállt leporolta a nadrágját és elindult befelé az erdőbe. Egy ideig értetlenül bámultam rá, majd kapcsoltam és utánairamodtam. Hátrapillantott és visszabattyogott hozzám, miután látta a szerencsétlenkedésemet a sérüléseimmel. A karját nyújtotta én belekapaszkodtam és megindultunk bicegve. A Nap rettentő erővel tűzött a fejünk fölött, nagyon jól esett beérni a fák közé, az árnyékba. Rendesen kivert a víz. Az idegen segített leülni egy nagyobb szikladarabra és türelmesen várt, amíg összeszedtem magamat. 
-Tulajdonképpen...ki vagy te?- kérdeztem neme egyszerűséggel. Meg is lepett volna, ha válaszol. Tegnap óta egy szót sem szólt. Elfordította a fejét és az utat tanulmányozta, ami még előttünk állt- ugye...most hazaviszel?- bólintott. Megint a karját nyújtott és felsegített, majd elindultunk a rögös úton Olivia háza felé.

  Amikor már láttam a házat és kevesebb, mint 50 méter választott el tőle, az idegen elengedett és egy csókot nyomott a kézfejemre, majd eltűnt az erdő sűrűjében. Egy ideig csak álltam és a hűlt helyét bámultam, majd észbe kaptam és betántorodtam a házba. Ahogy gondoltam, Olivia, Stefan professzor, John mind a nappaliba ültek aggódva és amikor beléptem felpattantak és megrohamoztak a kérdéseikkel. Nem tudtam válaszolni, nem tagadom nem is akartam. Csak álltam. 
-Flora! Hol voltál? Válaszolj!- mondta mérgesen John- Nem is tudod mennyire aggódtunk! Hogy gondoltad?
-Én...izé...
-Velem volt.- hátranéztem és Daniel állt mellettem. Kérdőn néztem rá, de ő sürgetően nézett vissza rám.
-Igaz ez Flora?- kérdezte Olivia kipirosodott szemmel. 
-I...igen. Én kértem meg Dainelt, hogy...hogy vigyen el ahhoz a forráshoz, ahol tegnap is jártunk. Gondoltam, hogy nem engednétek el így...hajnalba kiszöktünk és egy kövön megcsúsztam és ez történt.- mutattam itt magamra- de semmi bajom, csak pár karcolás.- megkaptuk az elmaradhatatlan fejmosást, hogy hogy lehettünk ennyire felelőtlenek, komolyabb baj is történhetett volna, többet vártak tőlünk...stb, majd Olivia felküldött, hogy öltözzek át. Megkértem Danielt, hogy segítsen a lépcsőn felmenni, ugyanis egy-két dolog megérdemelne egy magyarázatot. Amikor felértünk és biztosak lehettünk benne, hogy a felnőttek hallótávolságon kívülre kerültek, nyitottam volna a számat, hogy megkérdeztem mégis miért segített, de ő megelőzött.
-Jössz nekem egyel.- mondta, majd ott hagyott. Betántorogtam a szobámba, ahol Stew ült egy könyv társaságában. Amint megpillantott, levágta a könyvet az ágyra, felpattant és odaugrott mellém. Megvizsgálta a kötésemet, majd miután mindent elmeséltem neki, szorosan átölelt. Ezek után elküldött letusolni, és átöltözni, addig ő majd szerez friss kötést és fertőtlenítőt. Felnyaláboltam a saját fekete farmeromat, egy sima minta nélküli fekete toppot és egy inget, majd bevonultam a fürdőbe. Amint belenéztem a tükörbe elég visszataszító kép fogadott. Hajam kócos csimbókokban omlott a vállamra, arcom és tulajdonképpen mindenen (a ruhákat is beleérte) csupa kosz volt, arcomat egy-egy apró heg tarkította. Egy jó meleg fürdő azonban csodákra képes. Amikor kihűlt a vizem, kiszálltam, megszárítottam a hajamat, amivel végül nem kezdtem semmit, csak hagytam, hogy természetesen terítse be a vállaimat és kiléptem a folyosóra. Visszabattyogtam a szobámba és leültem az ágyra, Stew pedig ellátta a sebeimet. A fertőtlenítő iszonyatosan csípett, szemem könnybe lábadt, legszívesebben sikítottam volna, de valahogy csak kibírtam egy apró nyöszörgéssel és a fogaim összeszorításával.
-Stefan professzor üzeni, hogy ma fel kell neki mondanod az első fejezetet és egy minimál gyakorlatot is belevisztek.- tolmácsolta Stew a professzor kérését. Szuper.   

Megosztás a facebookon