Sziasztook! Hétfőn még kirakok, egy részt biztosan, viszont, mi elutazunk a családdal, így nem ígérhetek nektek egy hétig újabb fejezetet. Lehet, hogy sikerül kiraknom egyet, de 70%, hogy nem. Írjátok meg, ha szeretnétek majd az utazásról egy rövidke élménybeszámolót! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

 Varázslatos Ének

1. rész

18. fejezet

  Visszabattyogtam a szobámba és leültem az ágyra, Stew pedig ellátta a sebeimet. A fertőtlenítő iszonyatosan csípett, szemem könnybe lábadt, legszívesebben sikítottam volna, de valahogy csak kibírtam egy apró nyöszörgéssel és a fogaim összeszorításával.
-Stefan professzor üzeni, hogy ma fel kell neki mondanod az első fejezetet és egy minimál gyakorlatot is belevisztek.- tolmácsolta Stew a professzor kérését. Szuper. 

  Amikor végeztem az első fejezet újra felelevenítésével, ami jó memóriámnak köszönhetően meg is maradt, már dél felé járt az idő, így a kikérdezés délutánba csúszott át. Stefan professzor már a kertben várt rám, amikor kibicegtem. Az elmélettel kezdtünk, ami egy-egy eltévesztést eltekintve jól is ment, következett a gyakorlat. AZ első és legfontosabb, ami nem volt benne a könyvebe, a varázslat elkezdése vagy úgy is mondhatnám, beindítása. 
-Hunyd le a szemed. Koncentrálj, zárj ki mindent magad körül. Rendben. Most ismételd utánam: Érzem.Tudom. Akarom. Add át nekem erőmet, mi lelkem mélyén lapul.
-Érzem. Tudom. Akarom. Add át nekem erőmet, mi lelkem mélyén lapul.- kinyitottam a szememet, de nem történt semmi. Stefan professzor szerint ez teljesen normális, még sok gyakorlásra lesz szükségem, amik állítása szerint nem lesznek kellemesek. Ekkor még nem értettem, hogy pontosan mire is akar kilyukadni. Párszor még megpróbáltam beindítani a varázslatot, de csak nem akart sikerülni. A professzor azt mondta, ennyi elég is erre a napra, holnapra a második fejezetet elolvasnom kötelező, megtanulnom kötelezően ajánlott. Haha, a professzor nagyon humoros. Visszamentem a házba, fel a szobámba, ahol bele is vetettem magam a tanulásba.

A második fejezetbe még mindig nem a varázslatok vagy bűbájok következtek, hanem, hogy hogyan lehet kihasználni a környezetünkbe szereplő tárgyakat. Mondhatom, nagyon érdekes...bár azt elismerem, nagyon hasznos is, de azért na. Egészen estig eltartott, mire végeztem és egészen eddig fel sem tűnt, hogy barátom, Stew nincs itt. Elindultam a megkeresésére. Az emeleten nem volt. Lementem a földszintre, ott sem találtam. Megkérdeztem Oliviát, de ő sem tudott semmi, Johnnál sem jártam sikerrel. Kimentem a kertbe, ahol egy székben Stefan professzor tanulmányozott egy könyvet. 
-Stefan professzor! Nem tetszett látni Stewt? Sehol sem találom.
-Elment Daniel egyik barátjával, Tylerrel a könyvtárba. Nem is szólt?
-Nem.- szűrtem ki a a szót a fogaim között. Elköszöntem és már indultam volna, amikor eszembe jutott valami- Professzor! Mit tud az...Éjszaka Mestereiről?
-Honnan hallottál róluk?- kérdezte összeráncolt homlokkal- Johntól, ugye?- kérdezte kis szünetet sem hagyva, hogy válaszoljak. Bólintottam. Kezével végigsimított borostás állán és a mellette álló üres székre mutatott. Leültem, és kíváncsi tekintettel fürkésztem- Nos...ők nem egy átlagos társaság. Ők képesek beszélni a Hold Hercegnőjével, a Tó Hercegnőjével és a Természet Hercegnőjével.
-Ők kik?
-Áh, igen, te nem ismered a legendát. 

A 3 Hercegnő legendája

Réges régen 3 Hercegnő ügyelt a világ rendjére: Zara- a Hold Hercegnő, Anja- a Tó Hercegnő és  Hedda- a Természet Hercegnő. Mind elválaszthatatlan jó barátok voltak. Mindenkort 3 nagy részre osztották fel: Moonlight Zara Hercegnő fennhatósága alatt, Waterlily Anja Hercegnő fennhatósága alatt és Winddance Hedda irányítása alatt. Az összes körzetnek volt egy ereklyéje. Moonlightnak egy ikerlánc, Waterlilynek egy rózsagyűrű, Winddancenak egy tiara. Ezek az ereklyék csak a Hercegnők birtokába lehettek. Egyszer azonban Zara Hercegnő szerelmes lett egy olyan vidék hercegébe, amit eddig nem ismertek: a Gulguk világának hercegébe. A másik 2 Hercegnő nagyon rossz szemmel nézte ezt a románcot. Zara megosztotta párjával az ikerláncot. A Hercegé volt a Nap, a Hercegnőjé a Hold. Anja és Hedda próbálták lebeszélni erről Zarát, mert így veszélybe sodorja Mindenkort, de a Hold Hercegnő hajthatatlan volt. Teljes mértékben megbízott hitvesében. Kitört Mindenkorban a háború. Mind a hárman egymás ellen fordultak és felbomlottak a körzetek. A Hercegnők eltűntek Mindenkor földjéről, de az ikerlánc egyik fele a Hercegnél maradt, a másik pedig valószínűleg a Hercegnőnél, de ezt senki sem tudja. Mivel az ékszer egyik fel a Földön volt, így az egyesült vele. Ha valaha egyesülnek, a világ megtisztul, addig azonban csak a tulajdonosát segíti egy állat képében, ami az illető lelkét jelképezi; ezeket az állatokat nevezik Helposzoknak. A Hercegnőkkel csak az Éjszaka Mesterei tudnak kapcsolatba lépni.

 

 

-De akkor, hogyha a Hold Hercegnőnél volt a nyaklánc, hogy került hozzám?
-Éppen ez a nagy kérdés, ezért akar John elvinni az Éjszaka Mestereihez.

Stefan professzorral folytatott beszélgetésem után, visszamentem az emeletre, a szobámba és megpróbáltam újra elkezdeni a varázslatot. Lehunytam a szememet és egy kis ideig nem csináltam semmit, csak a szívverésemre koncentráltam. Teljesen kizártam mindent, ami körülöttem volt. Érzem. Tudom. Akarom. Add át nekem erőmet, mi lelkem mélyén lapul. Lassan kinyitottam a a szememet, de semmi. Nem tudtam, mit csinálhatok rosszul. Elővettem a tankönyvet és átlapoztam az egészet, hátha találok erre, valami értelmes információt, vagy magyarázatot, de semmi. Egy mondat volt ami utalt erre az egészre: "A varázslat nem egyszerű és az elején nem is kellemes, de a türelem mindenre gyógyír"  Ez nem sokat segített, ugyanis nálam nem sok türelmetlenebb és makacsabb ember létezik. Délután 4 óra körül járhatott már az idő, de Stewnak még mindig se híre, se hamva nem volt. Ha ezzel akart visszavágni, hogy ki lett hagyva bizonyos dolgokból, hát elérte a célját, ugyanis tűkön ülve vártam az érkezését, miközben egyre csak rohamoztak a rosszabbnál, rosszabb elképzelések, hogy mi minden történhetett. Nem, nem! Ezeket el is kell felejtenem! Csapódott a bejárati faajtó. Amennyire sérüléseim engedték, felpattantam és leviharoztam a lépcsőn. Sajnos nem az érkezett akit vártam. Daniel éppen a kabátját vette le, amikor leértem, megjelenésemet csak egy halk mormogással konstatálta. Csalódottan mentem vissza a szobámba. 

  Olivia kopogott be a szobámba, amikor már teljesen az idegösszeomlás szélén voltam. Hol a csudába lehet? A nénikém leült az ágyam szélére és anyai szeretettel ölelt át. Könnyáztatta arcomat mélyen belefúrtam a vállába, ő pedig hagyta, hogy szétáztassam a kardigánját. Nem szólt semmit, ami kifejezetten jól esett ebben a pillanatban, sokkal jobban, mintha megvezetve folyamatosan a sablonszöveget tolná: "Nem lesz semmi baj", "Mindjárt itt lesz"....stb. Nem is emlékeztem rá, de a karjai között aludtam el. Halk mocorgásra ébredtem fel, a szobában teljes sötétség honolt. Az ágyamban feküdtem ruhástul a takaróm melege alatt. Feloltottam az éjjeliszekrényemen lévő kislámpát, ami ugyan nem adott túl sok fényt, de a semminél jobb volt. Kipislogtam a szememből az álmot és, amikor már tisztán láttam a valóságot, Stew állt az "ágya" mellett (ami valójában egy matrac a földön). Bocsánatot kért, amiért felébresztett és számára a beszélgetés itt le is volt zárva. Hát, nagyot tévedett, ugyanis csak most kezdődik. Ha azt hitte, hogy ezt szó nélkül fogom hagyni, akkor nagyon nem ismer.
-Hol voltál?- kérdeztem nyugodtan, elnyomva magamba a haragot és a megkönnyebbülést, miszerint újra láthatom.
-Daniel egyik haverjával, Tylerrel elmentünk a könyvtárba.
-Áhh, és a könyvtár nem zár be még éjfél után sem? Netán ez egy olyan titkos akció volt, amiről egy szót sem szólhattál?- na jó, itt már nem annyira sikerült visszafognom magam.
-Flora, nyugalom, lekéstük a vonatot, emiatt órákat kellett várnunk. Éjszaka pedig, ha hiszed, ha nem, nem könnyű megtalálni egy kunyhót a sötét erdő közepén.
-De attól még korábban szólhattál volna, hogy elmész! Vagy küldhettél volna egy madarat vagy baglyot vagy mit tudom én! El sem tudod képzelni mennyire aggódtam! A legjobb barátom felszívódik és még éjfélkor sem tér haza!
-Oh, várj, miért ismerős ennyire ez a szituáció? Én legalább nem vértől tocsogva, sebhelyesen térek haza!- válaszolt most már ő is emeltebb hangon.
-A kettő nem ugyanaz!
-De, Flora! Nagyon is ugyanaz.- felnyalábolt egy bőrtáskát, amit nem is láttam még korábban és kivonult a szobából.
-Most meg hová mész?- kérdeztem. Kikecmeregtem az ágyból és utánaindultam. Az ajtóban azonban elvesztettem az egyensúlyomat és éppen megkapaszkodtam az ajtófélfába. Sajnos, a sebhelyes kezemmel. Felszisszentem és lerogytam a földre.- Stew!- a fiú azonban nem válaszolt. Ajtócsapódást nem hallottam, szóval valószínűleg nem hagyta el a házat. Megráztam sérült kezemet és feltápászkodtam. Úgy döntöttem, nem megyek utána. Lassan becsuktam magam mögött az ajtót és visszabújtam az ágyamba. A könnyeim ringattak újra álomba.

  Reggelinél csak Olivia és John beszélgettek egymással önfeledt örömmel. Stefan professzor könyvel a kezében evett, Stew rám se nézett csak a tálját bámulta feszült figyelemmel, Daniel meg...hát...ő Daniel. Amikor befejeztem az evést, a tankönyvemmel kivonultam a kertbe. Stefan professzorral ugyanazt csináltuk, mint tegnap. Kikérdezte az elméletet, néhány ismétlő kérdés, majd pedig gyakoroltam a varázslat beindításával. Újat mondok, azzal, hogy nem sikerült? Ahha, szerintem sem. Mérgesen visszamentem a szobámba és tanultam. Senkivel nem tudtam beszélgetni, regényeket nem olvashattam, hangszerről nem volt tudomásom, hogy lenne a házba, így maradt a tanulás. Az ebéd hasonló jó hangulatban telt, mint a reggeli. Ebéd után, szerinted mit csináltam? Ja, tanultam! Már a negyedik fejezetet, is megtanultam, a varázslat beindítását is fél órán keresztül gyakoroltam, amivel csak azt értem el, hogy megfájdult a fejem. Úgy gondoltam, a fejfájásomon egy tea biztos segíteni fog. Lebattyogtam a falépcsőkön és a konyhába vettem az irányt. Olivia a kertben olvasgatott, Stefan professzor egy könyvet tanulmányozott, Stew felszívódott, John pedig a konyhában...nem is tudom mit csinált.
-Flora, szia! Egész nap nem is láttalak.- mondta kedves mosollyal a férfi. A kezében egy bögre gőzölgő valami volt, amiből kértem is. Jól sejtettem, tea volt. Tettem bele egy kanál mézet, facsartam bele citromot, majd egy jó nagyot kortyoltam. Mmm, isteni volt.
-Hát, igen, tanultam. Amúgy...- kezdtem bele- mikor megyünk el az Éjszaka Mestereihez? 
-Stefan professzoron áll minden. Próbálja kikerülni a látogatást, de lassan be kell látnia, hogy ez elkerülhetetlen. 
-Áh, szóval azt olvasgatja ennyire! Ésszerű magyarázat után kutat.
-Pontosan.- válaszolta John, miközben az ablakon kinézve a professzorra pillantott. Megköszöntem a teát és ahelyett, hogy visszamentem volna a szobámba tanulni, sétáltam egyet az erdőben. Nem találtam meg azt a tavat, ahol akkor ébredtem, amikor az idegen megmentette az életemet, de hasonlóan barátságos környékre telepedtem le. Feltűrtem a nadrágomat és belelógattam a vízbe. Néztem a gyönyörű tájat. A pillangókat, ahogyan virágról virágra szállnak, a fák kecses mozgását, amikor érkezik egy könnyed szellő, még egy nyuszival is találkoztam. Reccsenést hallottam a hátam mögül és egy barna szempár meredt rám. Elnézést kért, de én megkértem, hogy maradjon. Stew is feltűrte a nadrágját és mellettem, belelógatta ő is a vízbe. Némán ültünk egymás mellett. Azt hittem, hogy megint azzal a Tylerrel van a könyvtárba, vagy hol. Ezt neki is megemlítettem, de nem kaptam rá választ.
-Figyelj...bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi viselkedésemért. Nem szép dolgokat vágtam a fejedhez, de...nagyon aggódtam miattad és...szólhattál volna, hogy elmész, vagy hagyhattál volna egy üzenetet.
-Tudom és én is sajnálom.- nem mondott többet. Nem kezdett el magyarázkodni, győzködni vagy valami és ez így sokkal jobb volt. Ugyanis láttam a szemében, hogy tényleg nagyon sajnálja és...azok a barna szemek többet mondtak minden szónál. - Flora...nem szeretnélek idegesíteni, de...leázott a kötés a lábadról.
-Mi? Oh, Istenem, ez nem lehet igaz!- kirántottam a lábamat a vízből, a kötés levált róla és...-Stew! Stew, Steeeew!
-Látom.- felelet elképedve. A lábamon semmilyen sérülés nem volt. Jobb volt mint újkorában. Ráálltam, ugráltam, szaladgáltam, nem fájt egyáltalán. A kezemet is belemártottam a vízbe és hasonló eredményt értem el itt is, csakúgy, mint a lábamnál. 

  Egészen alkonyatig beszélgettünk. Pont vacsorára érkeztünk haza. Egy kiadós kaja után felmentünk a szobámba és ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Mindennapi témákról szólt a csevej, úgy mint: iskola, kedvenc kaja, kedvenc együttes, tervek a jövőre, gyerekkorunk...stb. Mikor a színészkedésről meséltem neki, ámulattal hallgatott. Meséltem neki arról, milyen színdarabokban szerepeltem eddig, ugyan nem volt sok, mert nem nagyon engedték, de ha mégis, akkor azokról órákig tudtam mesélni. Kezdetben mindig csak 1-2 soros szövegem volt, de később volt, hogy a főszerepet is megkaptam, mint például a Jancsi és Juliskából én voltam Juliska.

Stew nem tudta még, hogy mi szeretne lenni. Huzamosabb ideig, semmilyen hobbi mellett nem kötelezte el magát, nem volt rákattanva semmire. Megbeszéltük, hogy holnap valahogyan kikönyörögjük azt, hogy elmehessünk a városba és ha elengednek, akkor keresünk egy hangszerboltot. Nagyon hiányzott már a zongorázás és az éneklés, na meg, Stewnak meg akartam tanítani, minimum a Boci,boci tarkát eljátszani. Azzal feküdtünk le, hogy reggelinél fogjuk megkérdezni, hogy elmehetünk e a könyvtárba. Este az elalvás nem ment a legkönnyebben. Hajnalig csak forgolódtam. Vajon, ha ez a varázslás "beindul", és visszakerülök az iskolába, elfeledem a színészkedést? Mi lesz, ha találok egy munkát, ami mellett nem marad időm a zenével és színészi pályámmal foglalkozni? Ezek a kérdések ringattak álomba. Álmomba újra én voltam Juliska, csakhogy nem ment minden gördülékenyen. A gonosz banyát nem sikerült megpörkölni és Jancsival mi lettünk a vacsora. Szerencsére felkeltem, mielőtt ez mind bekövetkezhetett volna.

  Reggelinél Stewal egymásra pillantottunk és aprót biccentettem. Olivia mindenképp elengedne minket, John már egy kicsivel nehezebb eset, Stefan professzor pedig, úgy saccoltuk kész kihívás lesz. Bármennyire is jó fej, amióta itt vagyunk nagyon ügyel a biztonságunkra. 
-Khm...arra gondoltunk, hogy Stewval elmennénk a könyvtárba, a városba.- vetettem föl, csak úgy a levegőbe. Olivia, ahogyan számítottuk, rögtön helyeselte a kimozdulást.  De történt egy váratlan fordulat, amire még mi sem számítottunk.
-Rendben, menjetek, de vacsorára legyetek itthon.- mondta Stefan professzor. Leesett az állunk a mellettem ülő fiúval. 
-Nem! Szó sem lehet róla!- mindenki kérdőn nézett Johnra- egyedül biztosan nem mehettek. Daniel és Tyler is elkísérnek benneteket.
-Jajj, nemár!- hördültem fel.
-Vagy így, vagy sehogy.- jelentette ki John. Inkább csöndbe maradtam és beletörődtem, hogy társaságunk lesz. Ami viszont meglepett, hogy Stew egyáltalán nem ellenezte. Ebéd után jött is értünk egy kocsi, mind a négyen bepattantunk és elindultunk. Az út bő egy óra volt. Én a tájat néztem, míg Stew és Tyler vígan beszélgettek, Daniel meg egy fekete füzetbe firkálgatott.

 

 

Megosztás a facebookon