Helloka! Naaaa, végre megírtam XDD Láttátok az instagram oldalamat? Mindenképpen kövessetek itt is és ott is, csakegyblog néven megtaláltok :)) Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1.rész

20. fejezet

  Stefan professzor felzavart a szobámba, mondván hogy megfázok, ha tovább maradok ezekben a vizes göncökben, igaz, ezt kajálás előtt is mondta de...ha éhes az ember semmi más nem érdekli a kaján kívül. Elköszöntem és magamra zártam a fürdőszoba ajtót.

  Az éjszaka borzalmasan telt. Egyik rémálmot követte a másik. Előjött a legelső, amikor egy sötét alak követ, a szüleim csalódnak bennem, eltűnik miattam a varázsvilág, üldözés, háború. Hajnalban Stefan professzor keltett. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma megyünk az Éjszaka Mestereihez. Kiválasztottam egy kockás szoknyát, egy fehér pólót és egy krémszínű kardigánt. Felvettem hozzá egy fekete cipellőt, hajamat befontam, majd pedig bepattantam a kocsiba, ahol Stefan professzor és John vártak. Az út, amin mentünk teljesen ismeretlen volt. Egy ideig hatalmas veteményes földek mellett haladtunk, egy 20 percig a tökéletes síkság vett körül minket, majd pedig megérkeztünk egy városba, vagyis...inkább egy falucskába. A kocsis kirakott bennünket egy romos háznál. Kipattantunk a 2 férfivel és bevezettek az "ajtón", ami valójában csak egy hatalmas lyuk volt a sok közül. A vakolat teljesen leomlott a falakról, így látni engedte a kopár, téglafalakat. Egy egykor lépcsőnek kinéző beszakadt nagy romhalmazról, akkor gördült le egy hatalmas kődarab, amikor beléptünk. Sikítás közben egy hatalmasat ugrottam. John az udvar felé mutatott...haha...udvar, na persze. Nagy gazos sík terület, ami tutira televolt kullancsokkal és hasonló szépséges rovarokkal. Az egykori teraszon megállva, a terület közepén egy házat láttam. Egy aprócska faházikót. 
-Hol vannak az Éjszaka Mesterei?
-Éppen előtted.- válaszolta John.
-De...ez csak egy faház.
-Nem, nem az. Koncentrálj. Ne csak nézd ezt a házat. Lásd is.- elfordultam Johntól és erősen koncentráltam az épületre. A férfinak igaza lett. Lassan egy burok omlott le, alatta pedig egy szépen nyírt gyep, és egy hatalmas épület jelent meg. Az épület sötét volt, majdnem fekete, aprócska ablaki voltak, semmi mozgás nem volt érzékelhető innen kívülről. Stefan professzor nyugtatóan a hátamra tette a kezét, és óvatosan előrébb taszigált. Bekopogtunk egy hatalmas ajtón, amit egy magas, csuklyás alak nyitott. Arcából nem láttam semmit, csak egy pillanatra a kezét, ami csont sovány volt, bőre feszesen tapadt a csontra. Levezetett minket egy lépcsőn, egy hatalmas terembe. 
-Kik sikoltoznak?- kérdeztem, mert ordibálásokat, sikításokat és vonyításokat hallottam. 
-A foglyok. Az elítélteket az Éjszakai Mesterei őrzik. Ha engedélyt kapnak rá, végeznek is velük. Nincs rosszabb halál annál, mint amit az Éjszaka Mestereitől kapsz.- válaszolt hűvösen John. Arcom megfeszült és éreztem, hogy egész testemben remegek. A csuklyás alak egy ajtóhoz vezetett minket, ahova egy hörgés volt a jelszó, legalábbis én csak egy hörgést hallottam. Az faajtó kitárult előttünk, és egy óriási teremben találtuk magunkat, ami televolt csuklyás alakokkal. Egy félkört alkotva vártak ránk. A falak csupaszak voltak, szürkék és nyomasztóak. Vér szaga keveredett még valami keserű, kellemetlen szaggal. Nagyot nyeltem és előrébb léptem. Kilépet egy alak a sok közül és elénk állt. A fekete paláston kívül semmi nem látszott belőle. Hörgött, majd félelmetesen mély hangon megszólalt:
-Emberek! Mért jöttetek? 
-Az ikernyaklánc egyik párja Floranál van. A félhold.- mondta nyugodtan John.
-Flora Griffin.
-Igen, én vagyok az.- léptem egy kicsit előrébb. Tudom ki vagy. Gyere beljebb. Szólalt meg egy hang a fejembe- ezt meg, hogy...
-Az Éjszaka Mesterei képesek szavak nélkül is szólni hozzánk. Emellett a gondolatolvasás is erősségük.- súgta a fülembe halkan Stefan professzor. A tanárod jól mondja, Flora. Kövess.   Elindult a félkörben álló csuklyás alakok felé. Bizonytalanul követtem. Egy székre ültetett le, majd megállt velem szembe, a többi alak pedig összegyúlt mögötte. Volt ki gyertyával a kezében állt, mások maguk mellett tartva csont sovány kezüket, álltak, mint egy szobor. Flora. Ha jól tudom, találkoztál a Fehér Oroszlánnal. Ez nem véletlen. Minden ember lelkében lakozik egy állat. A tied a Fehér Oroszlán. A nyaklánc pedig...hörgő hang csak egyet jelent. Te vagy a Hold Hercegnő leszármazottja. Hamarosan az egykori Gulgu Király is kiválasztja leszármazottját. Meg kell találnod és egyesítenetek kell a láncot, különben a Sötétség fog nyerni. Mikor a Nap és a Hold egyesülnek, nektek egyesítenetek kell a láncokat. Mindenki hirtelen lehajolt. A velem szemben álló csuklyás alakkal együtt. A Hold Hercegnő megérkezett. Felálltam és abban a pillanatban egy fénylő női alak jelent meg a levegőben. Mint egy hologram lebegett ott, és halk zene tört fel. A Hercegnő egyenesen rám nézett és szelíden elmosolyodott.
-Gyönyörű vagy, Flora Griffin.- hangja mámorító volt, magas és éneklő- a nyakláncot...megpróbálják majd elvenni, de ne hagyd, Flora. Anélkül nincs esély a győzelemre. Soha ne feledd, hogy mindig van egy fegyvered és sosem vagy egyedül. Bátorságod, akárcsak édesanyádé. Nem véletlenül téged választottalak, Flora Griffin.- elmosolyodott és anélkül, hogy egy szót is szólhattam volna eltűnt. Éreztem, hogy a fejem lüktetni kezd, majd lassan minden sötétedett. Egy erős kéz kapott el és egy kelyhet tartottak a számhoz. "Igyál!" parancsolta Stefan professzor. Nagyot kortyoltam a léből, aminek rózsa íze volt és kitisztult előttem újra a világ. Stefan professzor és John térdeltek mellettem, az Éjszaka Mesterei hátrébb álltak.
-Mi történt? Miért ájultam el?- kérdeztem óvatosan felülve. Ez egy mellékhatása a találkozásnak. Sok embernek vérzik az orra, mások napokig eszméletlenek, de te nem olyan vagy mint ő. Benned angyali vér folyik, így csak egy kis megszédülés volt. De hamarosan ez is elmúlik. Mondta az az alak, aki nemrég, még előttem állt.- És...és mit ittam?- kérdeztem az üres kelyhet figyelve. Gyógyírt. Kaptam a nagyon bőséges választ.

-Milyen?

-Túl sok a kérdés!- szólalt meg hangosan is, rettentően mély hangon.

Felsegítettek és a csuklyások újra egy félkört alkottak. Még be sem mutatkoztam. Samuel Testvér vagyok. Most pedig távozzatok. Ezt a vendég szeretetet- gondoltam magamban. Felmentünk a lépcsőn, ki a nagy ajtón és mire észbe kaptam, már hazafele zötykölődtünk a lovaskocsin. Még nem teljesen tisztult ki a fejem, de azért elmeséltem a két férfinek, hogy mi történt. Ők nem láttál a Hercegnőt, mert vele és a többi hercegnővel csak az Éjszaka Mesterei illetve én tudunk kapcsolatba lépni, meg az, akinek kiosztják az ikerlánc másik felét. Akit fogalmam sincs, hogyan kezdjek el keresni. Bárki, de tényleg bárki lehet. Akár egy eszkimó az Északi-sarkon, aki nem Mindenkorban él. Vagy egy mindenkori ember, aki mérföldekre van tőlem. Ezen gondolatok között ringatott el a kocsi. Mikor felébredtem, már az erdő közepén, a kunyhó előtt parkoltunk. 

  Az ismét isteni vacsora után a fáradságra hivatkozva, felmentem a szobámba, de valójában hajnalig beszélgettem Stewval. Elmeséltem neki mindent, majd a végén már őrültebbnél őrültebb ötleteket gyártottunk, hogy kinél lehet a lánc másik fele. Már gondolkoztunk vámpírokba, zombikba, földönkívülikbe illetve...csak Stew gondolkozott. Én meg halálra röhögtem magam, főleg, amikor eljátszotta. Képzelj el, egy hatalmas barna szemű, kicsit elállófülű, alacsony fiút, aki zombinak adja ki magát. Olyan hajnali kettő körül nyomott el mind a kettőnket az álom. Mondanom sem kell, reggel borzalmas volt hétkor felkelni, de Stefan professzor ragaszkodott hozzá, hogy kezdjünk el gyakorolni.  Kikaptam az első kezem ügyébe került ruhadarabot a szekrényből. Igen, szekrényből. Olivia hozatott a szobámba egy szekrényt és szépen gondosan átpakolta anyu régi ruháit, illetve az ő kinőtt ruháit, amikkel újabban egyre többször bombáz. Valahogy úgy érzem, hogy ezek már nem csak az ő ruhái, főleg,mert egy-kettőn árcédula is volt. Szóval, felkaptam egy fekete nadrágot és egy bíborvörös pólót ( na, ma is sikerült vidáman felöltöznöm) és lesprinteltem a földszintre, onnan pedig az udvarra. Na, jó, ez nem teljesen pontos. Megálltam egy pirítósra, utána nyíl egyenesen mentem az udvarra. Ne nézz így! Éhes voltam! Megálltam Stefan professzor előtt, aki csillogó szemekkel nézett rám.
-Flora, remek hírem van! Megvan a megoldás, hogyan tudod a varázslatot beindítani, ha lehet így fogalmazni.- nem kötöttem belé, csak érdeklődő fejet vágtam.- Mond csak...mit szeretsz a világon mindennél jobban?
-Hát...- masszíroztam meg a nyakamat- az éneklést és a zongorázást.
-Pontosan! És mi a célod az életben?
-Hogy színész lehessek, de ez hogyan kapcs...- nem hagyta, hogy befejezzem.
-Pontosan! Amikor elmondod a mondatot, gondolj erre. Gondolj az éneklésre, a színészkedésre, a zongorára! Gyerünk, próbáld meg!- mondta Stefan professzor teljesen felélénkülve. Lehunytam a szememet. Elképzeltem egy üres színpadot, ahol csak egy zongora van és én. Énekelek. Érzem.Tudom. Akarom. Add át nekem erőmet, mi lelkem mélyén lapul. Éreztem, hogy a bőröm elkezd bizseregni. Zongora. Színpad. Éneklés. Lassan kinyitottam a szememet és csak annyit láttam, hogy az ujjam aranysárgán világít, valamint Stefan professzor rettentően elégedett arcát. Nem hittem a szememnek. Egy varázsszó és tudok varázsolni! Én, aki csak London egy kis eldugott árvaházából jöttem! 
-Rainbowair!- kiáltottam, és az égre mutattam. Egy dupla szivárvány jelent meg, pont ahogyan akartam.- Stefan professzor sikerült! Tudok varázsolni!
-És ez még nem minden, drága Flora! Most pedig oltsd el és mára ennyi elég is lesz. Holnap be kell szaladnunk a városba, hogy a következő szintre léphessünk. Most pedig, tied az egész nap. De! Tanuld meg a következő fejezetet.- bólintottam és az ujjamon a fény lassan elhalványodott. Feltrappoltam a szobámba, kitártam az ajtót és felkeltettem Stewt, azért, hogy elújságolhassam a nagy hírt.
-Stew! Stew! Stew!
-Flora...mondjad már...jézusom, de korán van...
-Varázsoltam! Az előbb! Hallod? Tudok varázsolniiiiii!
-Sssssshhhh. Szerintem az egész erdő hallotta.- válaszolta mogorván, majd a fejére rakta a takarót és visszaaludt. Lerobogtam a lépcsőn, ahol Olivia ült értetlen arccal.
-Flora, minden rendben? Miért kiabáltál?
-Olivia! Jajj, drága nagynénim! Tudok varázsolni!- megölelt, majd robogtam is ki a friss levegőre. Lefutottam ahhoz a kis patakhoz, amit tegnap Daniellel találtunk, akinek a mai nap során még se hírét, se hamvát nem láttam. Feltűrtem a nadrágszáramat és belelógattam a lábamat a vízbe. Vigyorogva néztem a tükörképemet, amikor egy levél szállt le az ölembe. 

 

Megosztás a facebookon