Helloo!!! ❤ Megérkezett a 11. fejezet!!! :) Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok! A lányoknak nem kívánok sok locsolót, mert őszintén ezt soha nem értettem, de lányoknak és fiúknak egyaránt sok csokit! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1. rész

 

 

11.fejezet

 

 

-Tudod Melani...inkább az utcán hálnék, ha velem van a legjobb barátnőm. És tudod...nem lesüllyedek, hanem felemelkedek az ő szintjére, amit ti soha, de soha nem fogtok elérni. Valamint...ha még egyszer így beszélsz a legjobb barátnőmről, esküszöm a tökéletes hajad már közel sem lesz ennyire gyönyörű.- bök Kiera Melani haja felé az ujjával. Majd hátat fordít neki és megölel engem. A hajam simogatva próbál megnyugtatni.

  -Lányok, mit ácsorogtok itt, mi történt? Tessék beállni egyes sorba, egy-kettő!- tapsol a kezével Miss. Tökéletes. Persze, hogy egyik feladatot sem tudom megcsinálni. A könyves még egész egyszerű volt ezekhez képest. Egy pohár víz a fejünkön, majd egy tál sütemény...stb. Valószínűleg el fogok késni az Állatok világa óráról, mert le kell tusolnom. Az a habos sütis sehogyan  sem akart megállni a fejem tetején...ahogyan a narancslé sem...meg a dinnyeszeletek...és ha már itt tartunk a limonádé sem. A professzor asszony inkább már rám se nézett. Komolyan mondom egész órán levegőnek tekintett. 

 
A nap hátralevő részében folyamatosan az órára pillantgatok, hátha gondol egyet az idő és hat órára vált. De most még a szokásosnál is lassabban telik el a nap. Kierának este elvileg lesz egy "Egyenlőre Szuper Titkos" dolga, szóval gond nélkül el tudok menni Stewval a terembe. Már háromnegyed hatkor ott tobzódom lenn a klubban és megláttam, hogy a szokásos kis fotelem üresen áll. Lehuppantam és vártam Stewra.

 

 

Nem bírtam sokáig ülni, úgyhogy inkább felpattantam és fel-alá járkáltam. 
Már elmúlt hat óra, de Stew még mindig nem volt sehol. Kezdtem aggódni, hogy nem is fog eljönni. Majd 20 perc késéssel, lihegve megjelent és mutatta, hogy gyorsan induljunk, majd útközben mindent elmesél. Nem értettem miről van szó, de elindultam a folyosó irányába. 8 óráig volt szabad kijárás, de a folyosókon már csak 1-1 diákot lehetett látni, ami nem is volt baj. Sőt, Stew mintha meg is nyugodott volna.
-Stew! Elmondod végre, hogy mi történt?
-Ja! Persze, persze...ugye emlékszel még a szobatársamra, Milanra?
-Hogy is felejthetném el.- mondtam mosolyra húzódott szájjal. A tojás vizsgálós eset óta nem hallottam a kicsit dundi fiúcska felől.
-Nem hagyott elmenekülnöm a szobából! Komolyan mondom, azzal is megpróbálkoztam, hogy ki megyek a mosdóba, de még oda is követett! Nehéz volt lerázni, de...végre sikerült! Bocsi, hogy megvárattalak!
-Semmi gond!- nevettem mellette. Nemsokára el is értünk ahhoz a falhoz, ami egy kimondott szó következtében ki is nyílt. Morole, suttogom újból. Nem kellett sokat várni, a fal kinyílt és ugyanaz a sötét folyosó fogadott, mint múltkor. 
-Mo...micsoda?- nézett rám Stew értetlenül.
-Később! Nyomás befelé!- válaszoltam gyorsan mielőtt valaki meglátna minket és betuszkoltam közben a fiút. Találtam egy égő lámpást, felkaptam és már futottam is befelé Stewval a nyomomban. Már éreztem azt az ismerős érzést. Kitártam az ajtót és...minden ugyanolyan volt mint a legutóbb. A sarokban a zongora, a hatalmas tükör és...a varázslatossága. Stew szájtátva állt és nem hitt a szemének. Én gondolkodás nélkül leültem a zongora mögé és...a kottatartón egy kotta állt. Nem volt rajta se cím, se szerző. Nem volt túl bonyolult. Rátettem az ujjaimat a billentyűkre, gyorsan átolvastam a darabot, majd játszottam.

Eltűnt a terem, eltűnt Stew, eltűnt ez az egész őrült világ. Csak én és a hangok. 

 

 

  Amikor felnyitottam a szememet, mert vége lett a darabnak, azt láttam, hogy Stew ott ül a zongora mellett és megigézve hallgatja a darabot. Felnézett és az arcáról tisztán le lehetett olvasnia a zavarodottságot. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de meggondolta és becsukta. Ide nem kellettek szavak. Ez a darab, maga volt egy érzelem. Ha szomorú voltál, a füledben szomorúan csengett. Ha boldog voltál boldogan. Ahogyan változtál, úgy változott a darab felépítése és hangulata. Ha nem tudod eldönteni mi van benned, egy katyvasz van legbelül...akkor ez a darab is egy zavarodott hangulatot ad. Hogy én ezt honnan tudom? Érzem. 

  A csöndet én töröm meg, de inkább magamhoz beszélek, mint Stewhoz.
-Kéne egy szöveg...
-Tessék?- néz rám a fiú. Még mindig egy fura érzelem tükröződik az arcán.
-Egy szöveg...ehhez a darabhoz.
-Aha, persze...-motyogja- ezt te írtad? Mi volt ez?
-Itt találtam, most az előbb...tetszett?
-Annyira mélyre hatoló volt. Mintha...mintha ez a darab jobban tudná mit érzek mint én magam, mintha...ismerne...- látszott a fiún, hogy teljesen össze van zavarodva.
-Detto...- válaszolom halkan. Megragadom a kottákat és belehelyezem a zongora mellett talált mappába- ezeket elviszem.- jelentem ki utána határozottan. Stew már nem is figyel rám inkább a terem többi részét tanulmányozza. A sarokban letakarva rálelünk egy kanapéra és hozzá tartozó puffokra. Azokat behúzzuk a fal mellé középre, hogy még maradjon hely az egész terem közepén. Megbeszéltük, hogy holnap is itt találkozunk a folyosón. Kiléptünk a titkos ajtón, majd elbúcsúztunk egymástól. Amikor ránéztem a faliórára, megláttam, hogy már fél nyolc van, pedig a bent töltött idő egy röpke félórácskának tűnt. Amikor visszafordultam a folyosó felé Stew már nem volt sehol. Én is elindultam a szobánk felé. Egy szövegen gondolkoztam a darabhoz, amikor egy lökést éreztem és a földön találtam magam. A könyököm és a félig beforrt lában csak úgy lüktetett.
-Mi a...- nézek fel és meglátom, hogy mellettem egy lány fekszik...nem is akárki. Hiszen ez Sára! Stew unokatestvére.- Sára!
-Flora? Jajj annyira sajnálom, teljesen elmélyedtem ebben a könyveben és...Uram isten a lábad! Te jóságos ég! Jól vagy?
-Persze nyugi semmi bajom csak...-álltam föl és éreztem, hogy arra a bizonyos lábamra nem tudok támaszkodni- csak nem tudok ráállni. De sebaj, majd holnapra jobban lesz. Mit keresel itt kinn ilyen későn?
-Én csak...én...én...izé...a könyvtárba mentem.
-Ja jó...igaz a könyvtár a másik irányba van, de...ahogy gondolod. Én asszem megyek a szobámba. Jó éjt!- köszöntem el Sárától, aki még rám mosolygott és még egyszer megkérdezte, hogy tényleg jól vagyok e, majd intett és ment tovább. Kicsit furcsálltam, hogy abba az irányba megy, de gondoltam biztos ismer egy rövidebb utat. Megnéztem, hogy megvan-e a nyakláncom, majd miután megbizonyosodtam róla, visszabicegtem a szobába. Kiera már aludt amikor beértem, úgyhogy olyan halkan, amennyire csak tudtam, ruhástul befeküdtem az ágyba, és azonnal el is nyomott az álom.

♣♣♣♣♣

  Másnap, Kiera keltett. A reggelit majdnem lekéstük, az első órára (Növények ismerete). Az első óra után kaptunk 15 perc szünetet, ugyanis védekezés órára kötelezően egy melegítőt és egy kényelmes felsőt kellett fölvenni. Hál istennek, most Kiera szólt és nem én voltam az egyetlen aki nem tud semmiről. Kaptam tőle egy szürke melegítő nadrágot és egy fekete pólót. Felvettem a tornacipőmet és hosszú hajamat egy laza copfba fogtam. Kiera hasonló pólót vett föl rózsaszínben és egy melegítőalsót feketében. Szőke haja tökéletes fonatban lógott a háta közepéig. Elindultunk az udvar felé. Amióta Kiera és Melani összevesztek, azóta Kiki és én nagyon jóban lettünk. De annyira azért még nem, hogy elmondjam neki a Titkos szobát. Az maradjon csak Stew és az én titkom.

  Amikor kiértünk az udvarra, akkor megpillantottuk a mi fiainkat, a másik csoport fiait és ugyanígy a lányokat is. Még nem ismertem nagyon senkit, mert ma délután lesznek a közös órák, amikor mindenre fény derül. Stew is ott állt a nagy fiúcsoportban és valamit nagyon magyarázott, de amikor megpillantott minket, akkor széles mosollyal integetett felénk. És visszaintettem és mutattam, hogy itt maradok Kierával meg a többi lánnyal. Ő felmutatta a hüvelykujját és magyarázott tovább. Lenni is ott állt mellette és egy fekete hajú, nagyon sápadt bőrű fiúval beszélgetett. Én Kierával társalogtam, és közben becsatlakozott a beszélgetésbe Elizabeth, Gisell és Lucy is. Ők meséltek az otthonukról és erről a világról, miközben engem folyamatosan Londonról és a gulguk (emberek) szokásairól faggattak.

 

 

Mivel én egy árvaházban nőttem fel, ezért annyira érdekes dolgokat nem tudtam mesélni, de azért az alap szintet és az iskolában tanultakat át tudtam adni. Tátott szájjal hallgatták a mondandómat, holott a mi vulágunk teljesen érdektelen az övékhez képest. Éppen a karácsonyról meséltem el a gulgu szokásokat ők pedig Mindenkor világának a szokásait mesélték teljes beleéléssel, amikor is kitárult az udvarra vezető ajtó és egy nagyon magas, csupa izom, hosszú hajú férfi lépett ki rajta. Intett, hogy mindenki maradjon csöndben és álljon egyes sorba. Nem kellett kétszer mondania. Beálltam Gisell és Kiera közé és kihúztam magamat amennyire csak tudtam, de még így is egy fél fejjel kisebb voltam Kieránál, Gisellnél meg majd nem egy fejjel. Ezt nem hiszem el...

Megosztás a facebookon