Helloo!!! ❤ Megérkezett a 11. fejezet!!! :) Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok! A lányoknak nem kívánok sok locsolót, mert őszintén ezt soha nem értettem, de lányoknak és fiúknak egyaránt sok csokit! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1. rész

 

 

11.fejezet

 

 

-Tudod Melani...inkább az utcán hálnék, ha velem van a legjobb barátnőm. És tudod...nem lesüllyedek, hanem felemelkedek az ő szintjére, amit ti soha, de soha nem fogtok elérni. Valamint...ha még egyszer így beszélsz a legjobb barátnőmről, esküszöm a tökéletes hajad már közel sem lesz ennyire gyönyörű.- bök Kiera Melani haja felé az ujjával. Majd hátat fordít neki és megölel engem. A hajam simogatva próbál megnyugtatni.

  -Lányok, mit ácsorogtok itt, mi történt? Tessék beállni egyes sorba, egy-kettő!- tapsol a kezével Miss. Tökéletes. Persze, hogy egyik feladatot sem tudom megcsinálni. A könyves még egész egyszerű volt ezekhez képest. Egy pohár víz a fejünkön, majd egy tál sütemény...stb. Valószínűleg el fogok késni az Állatok világa óráról, mert le kell tusolnom. Az a habos sütis sehogyan  sem akart megállni a fejem tetején...ahogyan a narancslé sem...meg a dinnyeszeletek...és ha már itt tartunk a limonádé sem. A professzor asszony inkább már rám se nézett. Komolyan mondom egész órán levegőnek tekintett. 

 
A nap hátralevő részében folyamatosan az órára pillantgatok, hátha gondol egyet az idő és hat órára vált. De most még a szokásosnál is lassabban telik el a nap. Kierának este elvileg lesz egy "Egyenlőre Szuper Titkos" dolga, szóval gond nélkül el tudok menni Stewval a terembe. Már háromnegyed hatkor ott tobzódom lenn a klubban és megláttam, hogy a szokásos kis fotelem üresen áll. Lehuppantam és vártam Stewra.

 

 

Nem bírtam sokáig ülni, úgyhogy inkább felpattantam és fel-alá járkáltam. 
Már elmúlt hat óra, de Stew még mindig nem volt sehol. Kezdtem aggódni, hogy nem is fog eljönni. Majd 20 perc késéssel, lihegve megjelent és mutatta, hogy gyorsan induljunk, majd útközben mindent elmesél. Nem értettem miről van szó, de elindultam a folyosó irányába. 8 óráig volt szabad kijárás, de a folyosókon már csak 1-1 diákot lehetett látni, ami nem is volt baj. Sőt, Stew mintha meg is nyugodott volna.
-Stew! Elmondod végre, hogy mi történt?
-Ja! Persze, persze...ugye emlékszel még a szobatársamra, Milanra?
-Hogy is felejthetném el.- mondtam mosolyra húzódott szájjal. A tojás vizsgálós eset óta nem hallottam a kicsit dundi fiúcska felől.
-Nem hagyott elmenekülnöm a szobából! Komolyan mondom, azzal is megpróbálkoztam, hogy ki megyek a mosdóba, de még oda is követett! Nehéz volt lerázni, de...végre sikerült! Bocsi, hogy megvárattalak!
-Semmi gond!- nevettem mellette. Nemsokára el is értünk ahhoz a falhoz, ami egy kimondott szó következtében ki is nyílt. Morole, suttogom újból. Nem kellett sokat várni, a fal kinyílt és ugyanaz a sötét folyosó fogadott, mint múltkor. 
-Mo...micsoda?- nézett rám Stew értetlenül.
-Később! Nyomás befelé!- válaszoltam gyorsan mielőtt valaki meglátna minket és betuszkoltam közben a fiút. Találtam egy égő lámpást, felkaptam és már futottam is befelé Stewval a nyomomban. Már éreztem azt az ismerős érzést. Kitártam az ajtót és...minden ugyanolyan volt mint a legutóbb. A sarokban a zongora, a hatalmas tükör és...a varázslatossága. Stew szájtátva állt és nem hitt a szemének. Én gondolkodás nélkül leültem a zongora mögé és...a kottatartón egy kotta állt. Nem volt rajta se cím, se szerző. Nem volt túl bonyolult. Rátettem az ujjaimat a billentyűkre, gyorsan átolvastam a darabot, majd játszottam.

Eltűnt a terem, eltűnt Stew, eltűnt ez az egész őrült világ. Csak én és a hangok. 

 

 

  Amikor felnyitottam a szememet, mert vége lett a darabnak, azt láttam, hogy Stew ott ül a zongora mellett és megigézve hallgatja a darabot. Felnézett és az arcáról tisztán le lehetett olvasnia a zavarodottságot. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de meggondolta és becsukta. Ide nem kellettek szavak. Ez a darab, maga volt egy érzelem. Ha szomorú voltál, a füledben szomorúan csengett. Ha boldog voltál boldogan. Ahogyan változtál, úgy változott a darab felépítése és hangulata. Ha nem tudod eldönteni mi van benned, egy katyvasz van legbelül...akkor ez a darab is egy zavarodott hangulatot ad. Hogy én ezt honnan tudom? Érzem. 

  A csöndet én töröm meg, de inkább magamhoz beszélek, mint Stewhoz.
-Kéne egy szöveg...
-Tessék?- néz rám a fiú. Még mindig egy fura érzelem tükröződik az arcán.
-Egy szöveg...ehhez a darabhoz.
-Aha, persze...-motyogja- ezt te írtad? Mi volt ez?
-Itt találtam, most az előbb...tetszett?
-Annyira mélyre hatoló volt. Mintha...mintha ez a darab jobban tudná mit érzek mint én magam, mintha...ismerne...- látszott a fiún, hogy teljesen össze van zavarodva.
-Detto...- válaszolom halkan. Megragadom a kottákat és belehelyezem a zongora mellett talált mappába- ezeket elviszem.- jelentem ki utána határozottan. Stew már nem is figyel rám inkább a terem többi részét tanulmányozza. A sarokban letakarva rálelünk egy kanapéra és hozzá tartozó puffokra. Azokat behúzzuk a fal mellé középre, hogy még maradjon hely az egész terem közepén. Megbeszéltük, hogy holnap is itt találkozunk a folyosón. Kiléptünk a titkos ajtón, majd elbúcsúztunk egymástól. Amikor ránéztem a faliórára, megláttam, hogy már fél nyolc van, pedig a bent töltött idő egy röpke félórácskának tűnt. Amikor visszafordultam a folyosó felé Stew már nem volt sehol. Én is elindultam a szobánk felé. Egy szövegen gondolkoztam a darabhoz, amikor egy lökést éreztem és a földön találtam magam. A könyököm és a félig beforrt lában csak úgy lüktetett.
-Mi a...- nézek fel és meglátom, hogy mellettem egy lány fekszik...nem is akárki. Hiszen ez Sára! Stew unokatestvére.- Sára!
-Flora? Jajj annyira sajnálom, teljesen elmélyedtem ebben a könyveben és...Uram isten a lábad! Te jóságos ég! Jól vagy?
-Persze nyugi semmi bajom csak...-álltam föl és éreztem, hogy arra a bizonyos lábamra nem tudok támaszkodni- csak nem tudok ráállni. De sebaj, majd holnapra jobban lesz. Mit keresel itt kinn ilyen későn?
-Én csak...én...én...izé...a könyvtárba mentem.
-Ja jó...igaz a könyvtár a másik irányba van, de...ahogy gondolod. Én asszem megyek a szobámba. Jó éjt!- köszöntem el Sárától, aki még rám mosolygott és még egyszer megkérdezte, hogy tényleg jól vagyok e, majd intett és ment tovább. Kicsit furcsálltam, hogy abba az irányba megy, de gondoltam biztos ismer egy rövidebb utat. Megnéztem, hogy megvan-e a nyakláncom, majd miután megbizonyosodtam róla, visszabicegtem a szobába. Kiera már aludt amikor beértem, úgyhogy olyan halkan, amennyire csak tudtam, ruhástul befeküdtem az ágyba, és azonnal el is nyomott az álom.

♣♣♣♣♣

  Másnap, Kiera keltett. A reggelit majdnem lekéstük, az első órára (Növények ismerete). Az első óra után kaptunk 15 perc szünetet, ugyanis védekezés órára kötelezően egy melegítőt és egy kényelmes felsőt kellett fölvenni. Hál istennek, most Kiera szólt és nem én voltam az egyetlen aki nem tud semmiről. Kaptam tőle egy szürke melegítő nadrágot és egy fekete pólót. Felvettem a tornacipőmet és hosszú hajamat egy laza copfba fogtam. Kiera hasonló pólót vett föl rózsaszínben és egy melegítőalsót feketében. Szőke haja tökéletes fonatban lógott a háta közepéig. Elindultunk az udvar felé. Amióta Kiera és Melani összevesztek, azóta Kiki és én nagyon jóban lettünk. De annyira azért még nem, hogy elmondjam neki a Titkos szobát. Az maradjon csak Stew és az én titkom.

  Amikor kiértünk az udvarra, akkor megpillantottuk a mi fiainkat, a másik csoport fiait és ugyanígy a lányokat is. Még nem ismertem nagyon senkit, mert ma délután lesznek a közös órák, amikor mindenre fény derül. Stew is ott állt a nagy fiúcsoportban és valamit nagyon magyarázott, de amikor megpillantott minket, akkor széles mosollyal integetett felénk. És visszaintettem és mutattam, hogy itt maradok Kierával meg a többi lánnyal. Ő felmutatta a hüvelykujját és magyarázott tovább. Lenni is ott állt mellette és egy fekete hajú, nagyon sápadt bőrű fiúval beszélgetett. Én Kierával társalogtam, és közben becsatlakozott a beszélgetésbe Elizabeth, Gisell és Lucy is. Ők meséltek az otthonukról és erről a világról, miközben engem folyamatosan Londonról és a gulguk (emberek) szokásairól faggattak.

 

 

Mivel én egy árvaházban nőttem fel, ezért annyira érdekes dolgokat nem tudtam mesélni, de azért az alap szintet és az iskolában tanultakat át tudtam adni. Tátott szájjal hallgatták a mondandómat, holott a mi vulágunk teljesen érdektelen az övékhez képest. Éppen a karácsonyról meséltem el a gulgu szokásokat ők pedig Mindenkor világának a szokásait mesélték teljes beleéléssel, amikor is kitárult az udvarra vezető ajtó és egy nagyon magas, csupa izom, hosszú hajú férfi lépett ki rajta. Intett, hogy mindenki maradjon csöndben és álljon egyes sorba. Nem kellett kétszer mondania. Beálltam Gisell és Kiera közé és kihúztam magamat amennyire csak tudtam, de még így is egy fél fejjel kisebb voltam Kieránál, Gisellnél meg majd nem egy fejjel. Ezt nem hiszem el...

Megosztás a facebookon

Sziasztok! Megint kimaradt egy hosszú időszak amikor nem volt rész. Nem keresek kifogásokat, de tényleg nagyon sűrű az életem, végre most vasárnap volt időm leülni és írni. Nálatok is esett a hó? Nálunk egész nap csak úgy szakadt :D Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

 

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

6. fejezet

 

 

 Beléptem a szobámba, de Kiera fürdött úgyhogy levágtam magam az ágyra (persze amennyire a gipsz és fájdalmaim engedték) és legjobb elfoglaltságomat csináltam: a plafont bámultam.  Ezen a mágiás témán kattogtam még mindig. Annyira hihetetlen ez az egész. Lecsuktam a szemem és próbáltam elképzelni milyen lenne, ha én tényleg tudnék varázsolni. Hirtelen egy halk zene csendült a fülemben. Kinyitottam a szemem és odakaptam a nyakamhoz, de a nyakláncom nem volt ott. A zene elhallgatott és egy fülsüketítő zúgásra váltott. Felpattantam, viszont elfeledkeztem a gipszemről és a fájdalomról. Összeestem. Elöntött a pánik, elkezdtek napvilágot látni a könnyeim. Először csak egy-egy, majd azon kaptam magamat, hogy a földön fekszem és zokogom.

 

 

Nem veszhetett el. Ez volt az egyetlen dolog amit anyuéktól kaptam. Belül úgy éreztem, mintha egy darab veszett volna el belőlem. Ha nem lenne rajtam ez a gipsz, már régen elrohantam és felkutattam volna az egész iskolát, de jelen körülmények között ezt nem tudtam megtenni. Fel akartam állni és odabicegni a mankómhoz, hogy a fájdalom ellenére is megkeressem a nyakláncomat, de egy ének kezdett el fülsüketítően hangzani: "Jól vigyázz kicsi lány, a  szeretteiddel tudd hogy bánj. Nem tudhatod ki lehet a farkas, és kilehet rá rendkívül alkalmas. Nézz körül és jól vigyázz, minden pokrócot jól kirázz. Keresd most majd találj rá, érezd most vagy haljon hát."
-Flora! Flora!- arra eszméltem fel, hogy a földön ott guggol mellettem Kiera,Stew és engem szólongattak. Kivert a verejték, ziháltam. Kiera egy vizes borogatást tett a fejemre.
-Mi történt?- kérdeztem.
-Amikor kijöttem a fürdőszobából- kezdte Kiera- a földön feküdtél és valamit motyogtál, de valamilyen egészen más nyelven. Megkérdeztem tőled, hogy mit csinálsz, de te csak ültél és motyogtál, viszont a verejték teljesen kivert, rémült voltál. Fenn voltál. Nem ájultál el, de nem is voltál magadnál. Majd jött Steward is és amikor belépett te összeestél a földön.
-Ti is hallottátok a zenét? Énekeltek...
-Flora...senki nem énekelt. Még zene sem volt...- nézett mélyen a szemembe Stew.
-Mit hallottál?- kérdezte meg Kiera. Én felidéztem nekik a dal szövegét. Nem is igazán dal volt, hanem egy utasítás. Már teljesen jól voltam. Semmi hatását nem éreztem az előbb történtekből.

                                                                             ♣♣♣♣♣

 

  Éjfélkor Stew még nálunk volt a szobában. Azóta is elemezgettük az éneket. Próbáltunk minden apró részletre odafigyelni, de semmi nem volt tiszta. A nyaklánccal próbáltunk valami kapcsolatot teremteni, de mit kellene éreznem most? És mire lehet valaki alkalmas? Végül hajnali egykor ment ki Stew a szobából és mi Kierával lefeküdtünk aludni. Hallottam ahogyan Kiera egyre lassabban szuszog majd elnyomja őt az álom. Én egyszerűen nem bírtam aludni.

 

 

Valamikor hat körül aludhattam el, arra emlékszem, hogy már világosodott. Sikerült kemény 2 órát aludnom, ugyanis nyolckor keltünk, mert fél kilenckor kezdődött a reggeli. Mivel előző napokban én nem voltam ott a vacsorákon ezért én nem kaptam meg az órarendemet és a tankönyveimet. Nagyszerű, megint mehetek az igazgatóhoz.

  Amikor felkeltem egy laza copfba kötöttem a hajam és ki akartam lépni a szobából amikor is Kiera visszarántott.
-Na na! Flo megígértem, hogy adok neked ruhát és adni is fogok!
-Kiera, nem létszükséges. Nekem tökéletesen megteszi ez a pulcsi és farmernadrág is.
-Betartom a szavamat! Gyere, nézzünk itt neked valamit.- azzal odalépett a szekrényhez és elkezdett benne turkálni. Én leültem az ágyra és türelmesen vártam, hogy válasszon nekem valamit. Egy kis idő elteltével kibújt a szekrényből és egy szettet mutatott fel. Egy fekete csőnadrág, egy fehér trikó, egy kockás ing és egy pár fekete tornacipőt tartott a kezébe. Felpróbáltam. A méret tökéletes volt. Kiera még nem engedte, hogy belenézzek a tükörbe, ragaszkodott ahhoz, hogy megcsinálja a hajamat és a sminkemet. Megkértem, hogy csak egy enyhe sminket készítsen nekem. 
-Most már belenézhetsz a tükörbe!- csapta össze a tenyerét mosolyogva Kiera. Felálltam, odabicegtem a nagy falitükörhöz és...egy bájos lány nézett vissza rám.  Hosszú fekete hajam természetesen, kiengedve lógott, a ruhát szinte rám öntötték és csak egy halvány rózsaszín szájfényt meg szemceruzát kent fel az arcomra Kiera. Nem hittem el, hogy ez lennék én.
-Na, hogy tetszik?- érdeklődött fülig érő szájjal a mellettem álló lány.
-Ez...hihetetlen...
-A ruhát nyugodtan megtarthatod. Nekem túl szűk ez a nadrág, ebből a felsőből még vagy ezer másik van, az inget meg életemben nem vettem még fel.
-Kiera ez...nem tudom hogyan háláljam meg. Nagyon köszönöm!- fátyolos szemmel fordultam oda hozzá és erősen magamhoz öleltem. Nem szólt semmit csak ő is magához szorított. 
-Nyomás az ebédlőbe!- húzódott el Kiera és odaadta a mankóimat.

Megosztás a facebookon

Sziasztok! Mivel itt a téli szünet, megpróbálok gyakrabban kirakni részeket, bár a mai napom is sűrű volt. Remélem nektek jól telik a szünet! Pihenjetek sokat. Karácsony előtt nem lesz több rész, úgyhogy mindenkinek meghitt, békés ünnepet kívánok! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

 

4.fejezet

 

  

  A negyedik emeletre mentünk, ahol már sorakoztak a tesztek és nem is kevés! A tanár mutatta, hogy foglaljunk helyet, én pedig Stew mellett leültem a második sorba. Stefan professzor nem szólt semmi, kiosztotta a teszteket majd leült, elővette bőrtokjából olvasó szemüvegét, egy könyvet, kényelembe helyezte magát és...olvasott. Egy lánynak az utolsó padban fellendült a keze a magasba.
-Professzor úr!
-Mondja, kedves.- nézett fel a tanár a könyvből.
-Mennyi időnk van megírni?- kérdezte az ismeretlen lány. Tulajdonképpen jó kérdés volt, én is gondolkoztam ezen. A professzor rápillantott az órájára.
-Hmmm....most már csak kereken 3 órájuk van rá. 3 fajta tesztet találnak a pakliban. Okosan osszák be az idejüket.- mondta, azzal újra beletelepedett a könyvébe. Hát jól van. Éppen hozzá kezdtem volna, amikor rájöttem, hogy nincs tollam. Szét néztem a terembe, már mindenki írt. Megböktem Stewt aki egy kicsit idegesen nézett rám, mondván hogy dolgozni szeretne. Felvonta az egyik szemöldökét és mutatta a kezével, hogy gyorsan mondjam. Odasúgtam neki, hogy nincsen tollam. Megrázta a fejét, mert neki is csak egy volt. Odamutatott a tanárra, nála biztos van. Felálltam és kimentem a tanári asztalhoz. Ő csak olvasott rám sem nézett. Megköszörültem a torkomat hátha észrevesz.
-Miért nem írja még a tesztet?
-Elnézést, nincs nálam toll. Kérhetnék egyet?
-Mi a neve, kedvesem?
-Flora Griffin.
-Martha Griffin és Peter Griffin lány vagy, nem igaz?
-Igen.- feleltem halkan. Éreztem, hogy vörösödik a nyakam és, hogy mindenki engem néz. A tanár kedvesen rám mosolygott.
-A szüleid csodálatos emberek voltak...- nézett ki az ablakon- Tessék, a toll amit kértél.
-Köszönöm.- azzal visszamentem és belevetettem magamat a tesztekbe.

                                                                               ♣♣♣♣♣

   A három óra csak úgy elröppent, észre sem vettem és már állt fel a tanár, hogy beszedje a lapokat. Az egyik pakliban mindenféle furfangos, logikai feladvány volt. A második egy karikázós feladatlap volt ahol a saját életünk alapján kellett kiválasztani a lehetőségek közül a legjobban ránk jellemzőt az utolsóban pedig illemszabályokról kérdeztek.

Alapjába véve nem volt nehéz csak nagyon, nagyon sok. A tollal együtt visszaadtam a papírlapokat és türelmesen vártam, hogy akkor most mi lesz. Mivel nem reggeliztem nagyon reméltem, hogy mehetünk enni, mert úgy éreztem egy egér szorgosan kifúrta a pocakok akkor lyuk lehet benne. Stefan professzor egy dossziéba rakta a kitöltött teszteket, majd felénk fordult.
-Most menjetek le enni.- kezdte én pedig magamban ugrándoztam örömömben.- utána pedig az udvarra menjetek. Pontban 4 órára legyetek a tó mellett. - azzal felkapta táskáját és kiment a teremből. Az óra azt mutatta, hogy 11 óra van, úgyhogy kényelmesen meg tudunk ebédelni. Stewval az oldalamon leindultunk az ebédlőbe, és közben átbeszéltük a teszteket.

   Az ebéd isteni volt, svéd asztalon volt kétféle fogás. Én paradicsom levest, csirkét salátával és sült burgonyával, valamint egy isteni csokis pudingot ettem. Amikor a pudingnál tartottam láttam Kierát bejönni az ajtón. Mellett sajnos már nem volt hely, így egy hosszú aranybarna hajú lány mellett fogyasztotta el az ebédjét. Ebéd után Stewval sietnünk kellett, mert a nagy ráérésben elszöszöltük az idős és majdnem elkéstünk. Egy magas, vékony idős nő várt már minket kint. Azonnal felismertem. Első napomon, azaz tegnap ez a nő szidott le olyan gorombán. Most sem nézett rám túl kedvesen, főleg mert majdnem elkéstünk.
-Rendben, most hogy mindenki itt van akkor kezdhetjük is. A gyorsaságotokat és erőtöket fogom felmérni. Lányok fiú kérlek váljatok külön. A fiúk melegítsenek, hölgyek...jöjjenek ide a pályára.- mondta azzal egy nagy futópályához vezetett minket.

 

A lányok szép ruhájukat mind átcserélték sportos cicanadrágra és melegítőre. Egyedül én voltam farmernadrágban. Elég furcsán néztek rám, de úgy tettm, mintha észre sem venném. -párokat fogok alkotni és a párok fognak együtt futni. Flora Griffin a te párod Melani Steffford.- rám nézett egy szőke hajú, csinos lány. Csöppet sem barátságosan, sőt, mintha meg akarna ölni a szemeivel. 
Odasétált hozzám és megbökött az ujjával.
-Nehogy gyorsabban merj futni nálam csitri.
-Öhm...bocsi, de ezt nem te mondod meg. Ez egy felmérés. Legyél gyorsabb és akkor nem kell így beszélned velem.
-Hogy mit mondtál?- vonta fel, gondosan szedett szemöldökét.- nehogy már te mond meg mit és hogy csináljak! És ha előttem mersz menni...kicsinállak. Hallod Flora? Véged lesz!- azzal sarkon fordult és visszament két vihogó barátnőjéhez.
-Hú, most aztán megijedtem.- motyogtam az orrom alatt. Amíg mi diskuráltunk, a tanárnő kiválasztotta a párokat. Mi a harmadik páros voltunk. Előttünk volt Elizabeth Baker-Milli Wave, Keira Brawn-Sonja Pe párosok. Mind a ketten jól teljesítettek. Akkor következtünk mi, Melanival. 100 métert kellett lesprintelnünk. Odaálltunk a rajthoz, a tanárnő sípolt én pedig kilőttem, mint egy rakéta...

 

Megosztás a facebookon

Sziasztok! Meg is hoztam a második fejezetet remélem tetszik! Ha igen és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. :) Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

 

2.fejezet

  

  Fél órán keresztül Stewval csendben ballagtunk egymás mellet. Én próbáltam felemészteni azt, amit megtudtam a családomról és a múltamról. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy Pont én, Pont az én családom...Teljesen elmélyedtem a gondolataimban, Stew rángatott vissza a valóságba.- Minden rendben Flora? 
-Persze...mit is mondtál, hogy hívják ezt a világot?
- Mindenkor.
-Ahamm...- és itt be is fejeztük a beszélgetést. Csöndben ballagtunk egymás mellett, mígnem egy faluba érkeztünk, ahol Nagyon vidám hangulat volt. Az emberek nevettek,beszélgettek egymással, senki nem veszekedett csak egyszerűen jól érezték magukat. Együtt. Legszívesebben itt maradtam volna egy aprócska fakunyhóba megbújva.
-Ugye itt maradunk?- néztem rá Stewra csillogó szemmel.
-Nem, közel sem. Még nagyon messze vagyunk az iskolától. De lesz még alkalmad ide visszajönni.- és ezzel Stew megint lezárta a beszélgetést. Most egy erdőbe mentünk be, ahol hatalmas fák voltak. Süvített a szél, mintha beszélne. Állatok járkáltak a bokrok és egyéb növények között. Egyszer egy őzike ugrott elénk, majd egy vaddisznó család gondolta úgy, hogy előttünk kell átkelniük. Én ugyan nem bántam, szívesen kiélveztem ebben a világban minden egyes percet. Olyan varázslatos ez az egész...na de Stew már nem gondolta olyan bámulatosnak ezeket, csak az orra alatt motyogott: "El fogunk késni! Pont itt kell átkelni?" 

-Mondd csak Stew, te mindig ilyen beszédes vagy?- kérdeztem meg, mert tényleg kíváncsi voltam, na meg nem volt már kedvem csöndben ballagni mellette.
-Nem... csak... te egy igazi legenda vagy és a családod... és hát... kicsit furán érzem magam...
-Londonba azért nem szerettek, mert egy senki voltam itt meg azért, mert a családom...- kezdtem el lebiggyesztett szájjal, de a fiú közbevágott.
-Ne! Ne érts félre! Én nagyon is a barátod szeretnék lenni csak...hát...velem sem nagyon barátoztak sosem, és nem tudom hogyan kell.
-Akkor majd együtt tapasztaljuk ki!- mosolyogtam rá szélesen. Rám emelte a tekintetét és ő is elmosolyodott. Az út további részén már nem volt közöttünk csönd. Meséltem neki Londonról és a mindennapjaimról, ő pedig mesélt a családjáról. 3 testvére van, egy nővére, egy bátyja és egy öccse. A nevüket nem tudtam megjegyezni. Elmesélte még, hogy az apukája szolgált a szüleim hadseregébe és hogy az anyukám jóban volt az ő édesanyjával. Éppen azt mesélte, hogy amikor kicsi volt volt egy hörcsöge aki nem nagyon szerette őt, mert mindig megette előle a sajtot, és ekkor megérkeztünk. Egy óriási (még annál is hatalmasabb, mint amekkorát elképzelsz :) )  és iszonyatosan öreg épület volt előttünk. Nagy fényes aranykapu vette körbe az iskolát, mögötte pedig egy erdő húzódott. Ment le a nap és így úgy tűnt, mintha az egész ragyogna. 
-O! Meg is érkeztünk! Észre sem vettem!- nevette el magát Stew.
-Mikor veszel te észre bármit is.- nevettem rá.
-Rohannunk kell! Már csak öt percünk van beérni!- és ekkor elkezdtünk iszonyatos sebességgel futni. Az aranykapu magától kinyílt, kérdezni akartam Stewtól, de most nem volt rá idő. Éppen beestünk az igazgató irodájába, ahova egy négy emelet hosszú lépcső vezetett föl. Az iroda nagyon rumlis volt, mindenhol könyvek, lapok, tollak és újságok voltak. Amikor benyitottunk egy magas, ősz, szemüveges férfi nézett ránk. Zöld ing és fekete nadrág volt rajta és mikor megpillantott minket a szeme sarkában megjelentek a jellegzetes nevetőráncok. Felemelte a kezét és a papírlapok egy szempillantás alatt a szép rendben voltak az asztalanon. Csak ámultam, hogy ezt hogyan csinálhatta.
-Köszönöm Steward, hogy idehoztad Florat. Menj le vacsorázni.
-Viszontlátásra, Jó éjszakát! Flora, holnap találkozunk!- azzal kiment és óvatosan becsukta az ajtót. Egyedül maradtam az igazgatóval. 
-Flora, gondolom Stew mesélt a családodról...- kezdte az ismeretlen férfi.
-Igen elmesélt mindent. De...miért pont London?
-Mert a mi világunkban nem ismert annyira az a hely, csak a tanult emberek számára...ott voltál igazi biztonságban. Hadd mutatkozzam be. Rasmus Wassmer vagyok, a Haviscol igazgatója. Ha bármire szükséged lenne, csak szólj bátran. Van valami kérdésed?
-Nincs...
-Menj le az ebédlőbe vacsorázz meg, a helyettesem majd elvezet a szobádba.
-De hát hol van az ebédlő?- választ már nem kaptam, mert az ajtón kívül találtam magam.Na jólvan-gondoltam magamban- menjünk le a földszintre. És igazam volt! Fél órás bolyongás után megláttam a feliratot:  Hami-Étkező
Mikor benyitottam, nem volt már benn senki, csak egy alacsony nő beszélgetett egy idős, barna hajú nővel. Az ajtó elég hangosan nyílt ki, úgyhogy rögtön felém kapták a fejüket.  Hirtelen azt sem tudtam mit is kéne mondanom. Csak néztem őket árva tekintettel és már nyitottam volna a számat, hogy köszönjek, mikor megszólalt a az idősebb nő.

-Ugye, mikor meglát két felnőttet akkor köszön! Hát nem tanították meg magát a jó modorra? Egyáltalán ki vagy te? Mert ugye a bemutatkozást sem hallhattuk!- mordult rám. Gyorsan válaszoltam is, nehogy még egyszer kifakadjon itt nekem.
-Jó estét! Flora Griffin vagyok, most érkeztem...hát úgy kábé 5 perce, ha jól számolom. Pont mikor nyitottam a számat köszönni szerettem volna.  Az igazgató küldött le, hogy vacsorázzam meg, utána meg a helyettese ha minden igaz elkísér a szobámba.
-Bizonyára azt akarta mondani, hogy igazgató úr- kezdte megint a kötekedést- és tiplizzen ide, mert 3 perce van.  A vacsora isteni volt, annak ellenére is, hogy úgy kellett mindent behabzsolnom. 

  Szerencsére az alacsony nő vezetett fel a szobámba, nem a kötekedős. A második emeletre mentünk és egy előtérbe vezetett onnan nyíltak a szobák. Az előtér nagyon barátságos volt, egy nagy kandalló égett középen, voltak puffok, eléggé kényelmesnek tűnő fotelek, asztalok és persze a folytonos nyüzsgés. Az egész hatalmas, szórakoztató és vidám volt. Kiderült, hogy nem szobám hanem szobánk ugyanis  egy szobatársam is akadt. Amikor benyitottam az ágyon feküdt és olvasott egy tej szőke, vidám lány aki valamivel magasabb mint én. Az ajtó nyikordult egyet és ő rögtön rám emelte tengerkék szemét. Na tessék, itt mindenütt nyikorognak az ajtók? Első dolgom lesz egy gondnokot hívni, hogy olajozza meg az összeset. Éppen köszöntem volna, de megcsörrent a telefonja és kiment mellettem. Addig én körülnéztem. Jó nagy szoba volt ugyanis volt bent kettő ágy, közéjük kettő íróasztal furakodott be. Két nagy gardróbszekrény és egy komód. A fürdő sem volt a legkisebb. Ledobtam magamat a szabad ágyra amin egy türkizkék lepedő és párna volt. A szoba tejeskávé színű a padló fából volt. Két hatalmas ablakunk is volt, előttük egy pici kanapéval és nagy ablakpárkánnyal.

 

Nagyon tetszett ez a szoba annyira jó hangulata volt. Igazából az egész iskola olyan...élettel teli, mozgalmas és vidám. Azon gondolkoztam, hogy vajon reggel  finom lesz e majd a kaja és hogy vajon mit  fognak adni...remélem bőségesebb lesz, mint az árvaházba, ahol csak egy szelet vajas kenyeret és felvágottat kaptunk...nyikordult az ajtó és belépett a szöszi lány.

-Szia! Bocsánat, anyukám hívott és muszáj volt felvennem. Te Flora vagy ugye? Én Kiera Brawn, de hívj csak Kikinek. Hogy tetszik a suli? Engem már most elbűvölt teljesen. Annyira várom a holnapi órákat. Jajj annyit fecsegek, mesélj egy kicsit magadról- annyira barátságos és közvetlen volt. Én meg az ellentéte.
-Amm...Ja nagyon mozgalmas suli...amm...izé...nekem nincs becenevem hívj ahogy csak akarsz...hát...Londonból jöttem...
-London? Mindig is el akartam oda jutni csak hát, anyagi okok miatt, nem jött még össze.- mondta és lehajtotta szöszke fejét. Beállt közöttünk egy kínos csend én pedig feltettem a leghülyébb kérdést az egész világon.
-Szerinted finom lesz a reggeli?- rám nézett és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Nem tudom mikor nevettem utoljára ilyen jót. Mikor nevettem utoljára?.....

Megosztás a facebookon