Varázslatos Ének 1.rész 13. fejezet

Helloka!❤ Szerintetek min változtassak a történetben? Néha úgy érzem egy-egy rész annyira vontatott és nem elég érdekes...Nem is tudjátok mennyit segítene néhány építő kritika :) Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

 Varázslatos Ének

1.rész

 

 

13. fejezet

 

 Miután elolvastam a "levél" tartalmát, falfehér arccal fordultam a mellettem ülő fiú mellé akinek nyújtottam is közben a lapot, csakhogy Stefan belépett és kijelentette, hogy most mindenki maradjon csöndben.

  -Stew!- suttogtam olyan halkan, amennyire csak tőlem tellett- ezt el kell olvasnod!
-Flo! Stefan professzor éppen valami fontosat mond, jobb lenne ha te is figyelnél, majd szünetben megbeszéljük.

-De Stew! Ez nem várhat!
-Komolyan ennyire fontos?
-Igen!- feleltem határozottan. A fiú egy kis időre elgondolkozott majd fellendült a keze a magasba. Stefan rápillantott és jelezte, hogy mondja gyorsan.
-Professzor úr! Flora nem érzi jól magát, kikísérhetem a friss levegőre?- kérdezte Stew rezzenéstelen arccal. Nem kellett nagyon elgyötrő fejet tettetnem, ugyanis a levél láttán teljesen lesokkoltam. Stefan aggódó pillantást küldött felém, és beleegyezett, hogy kimenjünk, de hozzátette, hogy óra után feltétlenül beszéljek vele. Bólintottunk, majd Stew a könyökömet fogva kivezetett az előadóból. Komolyan mondom, ha nincsen ott mögöttem a fiú és nem tart, akkor összeestem volna. Járás közben a lábaim remegtek, kivert a verejték, de közben mégis vacogtam. Amint kiértünk a friss levegőre egy bokor mögé leültetett Stew a fűbe és egy hideg nedves ronggyal megtörölte a homlokomat, amit fogalmam sincs honnan szervált. Egy kicsit jobban éreztem magamat és elővettem a farzsebemből a cédulát. Átnyújtottam Stewnak aki gyorsan elolvasta, de láttam, hogy többször is átfutja, majd elkerekedett szemmel az ölembe dobta a cédulát. A papíron a következő állt:

"Látom, Uralkodó lettél Flora Griffin. Az első balesetedet sikeresen megúsztad, de vigyázz, mert az iskola nem tud megvédeni minden ellen! Jobban teszed, ha nyitott szemmel jársz. Még találkozunk!"

C.G.

-C.G? Ez mégis ki a sajtosnudli lehet?- kérdezte Stew. Sajnos ez még a legértéktelenebb kérdés volt a sok közül.- Figyelj Flo, ezt el kell mondanod Stefannak! Muszáj egy felnőttnek is tudnia róla!
-Nem mondtam, hogy nem mondom el...azonban...nem biztos hogy ez lenne a megoldás hisze...- de nem bírtam befejezni, mert a mellettem ülő fiú hevesen gesztikulálva közbevágott.

-Persze hogy nem ez a megoldás! De egyedül te sem tudod magadat teljesen képzetlenül megvédeni úgy, hogy még csak 4 napja ismered ezt a helyet ahol már ebben a pár napban majdnem meghaltál! 
-Nem haltam meg majdnem! És ne beszélj velem ilyen lekezelően!- mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél. Teljesen elöntött a düh.- Ha ez a...valaki...ismeri szinte minden mozdulatomat, nem gondolod, hogy arra is rájönne, hogy valakinek továbbadtam? És ha megtudja szerinted nem fog még jobban előretörni? Szerinted nem lesz még veszélyesebb? Ha nem gondoltad volna ezt így végig, elárulom, hogy DE!- az utolsó szónál már felálltam és megindultam az ajtó felé. El kellett mennem a mosdóba egy kis hideg arcmosásért és egyedüllétért. A fiú még utánam kiáltott, de én csak berontottam a mosdóba és becsaptam az ajtót. Ez a földszinti mellékhelyiség volt a legcsicsásabb. A csapok aranyból készültek, a falakon szintén aranyból barokk stílusú minták voltak fellelhetők. A mosdókagylók fölött hatalmas tükörrel. A fal bordó volt, akár a vér és minden kilincs is aranyból készült. Odaléptem a középső csaphoz és hideg vízzel megmostam az arcomat. Megtöröltem a kezemet egy fehér, bársony kéztörlőbe majd a falnak nekidőlve lecsúsztam a földre. Annyi kérdés kavargott a fejembe, hogy bár a helységbe rajtam kívül senki nem volt bent, mégis mintha több ezren ordítoztak volna körülöttem. Ki lehet ez az ember és miért akarna bántani? Egy hete sem vagyok itt, ugyan mit tehettem volna ez idő alatt? Korábban sosem jártam itt, sőt a hely létezéséről sem tudtam! Most meg hirtelen meg akar valaki találni és...végezni velem? Mint egy rossz horrorfilmben. Ebben a pillanatban csak annyit kívántam, bár sosem találkoztam volna Stewval. Bárcsak ott maradhattam volna és megvalósíthattam volna azt az álmot, amit azóta szövögetek a fejemben amióta csak az eszemet tudom. Bárcsak híres színész válhatott volna belőlem! Bárcsak elmehettem volna világot látni, többek között New Yorkba,

Tokyoba,

 

 

 

Los Angelesbe

 

 

és még sok más helyre! Bárcsak ne így alakult volna ez az egész! Mély gondolataimból arra eszméltem fel, hogy valami hideg áztatja az arcomat. Odanyúltam és akkor tűnt fel, hogy sírok. Nem is. Zokogok. Annyi minden gyűlt már bennem, ami most csak úgy ömlött belőlem. Amióta itt vagyok alig éreztem magam boldognak leginkább csak akkor amikor a Titkos Szobába voltam. Várjunk csak. A Titkos Szoba!

  Amikor odaértem az ajtó elé és elmondtam a szót, ami kinyitotta, hihetetlen sebességgel rontottam neki a sötét folyosónak. Amint beértem a terembe éreztem, hogy...ez vagyok én. Ez a zongora és én...egyek és ugyanazok vagyunk.

 

 

A kottát sajnos nem hoztam el, fent felejtettem a szobába, de...volt a zongoránál egy újabb kotta. Leültem és gyorsan átfutottam. Ez egy lassabb tempójú darab volt, Esz mollban. Ráhelyeztem az ujjaimat a billentyűkre és eljátszottam a darabot. Most csak úgy eljátszottam. Nem vittem bele semmi érzelmet, semmi színt, csak iskolás módon leütöttem a billentyűket. Egy kicsit arrébb helyeztem a kottapapírt, és amint megmozdítottam észrevettem alatt egy másik papírlapot is. Ez hihetetlen! Egy szöveg volt a darabhoz. El sem hiszem! Odatettem a kotta mellé és elkezdtem elölről a darabot, ám énekeltem hozzá a szöveget és már nem csak billegettem az ujjaimat. Nem. Valóban játszottam is a hangszeren.

 

Varázslatos Ének 1.rész 12. fejezet

Helloka! ❤ Éééés egy kis szünet után meg is érkezett a 12. fejezet! Kicsit sokat kellett keresgélnem a nevek miatt, de a fő, hogy ez is elkészült! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :) Ui.: a Védelmezők névsorát nem értem, miért így írta ki. nézzétek el nekem :/

Varázslatos Ének

1. Rész

 

 

12.fejezet

  Beálltam Gisell és Kiera közé és kihúztam magamat amennyire csak tudtam, de még így is egy fél fejjel kisebb voltam Kieránál, Gisellnél meg majd nem egy fejjel. Ezt nem hiszem el...

  Próbáltam egy kicsit pipiskedni, de minden hiába. Amikor elment mellettem a férfi. Egy pillantásra sem méltatott, hát ez pazar. Miután végigmért mindenki intett, hogy alakzatot tartva forduljunk felé. Kihúzta magát és belekezdett:
-Mindenki jól figyeljen!- kiáltotta mély hangon- ez az óra NEM a szórakozásról szól. Meg kell tanulniuk megvédeni önmagukat, valamint gyakorlaton a támadást. Aki késik, zavarja az órámat, lustálkodik és ehhez hasonló galád dolgokkal próbálkozik, megígérhetem, hogy komoly büntetéssel találja szembe magát. Értve vagyok?

-Igen!- kiáltottuk kórusban.
-Igen, Uram!- förmedt ránk- most pedig nyomás, 5 bemelegítő kör. MÉG MA!- azzal megindultunk. Esküszöm, én még elhittem hogy elég edzett vagyok, de ez az óra után már nem tudom, hogy hogyan tudtam én ezt komolyan elhinni. Egész órán erősítettünk, mert Vito szerint az első legfontosabb dolog a védekezésben, hogy jó kondiban legyünk. Most pedig van 5 percünk rendbe szedni magunkat, mivel jön az osztályok beosztása, azaz, hogy ki hova kerül a felmérések alapján. Felvettem a Kierától kapott fekete nadrágot, egy fekete pólót szintén Kierától és a saját sportcipőmet. Hajamat egy laza copfba fogtam és a virágos szoknyás Kierával rohantunk le az udvarra. Annyira féltem, hogy se Kierával, se Stewval nem kerülök egy osztályba. Amikor megérkeztünk már egy csomóan ott ácsorogtak a tó mellett és nevettek. Mi is odamentünk és megpillantottam a kör szélén Stewt. Odamentem hozzá, Kiera társaságában. Éppen beszélgetni kezdtünk volna, amikor kinyílt az udvar hatalmas ajtaja és kilépett a szabadba az igazgató, Vito, Gebra, Stefan és egy számomra tök ismeretlen nő, akinek barna haja szoros kontyba volt fogva. Nyeltem egy nagyot, majd feléjük fordultam. Egy sebtében kirakott pódiumra felállt az igazgató, megköszörülte a torkát, majd odahajolt a mikrofonszerűséghez és belekezdett:
 -Üdvözöllek benneteket! Mint tudjátok most osztunk be benneteket Béta Törzsekbe. Mielőtt sor kerülne erre a beosztásra, hadd magyarázzam meg, mit takar ez az elnevezés. A világban, mint legtöbben tudjátok a különböző rétegek összefoglaló neve az Alfa Törzsek. Mivel ti még egyikbe sem tartoztok, nem úgy mint szüleitek, ezért kaptátok a Béta Törzs elnevezését. Ha kikerültök a Való Életbe akkor lesztek tagjai az Alfa Törzs egyikének. Tanulmányaitok során ezzel is részletesebben megismerkedtek. Azt viszont soha ne felejtsétek el, hogy látszatra külön vagytok, de minden egyes helyzetben össze kell tartanotok. A felmérések eredményei  és az órákon teljesítettek alapján osztottunk szét titeket 4 Törzsbe. Az UralkodóMágusAlvilági és Védelmező. Azt még fontos tudnotok, hogy ezek nem végleges eredmények, illetve 5. évetekben még több, még jobban kiszanált Törzsekbe kerültök. Nem is szaporítom tovább a szót. Aki a nevét hallja, jöjjön ki és vegye át egyenruháját.- fejezte be Wassmer professzor és előhúzott egy pergament. Széttekerte és kezdte szólítani az embereket. (most ezeket külön nem írom le nektek, de a fejezet végén lesz egy névsor :)) Amikor Stew nevét hallottam, megszorítottam a kezét és az ajkamat harapdálva vártam, hogy hova kerül. 
-Steward Moppy.- Stew odament és átvette az egyenruhát- Uralkodó!- felmutattam neki a hüvelykujjamat, majd vártam tovább. Lassan Kiera neve is elhangzott. Ő Mágus lett. Már szinte csak én álltam ott, amikor meghallottam a nevemet.

-Flora Griffin.- lassan felmentem a pódiumra és átvettem az egyenruhámat- Uralkodó.- Odaléptem egy hatalmas mosoly kíséretében Stew mellé. Kierára is villantottam egy mosolyt. Lehet, hogy a lánnyal nem kerültünk egy Törzsbe, de legalább szobatársak vagyunk és mindennap találkozunk. Az igazgató csendre intett minket és utoljára befejezte a mondandóját. 
-Most pedig elmondom a Törzs Vezetőket. Vito Professzor Úr a Védelmezők vezetője. Vilma Professzor Asszony az Alvilágiaké. Gebra Professzor Asszony a Mágusoké. Stefan Professzor Úr az Uralkodó Törzs vezetője. Kérek minden egyes Törzs tagját, Vezetőjük kíséretében menjenek az előadójukba. Köszönöm a figyelmet!- azzal ellépett a mikrofontól én pedig Stewval az oldalamon követtem Stefant. A 2. emeletre mentünk egy tágas, menta zöld színű előadóba. Középtájon Stew mellé lehuppantam és körülnéztem. Számtalan ismeretlen ember, akikre akár csak egy fél év múlva is teljesen máshogy fogok tekinteni, nem így. Kivéve Melanit. Sajnos ő is Uralkodó lett. Ezt nem hiszem el! Stefan egy dugig megpakolt táskát tett le az asztalra, majd kiosztotta a személyre szabott könyveinket, visszakérte az ideiglenes órarendünket és kiosztotta az igazit. A tanárok maradtak csak néhány plusz óra ékelődött be. Örömmel láttam, hogy lesz közös órám Kierával. Körbenéztem a teremben és megláttam Lennit és Gisellt is. Mindkettőjükre villantottam egy mosolyt, majd visszafordultam Stefan felé. Igaz azt nem hallottam hogy mit mond, csak azt láttam, hogy mozog a szája. Egy dallam járt a fejemben és próbáltam hozzá szöveget alkotni. Stew rázott föl ebből az állapotból. A következő óra is a professzorral volt, de előtte elugrottam a mosdóba. Visszafelé összefutottam Kierával és Elizabethtel. Mindketten fülig érő szájjal mesélték Grebra professzor asszony mennyire kedves, édes, aranyos. Én csak hallgattam őket és közben az órát néztem, mivel nem akartam elkésni. Annyira belemélyedtek a mesélésbe, hogy úgy kellett a két lányt leállítanom és mondanom nekik, hogy azért levegőt el ne felejtsenek menni valamint jeleztem is a mehetnékemet, ugyanis egy percem volt felfutni a másodikra. Pont a csengetésre beestem az ajtón és örömmel nyugtáztam azt, hogy Stefan professzor még nem érkezett vissza. Lehuppantam ismét Stew mellé és belelapoztam az egyik újdonsült könyvembe, amiből egy cetli esett ki. Miután elolvastam a "levél" tartalmát, falfehér arccal fordultam a mellettem ülő fiú mellé akinek nyújtottam is közben a lapot, csakhogy Stefan belépett és kijelentette, hogy most mindenki maradjon csöndben.

 

 

 

 

Uralkodók névsora:                 Mágusok névsora:              Alvilágiak névsora:       

1. Adam Cook                              1. Hanna Cohn                      1.  Krista Fenn

2. Ella Fisher                               2. Kiera Brawn                      2. Esteba Hall

3. Gisell Cox                                3.  Milli Wave                        3. Dylen Grotek

4. Tuur Gates                              4. Timeo Earl                        4. Diego Peterson

5. Lenni Bekrol                           5. Elizabeth Baker                5.  Anik Santos

6. Melani Stefford                      6.  Mathis Fields                   6. Marie Waller

7. Sonja Pe                                    7. Zusa Joffe                 7. Kais Travis

8. Rose Willis                              8. Tom De Luca                    8. Liva Sutter

9. Edward Keller                         9. Otilie Paetz                       9. Emily Millar

10. Maya Jones                          10. Juliana Wong                  10. Milan McDonald

11. Filip Shaw                             11. Hugo Travis                      11. Naja Laline

12. Even McGee                         12. Noa Stern                         12. Signe Perron

13. Fredric Payne                      13. Teodora Pine                    13. Ali Jackson

14. Stella West                           14. Axel Little                         14. Celine Gerber

15. Sasha Nesbett                      15. Robin Greer                     15. Julie Gerber

16. Laly Blyer                                                                               16. Bilal Ap

17. Flora Griffin                                                                   17. Tide Ellis

18. Theo Goss

19. Naomi Kress

20. Dina Simons

21. Steward Moppy

22. Tim Bennet

23. Yann Chin

Védelmezők névsora:

Varázslatos Ének 1.rész 11. fejezet

Helloo!!! ❤ Megérkezett a 11. fejezet!!! :) Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok! A lányoknak nem kívánok sok locsolót, mert őszintén ezt soha nem értettem, de lányoknak és fiúknak egyaránt sok csokit! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1. rész

 

 

11.fejezet

 

 

-Tudod Melani...inkább az utcán hálnék, ha velem van a legjobb barátnőm. És tudod...nem lesüllyedek, hanem felemelkedek az ő szintjére, amit ti soha, de soha nem fogtok elérni. Valamint...ha még egyszer így beszélsz a legjobb barátnőmről, esküszöm a tökéletes hajad már közel sem lesz ennyire gyönyörű.- bök Kiera Melani haja felé az ujjával. Majd hátat fordít neki és megölel engem. A hajam simogatva próbál megnyugtatni.

  -Lányok, mit ácsorogtok itt, mi történt? Tessék beállni egyes sorba, egy-kettő!- tapsol a kezével Miss. Tökéletes. Persze, hogy egyik feladatot sem tudom megcsinálni. A könyves még egész egyszerű volt ezekhez képest. Egy pohár víz a fejünkön, majd egy tál sütemény...stb. Valószínűleg el fogok késni az Állatok világa óráról, mert le kell tusolnom. Az a habos sütis sehogyan  sem akart megállni a fejem tetején...ahogyan a narancslé sem...meg a dinnyeszeletek...és ha már itt tartunk a limonádé sem. A professzor asszony inkább már rám se nézett. Komolyan mondom egész órán levegőnek tekintett. 

 
A nap hátralevő részében folyamatosan az órára pillantgatok, hátha gondol egyet az idő és hat órára vált. De most még a szokásosnál is lassabban telik el a nap. Kierának este elvileg lesz egy "Egyenlőre Szuper Titkos" dolga, szóval gond nélkül el tudok menni Stewval a terembe. Már háromnegyed hatkor ott tobzódom lenn a klubban és megláttam, hogy a szokásos kis fotelem üresen áll. Lehuppantam és vártam Stewra.

 

 

Nem bírtam sokáig ülni, úgyhogy inkább felpattantam és fel-alá járkáltam. 
Már elmúlt hat óra, de Stew még mindig nem volt sehol. Kezdtem aggódni, hogy nem is fog eljönni. Majd 20 perc késéssel, lihegve megjelent és mutatta, hogy gyorsan induljunk, majd útközben mindent elmesél. Nem értettem miről van szó, de elindultam a folyosó irányába. 8 óráig volt szabad kijárás, de a folyosókon már csak 1-1 diákot lehetett látni, ami nem is volt baj. Sőt, Stew mintha meg is nyugodott volna.

-Stew! Elmondod végre, hogy mi történt?
-Ja! Persze, persze...ugye emlékszel még a szobatársamra, Milanra?
-Hogy is felejthetném el.- mondtam mosolyra húzódott szájjal. A tojás vizsgálós eset óta nem hallottam a kicsit dundi fiúcska felől.
-Nem hagyott elmenekülnöm a szobából! Komolyan mondom, azzal is megpróbálkoztam, hogy ki megyek a mosdóba, de még oda is követett! Nehéz volt lerázni, de...végre sikerült! Bocsi, hogy megvárattalak!
-Semmi gond!- nevettem mellette. Nemsokára el is értünk ahhoz a falhoz, ami egy kimondott szó következtében ki is nyílt. Morole, suttogom újból. Nem kellett sokat várni, a fal kinyílt és ugyanaz a sötét folyosó fogadott, mint múltkor. 
-Mo...micsoda?- nézett rám Stew értetlenül.
-Később! Nyomás befelé!- válaszoltam gyorsan mielőtt valaki meglátna minket és betuszkoltam közben a fiút. Találtam egy égő lámpást, felkaptam és már futottam is befelé Stewval a nyomomban. Már éreztem azt az ismerős érzést. Kitártam az ajtót és...minden ugyanolyan volt mint a legutóbb. A sarokban a zongora, a hatalmas tükör és...a varázslatossága. Stew szájtátva állt és nem hitt a szemének. Én gondolkodás nélkül leültem a zongora mögé és...a kottatartón egy kotta állt. Nem volt rajta se cím, se szerző. Nem volt túl bonyolult. Rátettem az ujjaimat a billentyűkre, gyorsan átolvastam a darabot, majd játszottam.

Eltűnt a terem, eltűnt Stew, eltűnt ez az egész őrült világ. Csak én és a hangok. 

 

 

  Amikor felnyitottam a szememet, mert vége lett a darabnak, azt láttam, hogy Stew ott ül a zongora mellett és megigézve hallgatja a darabot. Felnézett és az arcáról tisztán le lehetett olvasnia a zavarodottságot. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de meggondolta és becsukta. Ide nem kellettek szavak. Ez a darab, maga volt egy érzelem. Ha szomorú voltál, a füledben szomorúan csengett. Ha boldog voltál boldogan. Ahogyan változtál, úgy változott a darab felépítése és hangulata. Ha nem tudod eldönteni mi van benned, egy katyvasz van legbelül...akkor ez a darab is egy zavarodott hangulatot ad. Hogy én ezt honnan tudom? Érzem. 

  A csöndet én töröm meg, de inkább magamhoz beszélek, mint Stewhoz.
-Kéne egy szöveg...

-Tessék?- néz rám a fiú. Még mindig egy fura érzelem tükröződik az arcán.
-Egy szöveg...ehhez a darabhoz.
-Aha, persze...-motyogja- ezt te írtad? Mi volt ez?
-Itt találtam, most az előbb...tetszett?
-Annyira mélyre hatoló volt. Mintha...mintha ez a darab jobban tudná mit érzek mint én magam, mintha...ismerne...- látszott a fiún, hogy teljesen össze van zavarodva.
-Detto...- válaszolom halkan. Megragadom a kottákat és belehelyezem a zongora mellett talált mappába- ezeket elviszem.- jelentem ki utána határozottan. Stew már nem is figyel rám inkább a terem többi részét tanulmányozza. A sarokban letakarva rálelünk egy kanapéra és hozzá tartozó puffokra. Azokat behúzzuk a fal mellé középre, hogy még maradjon hely az egész terem közepén. Megbeszéltük, hogy holnap is itt találkozunk a folyosón. Kiléptünk a titkos ajtón, majd elbúcsúztunk egymástól. Amikor ránéztem a faliórára, megláttam, hogy már fél nyolc van, pedig a bent töltött idő egy röpke félórácskának tűnt. Amikor visszafordultam a folyosó felé Stew már nem volt sehol. Én is elindultam a szobánk felé. Egy szövegen gondolkoztam a darabhoz, amikor egy lökést éreztem és a földön találtam magam. A könyököm és a félig beforrt lában csak úgy lüktetett.
-Mi a...- nézek fel és meglátom, hogy mellettem egy lány fekszik...nem is akárki. Hiszen ez Sára! Stew unokatestvére.- Sára!
-Flora? Jajj annyira sajnálom, teljesen elmélyedtem ebben a könyveben és...Uram isten a lábad! Te jóságos ég! Jól vagy?
-Persze nyugi semmi bajom csak...-álltam föl és éreztem, hogy arra a bizonyos lábamra nem tudok támaszkodni- csak nem tudok ráállni. De sebaj, majd holnapra jobban lesz. Mit keresel itt kinn ilyen későn?
-Én csak...én...én...izé...a könyvtárba mentem.
-Ja jó...igaz a könyvtár a másik irányba van, de...ahogy gondolod. Én asszem megyek a szobámba. Jó éjt!- köszöntem el Sárától, aki még rám mosolygott és még egyszer megkérdezte, hogy tényleg jól vagyok e, majd intett és ment tovább. Kicsit furcsálltam, hogy abba az irányba megy, de gondoltam biztos ismer egy rövidebb utat. Megnéztem, hogy megvan-e a nyakláncom, majd miután megbizonyosodtam róla, visszabicegtem a szobába. Kiera már aludt amikor beértem, úgyhogy olyan halkan, amennyire csak tudtam, ruhástul befeküdtem az ágyba, és azonnal el is nyomott az álom.

♣♣♣♣♣

  Másnap, Kiera keltett. A reggelit majdnem lekéstük, az első órára (Növények ismerete). Az első óra után kaptunk 15 perc szünetet, ugyanis védekezés órára kötelezően egy melegítőt és egy kényelmes felsőt kellett fölvenni. Hál istennek, most Kiera szólt és nem én voltam az egyetlen aki nem tud semmiről. Kaptam tőle egy szürke melegítő nadrágot és egy fekete pólót. Felvettem a tornacipőmet és hosszú hajamat egy laza copfba fogtam. Kiera hasonló pólót vett föl rózsaszínben és egy melegítőalsót feketében. Szőke haja tökéletes fonatban lógott a háta közepéig. Elindultunk az udvar felé. Amióta Kiera és Melani összevesztek, azóta Kiki és én nagyon jóban lettünk. De annyira azért még nem, hogy elmondjam neki a Titkos szobát. Az maradjon csak Stew és az én titkom.

  Amikor kiértünk az udvarra, akkor megpillantottuk a mi fiainkat, a másik csoport fiait és ugyanígy a lányokat is. Még nem ismertem nagyon senkit, mert ma délután lesznek a közös órák, amikor mindenre fény derül. Stew is ott állt a nagy fiúcsoportban és valamit nagyon magyarázott, de amikor megpillantott minket, akkor széles mosollyal integetett felénk. És visszaintettem és mutattam, hogy itt maradok Kierával meg a többi lánnyal. Ő felmutatta a hüvelykujját és magyarázott tovább. Lenni is ott állt mellette és egy fekete hajú, nagyon sápadt bőrű fiúval beszélgetett. Én Kierával társalogtam, és közben becsatlakozott a beszélgetésbe Elizabeth, Gisell és Lucy is. Ők meséltek az otthonukról és erről a világról, miközben engem folyamatosan Londonról és a gulguk (emberek) szokásairól faggattak.

 

 

Mivel én egy árvaházban nőttem fel, ezért annyira érdekes dolgokat nem tudtam mesélni, de azért az alap szintet és az iskolában tanultakat át tudtam adni. Tátott szájjal hallgatták a mondandómat, holott a mi vulágunk teljesen érdektelen az övékhez képest. Éppen a karácsonyról meséltem el a gulgu szokásokat ők pedig Mindenkor világának a szokásait mesélték teljes beleéléssel, amikor is kitárult az udvarra vezető ajtó és egy nagyon magas, csupa izom, hosszú hajú férfi lépett ki rajta. Intett, hogy mindenki maradjon csöndben és álljon egyes sorba. Nem kellett kétszer mondania. Beálltam Gisell és Kiera közé és kihúztam magamat amennyire csak tudtam, de még így is egy fél fejjel kisebb voltam Kieránál, Gisellnél meg majd nem egy fejjel. Ezt nem hiszem el...

Varázslatos Ének 1.rész 10. fejezet

Sziasztok! El sem hiszem, hogy már a 10. fejezetet írtam meg. Bámulatos. Mi lenne, ha rendszeresen tudnám is írni a történetet...? Ezért elnézést is szeretnék kérni, de hát...nagyon zsúfoltak a napjaim. Remélem tetszett ez a rész is! :D ! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

 Varázslatos Ének

1.rész 

10.fejezet

  Elképzeltem, ahogy a zongora mögött ülök, ujjaim lazán siklanak egyik billentyűről a másika, a torkomon angyali hangok törnek elő, majd felállok a hangszertől és csak táncolok, kizárva teljesen a külvilágot. Egy gyönyörű koreográfiát táncolok, minden lépés, minden forgás a helyén van, tökéletes az összkép. Akkor belép valaki az ajtón és minden elnémul.

  Az arcot nem látom csak annyit, hogy lassan közeledik felém. Kinyújtja a karját és letérdel elém. Én elfogadom a felkérést, majd együtt táncolunk tovább egy gyönyörű zongoradarabra. Felemel az ismeretlen ember a levegőbe én pedig lehunyom a szememet és csak az ösztöneimre hallgatva suhanok tovább. Egyszer csak a zongorából hamis hangok törtnek elő és kipattan a szemem. A szobánkban vagyok, a függöny elhúzva, hét ágra süt a nap befelé. Csak egy álom volt...semmi több...de ma muszáj lesz beszélnem Stewval. 

  Rápillantok az órára: 7:00. Még időben vagyok. Kiera a fürdőszobában tevékenykedik, és addig előveszem a pulcsimat, a nadrágot amit tegnap kaptam Kierától és az elnyűtt cipőmet is odakészítem. A szobatársam kilép a fürdőszobaajtón és rám mosolyog. Én is megajándékozom egy hatalmas mosollyal.
-Na milyen volt tegnap a buli?

-Űűűűber-Hiper-Mega-Szuper buli volt! Egy csomóan ott voltak az osztályból, meg nagyobbak is voltak és annyi emberrel beszéltem, de lehet, hogy többet ittam abból a puncs-szerűségből, nem tudom, de annyira jó volt, máskor gyere te is jó?
-Hát...meglátjuk.- zárom le ennyivel a témát, mert valahogy nincs kedvem elmenni az ilyen bulikba. Gyorsan bepattanok a fürdőbe és iszonyat gyorsan elkészülök, hogy még legyen időm beszélni Stewval. Elköszönök Kierától, aki még a szobában dilemmázik azon, hogy mit is vegyen föl én pedig amilyen gyorsan csak tudok menni egy félig összeforrt lábbal...megyek! Kitárom az ebédlő hatalmas ajtaját és meglátom a barátomat egyedül enni egy nagy kerek asztalnál. Nagyon senki sincsen még benn az ebédlőben, pont tökéletes alkalom egy beszélgetésre. Odaballagok az asztalhoz, leülök a fiúval szembe és rámosolygok. Ő int az ujjával, hogy a narancslevét még megissza, utána figyel. Én biccentek és addig szedek a tányéromra egy kis kaját. Újra rávillantom a mosolyomat és várom, hogy kész legyen már végre. Ő rám emeli a hatalmas szemeit és furán méreget.
-Flo, mi ez a hatalmas mosoly? Megijesztesz...oh várj! Kit öltél meg? 
-Mi? Nem! Senkit! Csak mondani akarok valamit!
-Huhh, akkor jó. Akkor elrakom a listámat azokról a helyekről, ahova egy hullát elrejthetnénk. Később lehet, hogy még jól fog jönni. Na! Bökd ki, csajszi!- azzal minden figyelmét rám fordította, én pedig elmeséltem mindent neki töviről-hegyire. Attól kezdve, hogy unatkoztam, addig bezárólag, hogy ma reggel felkeltem. Ő végig türelmesen hallgatott és nem szólt egy szót sem. Amikor befejeztem akkor összeráncolta a szemöldökét és mereven az asztalra szegezte a tekintetét.
-Ennek így semmi értelme...mikor is vesztetted el a nyakláncodat?
-Amikor...nem, inkább akkor amikor...vagyis...-dadogtam össze-vissza- fogalmam sincs. Pár nappal ezelőtt. Lehet, hogy amikor lesérültem. De Melani nem vehette el. Hiszen, honnan tudna a helyről, meg...hogyan jött volna ki a zongorából?
-Biztosan nem Melani volt. Akkor már réges-régen megzsarolt volna vele, az a Hárpia. Nem tudsz más emberről, akivel a napokba összevesztél vagy esetleg aki rosszat akarna neked? Bár ha annyira utálna nem adná vissza. Szent Sajtos Nokedli ebben az ég világon nincs semmi összefüggés! El kell mennünk arra a helyre. Emlékszel még az útvonalra?
-Igen, kristály tisztán tudom az utat. Hatkor a klubba?
-Hatkor a klubba.- kacsintott rám azzal felállt és kiment az ebédlőből.

Én is elraktam a tányéromat és indultam összeszedni a tanszereimet. Kint az ajtóban belebotlottam Kierába, aki pár lánnyal beszélgetett. Intett, hogy menjek oda, de én csak a fejemet ráztam és eltátogtam, hogy talán majd máskor. Ő biccentett egy aprót, majd egy pici mosoly keretében visszafordult a lányokhoz. Én felmentem a szobába és összeszedtem a cuccaimat, majd indultam is Nőifess órára, jelentsen ez bármit is. Nagyon reméltem, hogy nem egy...ó, dehogynem. Pont az amire számítottam. A nagy tükörterem előtt egy 30-as éveit taposó, extrém vékony, hipercsinos, űbergyönyörü nő állt. Hosszú szőkés-barna haját feszes kontyba tűzte fel, fekete passzos cicanadrágot, fekete passzos pólót és egy fekete topánkát viselt. Barna szeme örömtől csillogott, kiálló arccsontjával együtt maga volt a tökély. És ebből következtetve értelmet nyert az is, hogy mit takar ez az elnevezés. Nőifess = Nőiesség óra. Áh, hogy te még mindig nem igazán érted? Várj csak, kifejtem neked is bővebben: Kecses tartás, tánc, illemek...stb. Most már rémlik ugye? Na látod. És hogy ebbe mi még szörnyűbb? Hogy körülöttem mindenki tudta, hogy milyen ez az óra. Mindenki topánkába vagy tánccipőben van, leggingsbe vagy cicanaciba és tökéletes sminkben. Mi a még rosszabb? Hogy a nő mellett egy ugyanilyen tökéletes férfi áll, mögötte pedig a még tökéletesebb fiúk állnak. Én vagyok egyedül elnyűtt sportcipőben és pulcsiban ami 2 számmal nagyobb a méretemnél és szintén kopott és én vagyok egyedül farmerban. Csak nekem nincs sminkem (Jó a fiúknak sincs, bár azt a tökéletesen sima bőrt elnézve, lehet, hogy ezt nem jelenteném ki olyan biztosan) na meg csak bennem nincsen egy csöpp nőiesség sem. Megfordul Miss. Tökéletes tanárnő és hatalmas mosollyal az arcán kinyitja a mosolyánál is hatalmasabb tükörtermet. Bámulatos ez a terem.

 

(Nem találtam jobb termet XD, nézzétek el nekem)

Én lépek be legelőször és eltátott szájjal nézek körbe. Mindenki hasonlóan reagált. Miss Tökéletes beáll a terem közepébe és elkezd ciccegni.
-Nem, nem tündérkéim! Szájakat becsukni, hátakat kihúzni, mindenki üljön le egy székre. Kérlek, húzzátok már ki magatokat! Na, mindjárt jobb! Szóval, Gebra Professzor asszony vagyok, a nőifess tanárotok. Itt megtanulunk...- éééés jön a teljesen érdektelen része a mondanivalójának. Illem bla bla bla tökéletesség bla bla bla nőiesség bla bla bla. Hihetetlenül érdekes. Inkább kimennék és fociznék egy jót. Vagy ami még jobb, ha elmehetnék abba a terembe és leülhetnék a zongorához és...
-Tündérkém! Mindenki rád vár!- ránézek Miss. Tökéletesre és észreveszem, hogy mindenkinek a kezében egy könyv van és a terem sarkában felsorakoztam libasorba. 
-Öhm, bocsánat, kicsit elkalandoztam. Én nekem is kell olyan könyv?
-Nem, tündérbogaram te csak itt melegedni fogsz, hát persze, hogy kell! Gyerünk, nyomás a sor elejére, te mutatod be a feladatot!
-Rendben, de...mi a feladat?
-Könyv a fejre, hát kihúzva, a terem végébe találkzunk. Nem, nem, kezeket el a fejtől, tedd csak le a tested mellé. Jól van indulhatsz!- Egy másodpercet várok, hogy biztosan álljon a fejemen a könyv, kifújom a levegőt és megindulok előre. Egy lépés, majd még egy, még egy és még...CSATT! A könyvem ott hever mellettem a földön. A többi lány tökéletesen elhalad mellettem, a könyvük meg sem inog. Sőt! Melanitól még egy gúnyos mosolyra is futja. Félúton Kiera leveszi a könyvet a fejéről és odafut hozzám.
-Flo, minden rendben? Tessék a könyved.- veszi fel a földről a lány. Elveszem tőle és elmormogok egy köszönömöt.
-Kiera, tündérkém, senki nem engedte meg, hogy elhagyd a helyedet! Menj, fejezd be a feladatot! Te pedig - mutat rám- kezd elölről. Most!
-Jól van megyek már.- azzal visszakullogok a kezdő helyre és újra nekivágok. Egy,kettő,három...CSATT.
-Még egyszer!- egy,kettő, három...CSATT.
-Professzor asszony, nekem ez nem megy!
-Menj oda a többiekhez.- mondja csukott szemmel a halántékát masszírozva. Én lehajtott fejjel beállok a sor végére és tűröm ahogyan mindenki rajtam nevet, kivéve Kierát. Ő ott áll mellett és átkarolja a vállamat. Melani odafordul a lányhoz.
-Kiki! Gyere, hagyd azt az anyaszomorító gyereket! Ne süllyedj le arra a szintre, mint...
-Nem! És jobban teszed, ha csöndbe maradsz Melani.- néz rá Kiera. A szeme szikrákat szór. Soha nem nézett még ilyen dühösen.
-Te tudod. Süllyedj csak le egy porba való szintjére.- Kiera elengedi a vállamat és odaáll a másik lánnyal szembe.
-Tudod Melani...inkább az utcán hálnék, ha velem van a legjobb barátnőm. És tudod...nem lesüllyedek, hanem felemelkedek az ő szintjére, amit ti soha, de soha nem fogtok elérni. Valamint...ha még egyszer így beszélsz a legjobb barátnőmről, esküszöm a tökéletes hajad már közel sem lesz ennyire gyönyörű.- bök Kiera Melani haja felé az ujjával. Majd hátat fordít neki és megölel engem. A hajam simogatva próbál megnyugtatni.

Varázslatos Ének 1.rész 9. fejezet

Sziasztok! Megérkezett a következő rész is! Kiderült, hogy mégis megvan XD...gratulálok magamnak. Sajnos előző héten nem volt időm ezt kiposztolni, de a lényeg, hogy most itt van!!! Hogy vagytok? Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

9.fejezet

  

 

  Kinyitottam a szememet, a zongora fedele felnyílt és...ott volt a nyakláncom. A nyaklánc amiről azt hittem, soha nem látom viszont. Odafutottam és felcsatoltam a nyakamba. Megmarkoltam a holdacskát rajta és felnéztem a plafonra, majd két szót suttogtam a markomba: Köszönöm Anya

  Visszaballagtam a szobámba és Kiera már ott ült az ágyán egy füzetbe írogatva. 
-Szia, Flo! Hol jártál? Nem jöttél le vacsorázni sem, nem vagy éhes?

-Szia. Igazából nem, csak...felfedeztem egy kicsit az iskolát. 
-Oh, szuper...figyu, ma lesz egy tök király buli, Melani szervezi...nincs kedved neked is eljönni?
-Hah! Szerintem ezt most kihagyom...inkább kipihenném magam.- mondtam a lánynak, nem akartam elmondani neki, mennyire rühellem Melanit. A futós eset óta...látni sem akarom, nemhogy egy általa rendezett buliba elmenjek! Inkább bent hagytam Kierát, hadd készülődjön, én kimentem a klubba, hátha lesz valaki aki szintén nem megy el a "Kolosszális Partyba". Amikor odaértem, még senki sem volt ott úgyhogy leültem egy nagy fotelbe és néztem a kandallóban lobogó tüzet. Kicsivel később megérkezett Stew is.
-Hát te nem mész ebbe a hihetetlenül király buliba?-néztem rá összehúzott szemmel.
-Viccelsz? Akkor sem mennék, ha az életem múlna ezen...na jó...talán akkor elmennék, de ilyen veszély nem fenyeget...még.- az elgondolkodó fejét látva kirobbant belőlem a nevetés. Egy arra járó lánycsoport összesúgott mögöttem, de én csak nevettem, nevettem nevettem és nevettem. Lassan Stew is elkezdett velem együtt nevetni, aminek az lett a vége, hogy már egymás nevetésén kacagtunk fél órán keresztül.

El akartam neki mesélni, mit fedeztem fel a délután, de akkor megjelentek az osztálytársaink, akiknek a legnagyobb részét ismertem is, de a fiúk közül például egyet sem ismertem, mert csak 2 nap múlva lesz az első közös óránk. Stew bemutatott a fiúknak akik közül őszintén megmondom, nagyon egyet sem jegyeztem meg, csak mosolyogtam és bólogattam. Én nekem nem kellett bemutatnom őt a lányoknak, feltalálta magát. Ahogy ott csevegtek mellettem éreztem, hogy nem kellett volna kihagyni azt a vacsorát, mert kilyukad a gyomrom. Megböktem Stew vállát és mondtam neki, hogy éhen halok, úgyhogy találjon ki valamit azzal az okos fejével. Akkor odalépett mellénk egy magas fiú, mondván, hogy ő majd lekísér, mert az ő nagymamája a konyhában vezető biztos kapok valamicske kaját. Stew cselesen kihúzta magát az alól, hogy ott kelljen hagynia a lányokat, akik mint a kismacskák nyivákolva nevettek a viccen. Én csak a szememet forgatva bólintottam és megindultam az ismeretlen fiúval az ebédlő irányába. Hál Istennek, már nem kellett a mankót használnom, habár így egy kicsit bicegtem, de nem volt annyira nagyon feltűnő. Egy ötperces hallhatás után már nem tudtam elviselni, úgyhogy bedobtam azt a kérdést, ami már az indulás óta kavargott bennem.
-Ha nem sértő nagyon... megtudhatom a nevedet? Csak mert annyian voltatok és...még a lányokat sem igazán tudtam megjegyezni, hát még titeket.
- Lenni Bekrol. 
-Öhm...tényleg...-hajtottam le a fejemet. Ő pedig halkan elkezdett nevetni. - haha, nagyon vicces nevetni azon, hogy nem tudod megjegyezni a másik nevét. Te sem tudod az enyémet...
-Flora Griffin, én tudom a te nevedet.- mosolygott rám, én pedig vállon bokszoltam. Odaértünk a konyhához, de ő elsétált mellette és ment tovább egyenesen.
-Lenni...te hova mész?
-Kajájért...nem azért jöttünk? Várj meg itt.
-Rendben.- mondtam az üres folyosónak, ugyanis addigra már eltűnt egy ajtón keresztül. egyik lábamról álltam a másikra és már kezdtem nagyon unni magamat. Lehet, hogy átvert és itthagyott. De az is lehet, hogy pusztán csak csigatempóban végez el mindent. Kattant egy zár és kinyílt az ebédlő nagy ajtaja. Lenni intett, hogy menjek be. Beléptem és becsuktam a hatalmas ajtót. Annyira furcsa volt látni ezt a nagy termet üresen. Így még hatalmasabbnak tűnt. A fiú bevezetett egy hátsó ajtón a konyhába ahol leültetett egy kis asztalkához, majd elém rakott egy tálat tele étellel. Volt azon a tálkán minden: háromféle hús, négyféle köret, ilyen szósz-olyan szósz.
-Váo! Kitettél magadért Csigusz!
-He? Csigusz? A gulguk így köszönnek meg valamit?
-Nem...de olyan lassú voltál, azt hittem már soha nem jössz vissza a kajával. De ez...mivel tudnám meghálálni, hogy nem hagysz éhen veszni?
-Mondjuk megtanulhatnád a nevemet...az nem lenne rossz!- vigyorgott rám. Elővett két tányért, én meg a szememet forgatva fogadtam el tőle. Szedtem mindenféléből egy kicsit, majd nekiláttunk az evésnek. Mennyei volt, mint mindig. Után hozott még egy-egy szelet gyümölcstortár, ami maga volt a mennyország.

(Csak, hogy mindenki kellően megéhezzen :D )

Tele pocakkal és hihetetlen jókedvvel tértünk vissza a klubba. 

-Sajnálom, hogy nem mehettél el Melani "űbermenő" bulijába.
-Áhh, amúgy sem volt sok kedvem elmenni. De, ha az egyik haverodnak az a csaj a barátnője, aki szervezi a bulit...majdhogynem kötelező a megjelenés.- azt hittem rosszul hallok. Valaki el tudja viselni azt a lányt? Vajon halálosan megfenyegette szegény srácot...Lenni a fejemet látva mosolyodott el.- Nem annyira szörnyű Melani, mint amennyire mutatja magát. Csak jobban meg kell ismerni.
-Hah! Én már megismertem eléggé, köszönöm elég volt. Köszönöm szépen még egyszer, hogy megmentettél az éhhaláltól, de asszem megkeresem Stewt. Te pedig...menj a haverod barátnőjének a bulijába, mert még le leszel szidva. 
-Jó-jó megyek már. Jó éjt, Flora!
-Jó...várj! Ha találkozol Stewval, légyszi ideküldöd a klubba?- ő már csak intett, hogy persze, de utána már el is tűnt. Én lerogytam az egyik fotelba és a hasamat fogva gondolkoztam azon, hogy hol lehet Stew. Lehet meg kellett volna Lennit kérdeznem, hogy hol van a buli. Meglehet, hogy Stewt elcsalták a vihogó lányok. Talán jobb lenne, ha holnap mondanám el a ma történteket. Inkább visszamentem a szobámba, ami teljes egészében az enyém volt, mivel Kiera a buliban volt. Nem értettem mit eszik Melanin, hogy nem látja milyen is valójában? Hogy hogy senki nem veszi észre, mekkora hárpia az a lány? Csak kullognak utána istenítve őt, mint amikor egy rabszolga főurát isteníti, pedig még enni sem ad neki. Borzalmas. Vettem egy jó forró fürdőt, majd bebújtam az ágyamba. Álom még nem jött a szememre, inkább a nyitott ablakon keresztül hallgattam az éjjeli élet apró neszeit. Valamikor hajnalban Kiera is beesett a szobába egy másik emberrel, akiről nem tudtam eldönteni ki lehet. Kiera valamin halkan nagyon nevetett, elbúcsúzott az ismeretlentől és ruhástul, sminkestül bebújt az ágyába és elnyomta az álom. Én még mindig a nyakláncomon kattogtam, hátha kiderül még valami amit eddig nem vettem észre. Újra átéltem az érzést, amikor beléptem a hatalmas terembe. Elképzeltem, ahogy a zongora mögött ülök, ujjaim lazán siklanak egyik billentyűről a másika, a torkomon angyali hangok törnek elő, majd felállok a hangszertől és csak táncolok, kizárva teljesen a külvilágot. Egy gyönyörű koreográfiát táncolok, minden lépés, minden forgás a helyén van, tökéletes az összkép. Akkor belép valaki az ajtón és minden elnémul.

 




Varázslatos ének 1.rész 8. fejezet

Sziasztok! Huhh, több mint 1 hónap telt el az utolsó rész óta...nem magyarázkodom, nem volt kedvem írni. Hétkor végeztem minden nap a tanulással, bedőltem az ágyba és aludtam...XD. Remélem az a kevés olvasóm még mindig itt van, és nem haragszik egy ekkora eltűnés miatt. Remélem hosszabb soha nem lesz. Arra kérlek titeket, akik aktívan olvastok, hogy ha emailban is, de kérlek jelezzétek nekem, hogy itt vagytok és érdemes ezt csinálnom, érdemes kikerekíteni ezt a történetet! :)) Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázslatos Ének

1. rész

8. rész

  -Bocsi, tudsz adni egy tollat?- kérdeztem halkan. Nem válaszolt csak odacsúsztatott egyet- Köszönöm.- biccentett és elkezdett írni. Felnéztem a táblára és az már tele volt írva. Jobb lesz, ha én is minél gyorsabban elkezdek írni.
  Már rögtön az első óra is érdekes volt számomra, pedig ezzel még csak bevezettük
 Mindenkor történelmét. Persze, egy olyan diáknak, aki itt élt ez egy olyan történet volt, amit álmából felkeltve is tudott, de nekem, mint "Egyszerű Földi Embernek" ez igenis érdekes volt. Egész órán szájtátva bámultam Stefan professzort, szívva magamba a sok-sok információt. 

•••••

Mindenkor Történelmének Kezdete

  A tudósok által úgynevezett "Mai Mindenkor", ami egykor még a Swendoritor nevet viselte, a mai Európa egyik országa volt. Abban az időben még London helyén ez az ország foglalt helyet, akkor még az egész világon szabadon élhettek a varázslók, mogrifok és a kevésbé jelentős gulgu (gulgu= ember) kinézetű lények. A gulguk és a mi világunk emberei közösen, békében éltek együtt ám egy gulgu ezt nem bírta elviselni. Helytelennek tartotta az együttélést, népünket örökre elakarta tüntetni az egész Földről. A gyermek (Earl Deko- részletesebb ismertetés a tananyag 20. leckéjében található ) abban a hitben töltötte be  12. életévét, hogy helytelen a közös együttélés. Mikor szüleit lecsukták egy lázadás szítása miatt, ő varázsló tanoncnak kiadva magát jutott be világunk legnevesebb iskolájába: a Haviscolra. Kitűnő eredményekkel végezte el eme neves intézményt és eközben minden alkalommal amikor tehette kutatott. Kutatott az után, hogyan lehetne elpusztítani ezt a rendszert. Idővel megtalálta a módját. ( Részletes történet, a tananyag 20. leckéjében található).
  Earl terve sikeresnek bizonyult volna, ha az akkori uralkodó: Rampli Ger Soldo nem jár egy lépéssel az ifjú előtt. Mielőtt Earl végrehajthatta volna találmányát Soldo Mindenkort egy igen neves varázslat segítségével eltüntetett a Föld felszínéről, és helyére egy üres országrész maradt, lásd később London. Minden gulgu emlékezetéből kitörölte az embereink létezését, az emberek elfelejtették, hogy valaha is léteztek varázslók, mogrifok...stb, csupán annyit terjesztenek, csak egy mese. ( Amíg minden gulgu azt hiszi, ezek csak kitalációk, a mi világunk addig van biztonságban) Egyetlen átjárás volt lehetséges Mindenkorba: egy vén tölgyfán keresztül, kizárólag bűbájjal. ( ma már több száz lehetséges megközelítése van világunknak- részletesebb ismertetés a tananyag 13.leckéjében található)

•••••

  

  Ezt a sok információt feldolgozni viszont már nem volt időm, mert rohantunk is Növények ismerete órára. Pilop professzor asszony, egy mindig mosolygós, negyvenes éveiben járó, növényrajongó nő. Komolyan mondom, félelmetesen bele van esve a növényekbe. Egész órán arról magyarázott, mennyire csodás teremtmények azok a jácintok, amik az asztalára ki voltak rakva.

Mesélt még egy keveset a Földi virágokról, majd áttért "Mindenkor virágoskertjére" ami, hogy az ő szavait idézzem "űűűűűber varázslatos". Lehet, egy résznél be is aludtam, mert valamikor az óra felénél képszakadás, majd hirtelen vége lett az órának.

  Az egész héten az órák nagy része az ismerkedésről szóltak még mindig, csak beszélgettünk, ebédeltünk és mindenki visszavonult a szobájába, a délutáni órákat meg sem tartották. Én délután javarészt Stewval fedeztem fel az iskolát, néha Kiera is csatlakozott, máskor a könyvtárban olvasgattam vagy éppen csak a szobámban ültem és rajzolgattam. Egy délután viszont teljesen egyedül maradtam. Stew elment focizni, Kiera ruhapróbára ment én meg egyedül kuksoltam a szobába. Nem volt kedvem sem olvasni, sem rajzolni sem pedig a falat bámulni. Úgy döntöttem, sétálgatok egy kicsit az iskolában, hátha felfedezek egy jó járatot, ahol gyorsabban eljutok a kotyvasztó terembe, ugyanis lent van az alagsor leg eldugottabb kis sarkában, ami mellett egy jó párszor csak úgy elsétáltam, észre sem vettem, csak miután becsöngettek. Már vagy fél órája céltalanul csakúgy róttam a köröket a folyosókon, amikor meguntam és eldöntöttem, hogy inkább visszamegyek a klubba és keresek valakit, akivel beszélgethetek. Indultam volna, amikor egy hangot hallottam. "Ide".  Szétnéztem, hogy ki szólt hozzám, de egy lélek sem volt a folyosón. Megint hallottam. "Ide". Megint megfordultam, de még mindig senki nem volt a folyosón. Akkor halkan megszólaltam.
-Ha akarsz valamit, gyere elő.- szinte csak suttogtam, de reméltem aki itt van az meghallja. Jött is a válasz. "Gyere közelebb. Gyere ide. Úgy vártam régen rád." -énekelte valaki. Hirtelen megindultam a folyosó egyik irányába. Fogalmam sem volt hova megyek, de azt biztosan tudtam, hogy meg kell állnom az oszlop mellett és egy szót kell suttognom: Morole. Igazam volt. Egy ajtó nyílt ki előttem. Beléptem rajta, becsukódott az öreg ajtó, és egy percig a sötétségben álltam némán.

Megtettem előre egy lépést, majd még egyet, és csak mentem előre a sötétségben, mígnem megpillantottam egy égő lámpást. Megfogtam és bevilágítottam a folyosót. A fal kőből volt, a padló úgyszintén és egy elágazásban álltam. Jobb oldalra mentem és egy nagy teremben találtam magam. Tükörterem volt. Pontosabban ahogyan a felirat mutatta: Tánc terem
Beléptem és megpillantottam a sarokban egy zongorát is. Ezen kívül még egy fali tükör, képek, íróasztal és egy másik ajtó volt. Ám az az ajtó be volt zárva...majd valahogyan egyszer kinyitom. Odaléptem az íróasztalhoz, amin egy penna is helyet foglalt. Kinyitottam az egyik fiókot, amiben egy halom papír volt. A másik kettőben úgyszintén. Kivettem volna az egyik köteget, amikor megálltam, mert ugyanazt a hangot hallottam, mint ami idevezetett: " Dalolj, és vedd el ami a téged illett." Mi illethet engem? ÉS mégis mit énekeljek? És miért? Rögtön beugrott, mit is énekelhetnék. Átgondoltam a hangokat, a szöveget, majd becsuktam a szememet és csak énekeltem. "Rám világít a holdsugár, Egyedül, egy veszedelmes éjszakán. De hangodat hallom az erdő hűs fagyában, A messziről süvítő szél dalában".  Ekkor kinyitottam a szememet, a zongora fedele felnyílt és...ott volt a nyakláncom. A nyaklánc amiről azt hittem, soha nem látom viszont. Odafutottam és felcsatoltam a nyakamba. Megmarkoltam a holdacskát rajta és felnéztem a plafonra, majd két szót suttogtam a markomba: Köszönöm Anya