Hellokaa! Sajnos az év végi hajrá nem ad sok időt arra, hogy én írogassak, ezt remélem megértitek. Valójában, én mindig sietek valahova vagy valami miatt :D De ha van egy kis időm mindenképpen leülök és írok egy-egy vázlatot. Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :)

Varázsaltos Ének

1.rész

 

 

15. fejezet

Ahogy befejeztem a szöveget, és a dallam véget ért, a betűk aranyló színnel ragyogtak fel.

  Az egész szobát lassan ellepte ez az arany színárnyalat. Éreztem, hogy a penna kicsúszik a kezemből és némán a földre hull. Becsuktam a szememet, majd újra kinyitottam, és akkor megjelent előttem egy fehér oroszlán. Kék szemével olyan mélyen nézett belém, hogy úgy éreztem, mintha egy ruha sem lenne rajtam. A lelkembe látott.

 

 

Fagyos kék szemét levette rólam, majd lassan távolodott. Éreztem, hogy után kell mennem, valamit mutatni akar. Felálltam az ágyról és megindultam előre, és csodával határos módon nem  szobában lépkedtem. Egy hatalmas kapuhoz vezetett. Amikor odaért az állat, felgyorsítottam a lépteimet és melléléptem. Ám az ajtó nem nyílt ki. Csak álltunk mind a ketten, mígnem szembefordult velem az oroszlán. "Készen állsz?" Kérdezte hangtalanul. Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Felelni akartam, de akkor kiáltásokat hallottam.
-Flora! Ne!- hallottam Stew hangját. Körbefordultam, de a fiú nem volt sehol. Hasonlókat kiabált Kiera, meg a többi tanár. Nem értettem, hogy miért nem látom őket, na meg, hogy miért kiabálnak.
-Miért nem akarják, hogy átlépjem ezt a kaput?- kérdeztem a fehér oroszlántól. Rám emelte ragyogó kék szemét és megint csak hang nélkül válaszolt: "Mert ha átléped ezt a kaput, többet nem térhetsz vissza. De ezt meg kell tenned" Meg kell tenned...ez az utolsó mondat visszhangzott a fejemben. Nem tudtam kiért vagy miért is kell ezt a valamit megtennem, amiről szintén nem tudok semmit, de volt egy sejtésem. Mindenkorért és az egyensúlyért. Mielőtt végiggondolhattam volna, már a fejem ösztönösen biccentett egyet. Az oroszlán megértette és kinyitotta a hatalmas ajtót. Az ajtón túl nem láttam semmit, csak egy sűrű, sötét erdőt. Meg kell tennem. Beléptem az ajtón, de valaki megragadta a csuklómat. Hátranéztem és Stew markolta erősen. Komolyan nézett a szemembe.
-Ne menj be oda Flo! Nem tudod, mi történik! Lehet, hogy soha nem térsz vissza.
-Lehet...-feleltem halkan- de ezt meg kell tennem Mindenkorért. Muszáj.- néztem én is a szemébe, szinte kérlelve. Ám a fiú megkeményítette arcizmait. Szorításán erősített, így nem tudtam kihúzni a csuklómat. Lehunytam a szememet. Egy szó jelent meg az elmémben: Dopper. Felnéztem és a csuklóm szabad volt, Stew pedig elkerekedett szemekkel nézett rám. Odafutottam hozzá, megöleltem és könnyeimet nyelve futottam be az ajtón.

  Minden elmosódott körülöttem, a gyomrom felkavarodott, a fejem zúgott. Egy pillanatra teljes sötétség vett körül, majd minden kitisztult előttem és tudatosult bennem, hogy egy erdő közepén fekszek a földön. A nap felkelőben volt, de még a homály uralkodott a földön.

 

 

Felálltam, leporoltam a nadrágomat és körbenéztem. Sehol senki. Ám amikor lenéztem, felfedeztem a fehér oroszlán lábnyomait és megindultam követve a bemélyedéseket. Mire felkelt a nap, egy kunyhóhoz értem. Pont úgy nézett ki, mint amit zongorázás közben láttam, csak nem rét, hanem erdő vette körbe, és nem voltak tüskés virágok. Bekopogtam az ajtón, amit egy 30-as éveiben járó nő nyitott ki. Unott fejjel fordult felém, de amint az arcomra esett pillantása, szeme elkerekedett, megtelt könnyel és szorosan átölelt. Én teljesen lefagytam csak álltam és nem értettem, miért ölelget egy vadidegen az erdő közepén.
-Oh, édes Istenem! Azt hittem soha többet nem látlak viszont Flora, édesem! Jajj, biztos nagyon megijesztettelek, hiszen azt sem tudod ki vagyok. Gyere, gyere csak be, foglalj helyet, ugye szereted a teát?- hadarta olyan gyorsan, hogy néhány szavát nem is értettem tisztán. Leültem egy kis székre ami fából készült, háttámláján gyönyörű faragott mintákkal. Megérintettem, érződött a tapintásán is, hogy saját kezűleg készítette a hölgy. - Gyümölcsös jó lesz?- kérdezte. Bólintottam. Egy bögrét tett elém a szintén fából készült asztalkára, beletette a tea filtert és megtöltötte forró vízzel. Magának is töltött, majd helyet foglalt velem szemben. Egy ideig a teájára fókuszált és kavargatta. 
-Elnézést, nagyon finom a tea de...megtudhatom, hogy ki maga és honnan ismer?- próbáltam a lehető legudvariasabban feltenni ezt a kérdést. 
-Édesanyád, Margot...a nővérem volt.- mondta miközben az asztalt tanulmányozta, mintha soha életében nem látta volna soha. Elképedtem. Majd egyszeriben elöntött a mérhetetlen düh.
-Hogy mi? És soha nem kerestél meg? Soha nem érdekelt mi van velem?
-Flora én hidd el nagyon szerettem volna, de...
-Miért nem vettél magadhoz, amikor elveszítettem édesanyámat, majd édesapámat? Tudod milyen körülmények között éltem? Hogy minden nap bántottak? Hogy a nevelő szüleim mit tettek velem? Majd miután egy jobb élet reményében árvaházba küldtek, mennyire borzalmasak voltak a napjaim, minden egyes óra?- könnyek csípték a szememet, de nem tudtam leállni. Itt ült velem szemben a nagynéném, aki ahelyett, hogy befogadott volna, hagyta, hogy így éljek.- Ennyire egy jelentéktelen kis porszem lennék? Egy púp a hátadon?
-Flora, egyáltalán nem erről van szó kincsem, én annyira szívesen befogadtalak volna, de nem lehetett!- láttam, hogy az ő könnyei is kicsordulnak, de egyszerűen nem tudtam őt megsajnálni.- Gropher rögtön rájött volna, hogy nálam élsz. Nem kockáztathattunk! A saját érdekedben küldtünk Londonba! Nem tudtam, hogy ez lesz...Kérlek bocsáss meg!- láttam a szemében, hogy igazat beszél. Egy kicsit megnyugodtam és már nem kiabáltam.
-Ugye...itt maradhatok nálad?
-Persze! Sőt, ragaszkodom is hozzá!- válaszolta csillogó szemmel, testtartásán láttam, hogy megnyugodott.

  Miután elfogyasztottuk a teánkat és én teljesen lenyugodtam, felkísért az emeletre és megmutatta a szobámat. Nem volt túl nagy, de azért kicsinek sem mondtam volna. Nekem tökéletesen megfelelt. A szoba közepén egy nagy franciaágy volt egy kis éjjeliszekrénnyel. Fából készült ruhásszekrény, egy fából készült íróasztal és egy aprócska erkély, egy kis asztalkával, meg egy székkel. Mivel semmit nem hoztam magammal, így kiléptem az erkélyre és csak néztem a kilátást. A nagynéném kisietett a szobából és egy kulccsal tért vissza. 
-Ez a könyvtár kulcsa. A folyosó végén van. Nyugodtan, használd kedvedre, de mindig zárd be és...a tiltott részlegre ne menj! 
-Köszönöm!- néztem rá a kulcsot szorongatva. Indulni készült.- várj! Még...a nevedet sem tudom.
-Olivia Ball.- mondta, majd elsietett. Amin elhagyta a szobát én felpattantam és a könyvtárba futottam. Hatalmas volt. Odamentem egy találomra választott polchoz és levettem egy vastag, kék borítójú könyvet. Varázslatok, mágiák, bűbájok 1.  pont olyan volt, mint az iskolai tankönyvem, Levettem még egyet. Védekezés 1.  Akkor tudom folytatni a tanulmányaimat, vagyis...el tudom kezdeni. Most kezdtem csak igazán felfogni, hogy...nem tudok semmit erről a világról, a varázslás számomra még mindig csak egy mese. Nem kellett volna ilyen meggondolatlanul cselekednem. Itt látszólag minden rendben. Az oroszlán lehet, hogy csak átvert, lehet Gropher küldte és én egyenesen belesétáltam a csapdájába. Valahogy csak haza tudok jutni. Olivia biztos tudja. Addig is, kerestem egy regényt. Felütöttem és a nap további részét olvasással töltöttem. Amikor felnéztem, már sötétedett. Olivia, szólt, hogy menjek le. Leugráltam a lépcsőn és kiáltott, hogy egy úr engem keres. Vagyis, egy úr és egy gyerek. Odamentem az ajtóhoz és nem hittem a szememnek. Stefan professzor és Stew álltak az ajtóban. Azt nem mondom, hogy hű de derűsek voltak, viszont megkönnyebbülést láttam a szemükben. 
-Hogyan találtak meg?- kérdeztem Stefan professzort.
-Nem volt túl nehéz dolgunk, ha ismerjük a világ leghatalmasabb Mágusát. Viszont a hazajutás nem lesz ilyen egyszerű. Attól tartott, egy pár napig még itt kell maradnunk. Olivia, ugye nem bánod, ha néhány napig mi is itt maradunk Stewarddal?- kiáltott át a férfi a hátam mögött.
-Jajj, dehogy maradjatok ameddig csak szeretnétek, Stefan. Mindjárt készen is van a vacsora, gyertek az asztalhoz!-válaszolt Olivia a konyhából. Mind a hárman letelepedtünk az asztalnál és nekikezdtünk Olivia isteni rakott krumplijához. A fiúk még repetáztak is. Miután végeztünk Stefan professzor hozzá szokatlan módon komolya maradt, és intett, hogy menjünk lefeküdni, holnap még számol velem. Mivel nem volt annyi vendégszoba, mint ahányan voltunk, ezért Stew egy matracon aludt a szobámba. Felvezettem és, mintha már évek óta itt laknék, kerestem neki ágyneműt és megraktam az "ágyát". A fiú leült az íróasztalhoz és szúrós szemmel méregetett.
-Hogy tehettél ilyet? Nem jellemző rád ez a meggondolatlanság.
-Stew te ezt nem érted...- kezdtem de ő közbevágott.
-Akkor magyarázd el!- emelte fel a hangját. Soha sem láttam még ilyen idegesnek.
-De ezt nem ilyen egyszerű elmagyarázni! Én is tudom, hogy nem kellett volna mindent otthagyva eljönnöm, de te nem voltál ott abban a helyzetben. Te nem hallottad és láttad azt amit én!
-Jó rendben igazad van, de ha történt volna veled valami, én...
-De nem történt!- állítottam le azonnal. Kár lett volna azzal tölteni az időt, hogy magyarázom azt, mit miért tettem, mert, nem tudta volna megérteni. Ejtettük is a témát, mind a ketten megfürödtünk és lefeküdtünk aludni. Feszült volt még ugyan közöttünk a hangulat, de ez most nem zavart. Amint lehunytam a szememet mély álomba zuhantam. Álmomban egy erdőben kóvályogtam céltalanul. Reggel arra ébredtem, hogy a sötétítő függöny mögül erős napsugarak világítanak be a szobába, ezzel narancssárgás fényt varázsolva bézs színű falra.

A napsugarak csak úgy táncoltak a szobában, kinn a madarak daloltak, enyhe szellő fuvallata hangzott. Stew még aludt, gyanítottam még korán lehet, de a hasam kordult egyet. Óvatosan kikeltem az ágyból és lebotorkáltam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Stefan professzor és Olivia még a szobájukban lehettek, mert reggelit még nem készített senki, csönd volt a házban. Vagy mégsem. Edények csörömpölésére lettem figyelmes a konyhából. Halk szitkozódást is hallottam, de nem Stefan professzorét, ez a hang ismeretlen volt. Megfogtam egy baseball ütőt, ami elgondolásom sem volt, hogy miért volt a kanapénak támasztva, de azt szorongatva indultam meg halkan a konyhába. Amikor beléptem nekem háttal, egy aranybarna fiú állt. 
-Ne mozdulj, különben nem kíméllek!- mondtam emelkedett hangon, próbálva rejteni a remegést. Megfordult és rám nézett. Ragyogóan kék szemében gúnyos fény villant.
-Nyugalom, vad macska. Tedd le a te baseball ütőmet, mert a végén még magadban teszel kárt.- mondta elképesztően nyugodt hangon. Hanyagul megtámaszkodott a konyhapult szélén.
-A...a te baseball ütőd? Ki vagy te?- kérdeztem, miközben leeresztettem az ütőt és nekitámasztottam a falnak. Ő a háta mögül elővett egy tál epres zabkását és bekapott egy kanállal, majd miután lenyelte válaszolt.
-Én is pont ugyanezt kérdezhetném egy idegen lánytól.- szemében játékos fény játszott. Mégis mi a fenét képzel ez magáról? Olivia lépett be a szobába és amint meglátta a fiút mosoly terült szét ajkán. 
-Daniel! Hát megjöttél? Apádat hol hagytad?
-Ő még elugrott valahová, bármelyik pillanatban betoppanthat.- válaszolta Daniel, majd kanalazott még egyet a zabkásájából. Olivia, most kapott csak észbe, hogy én is ott állok mellette és azonnal bemutatott Danielnek:
-Daniel, ő a keresztlányom, Flora Griffin. Flora, Daniel édesapja közeli barátom, John Goss fia. Flora, úgy láttam nem hoztál magaddal cuccot, fönt jobbra az első ajtó, édesanyás cuccait találod ott, azokat...- csuklott el a hangja- nyugodtan...válassz kedvedre.- szemében könny csillant, de egy mosolyt erőltetett az arcára. Danielre szúrós szemmel néztem, de ő csak gúnyosan elmosolyodott és kiléptem a konyhából. Felmentem és egy dobozban tényleg voltak ruhák. Mivel anyuval csak csecsemőkoromban voltam együtt így nem emlékeztem rá, de az asztalon volt egy kép, amin Olivia és egy hozzá hasonló, ám idősebb nő mosolyogtak és pózoltak bolondosan, gyanítottam anyával készült a kép. Tőle örököltem hosszú, egyenes gesztenyebarna hajamat. Odamentem a ruhákkal teli dobozhoz és kiválasztottam egy élénksárga toppot és egy kék farmernadrágot. Felpróbáltam és ugyan a nadrágba kellett egy övet raknom, de a felső tökéletesen állt rajtam. Hajamat kifésültem és hagytam, hadd omoljon természetesen a hátamra. Lábbelik is voltak a dobozban, egy sima fekete tornacipőt választottam. Amikor kész voltam lementem a lépcsőn, szintén a konyha felé véve az irányt. Most az előző alkalommal ellentétben, rántotta illat lengte be a konyhát és Olivia halkan dudorászva terített meg. Nem engedte, hogy bármiben is segítsek, így csak leültem az egyik helyre és néztem ahogyan tevékenykedik. Mire kész lett a reggeli Steward és Stefan professzor is megjelentek. Mind asztalhoz ültünk, amikor valaki kopogtatott. Olivia azonnal felpattant és kinyitotta az ajtót. Hangosan köszöntötte az illetőt és egy nagy csokor virággal valamint egy férfival az oldalán illeget be a konyhába.
-Emberek ő itt jó barátom, John Goss...

Megosztás a facebookon