Sziasztok! Első sorban mindenkinek Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok! Remélem jól telt nektek az év első hete, és a karácsony is jó volt. Bocsánatot kérek most ezért a nagyobb kihagyásért, viszont most már próbálok minden hétvégén egy részt kiposztolni! (De azért nem ígérek semmit) Remélem ez a rész is tetszeni fog! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

5. fejezet

 

  

  Odaálltunk a rajthoz, a tanárnő sípolt én pedig kilőttem, mint egy rakéta...
Nem törődtem Melanival azzal sem, hogy mit mondott, azzal sem, hogy mi lesz a következménye, csak futottam és futottam. Alkottam magamban egy tervet és inkább azon gondolkoztam, hogyan is hajtsam végre. Az első 50 métert egy nem túl gyors, nem túl lassú tempóval kezdtem. 20 méter után éreztem a közelemben Melani lihegését és csak annyit láttam, hogy elsprintel mellettem. "Nyugi Flóra, nyugi,nyugi, nyugi!" mondogattam magamban és egy kicsit belehúztam, na már itt nem minden úgy történt, mint ahogyan azt a tervben elterveztem. Elértem az 50 métert és elkezdtem gyorsítani. Odaértem Melani mellé, akin látszott, hogy már alig van ereje bármihez is. Az utolsó 10 méter következett, a lány és köztem már vagy 20 méteres távolság volt, de én még rátettem egy lapáttal, kiadtam minden erőmet. Már csak 5 méter.....4....3....2....de nem értem be. Egyszer csak belenyilalt a fájdalom a lábamba, elestem és ahogyan a földre érkeztem csak egy reccsenést hallottam és kezdett minden elsötétedni. Utolsó kép ami megmarad az volt, ahogyan Melani beér a célba, majd lesajnálóan rám néz.

 

                                                                                ♣♣♣♣♣

                                                 

   Az orvosi szobában ébredtem egy fehér ágyon feküdve. A jobb lábamon és bal csuklómon fehér gipsz volt, egy-egy helyen pedig csak be volt fáslizva. Az ágy mellett volt egy pici komód, azon egy pohár víz. Még mindig szédültem egy kicsit, de azért felültem. A szobában rajtam kívül sem egy orvos, sem egy beteg nem volt. Teljesen egyedül voltam. Annyira fáradtnak és gyengének éreztem magam, hogy inkább visszacsuktam a szememet, amikor nyílt az ajtó és halk sustorgást hallottam.
-Én mondom, hogy Melani tett valamit, higgy már nekem Sára!
-Nem az nem lehet! Hiszen futott, hogyan tehetett bármit is? Igaz így belegondolva kinézném belőle de....NEM! Az lehetetlen.- hallottam egy lány hangját.
-Szerintem azt használta, akkor is.- mondta Stew.
-De hát még engedélyezve sincsen! Stewar gondolj bele, ez őrültség!- válaszolta kicsit hangosabban az ismeretlen lány.
-Ssssshhh! Halkabban!- pisszegte le őket a nővér aki most jött oda hozzám és egy vizes borogatást tett a fejemre, ami naaaaagyon jól esett. Kinyitottam a szememet és egy pöttöm néni állt előttem. -Mindjárt visszajövök kedveském, addig ne nagyon állj fel ha lehet.- azzal eltipegett.  Nem sokkal később az ágyamhoz ért Stew és az ismeretlen lány is akinek rövid barna haja volt. Ahogyan csak tőlem telt rájuk mosolyogtam, de szerintem leginkább egy részeg kacsára hasonlíthatott a fejem.
-Flo! Minden rendben? Hogy vagy?- jött az ágyam mellé a fiú.
-Stew nyugi, minden rendben jól vagyok. Pár karcolás, túlélem.-ültem fel az ágyba.
-Hahh! Pár karcolás?- kiállt föl- Flo, eltört a csuklód, a lábad, komoly zúzódásaid lettek és enyhe agyrázkódásod volt. Majdnem 2 napig feküdtél kómában! És erre mondod te, hogy PÁR KARCOLÁS?
-Steward nyugodj már le!- szóltam rá élesen.
-Jó oké bocs.- mondta, de még mindig szúros szemmel nézett rám- egyébként...ő itt Nyilas Sára, Magyarországról érkezett és...khm...az unokatesóm.
-Ó szia, örülök hogy megismerhetlek!- köszöntem neki.  
-Szia!- mosolygott rám.
-Amúgy miről beszéltetek? Mit használt Melani?- néztem rájuk. Ők összenéztek, majd körbepillantottak a kórteremben. Amikor megbizonyosodtak róla, hogy senki nincsen itt rajtunk kívül, akkor Sára rápillantott Stewra és bólintott. A fiú felém fordult és elkezdett beszélni.
-Én ugyan nem voltam ott, csak Sára mesélt az esésedről, meg hát khm...az egész iskola...- teljesen elfehéredtem, viszont Stew folytatta- na de ez most lényegtelen. Sára mondta, hogy tök biztonságosan mentél, egy kavics sem volt az útban, a lábadban sem botlottál meg és senki nem tudja, hogy hogyan estél el, miért. És hát nekem az a felvetésem van, hogy Melani esetleg...- közelebb hajolt és szinte már csak tátogta a következő szavakat- úgy vélem varázslatot használt.- értetlenül néztem rá. Varázslat? Stew is beütötte volna a fejét? Hiszen varázsolni csak a mesékben tudnak...nem is létezik mágia.

-Ami persze teljes mértékben képtelenség- kezdte Sára- ugyanis még a varázslás nincsen engedélyezve az iskolában, csak a tanároknak. Mindenkinek leblokkolták az erejét.  Nem tudhatott varázsolni. Lehetetlen.
-Nem lehetetlen!- nézett mérgesen Stew az un unokatestvérére- Olyan gazdagok, na meg a szülei...khmkhm...simán lefizettek valakit, hogy az ő "édes leányuk" akkor is varázsolhasson!
-Figyeljetek...-kezdtem halkan, majd lassan rájuk emeltem a tekintetemet- ti is elestetek és bevertétek a fejeteket? Akkora zagyvaságokat hordotok itt össze. Varázslás...varázslás nem létezik. Ez butaság!
-Mi az hogy nem létezik?- vonta föl a szemöldökét Sára- Ezt most komolyan mondtad?
-Úgy nézek én ki mint aki viccel?
-Flora...mekkorát estél? És ha már itt tartunk...minek jöttél ebbe a világba ha még azt sem tudod milyen hely ez? Komolyan semmit nem tudsz arról ami minket körülvesz? Ne viccelj már!- mondta egy kicsit magasabb hangon Sára. Nem értettem mi a baja most velem...
-Sára...Nincsen kedved csatlakozni a barátnőidhez? Úgy látom már várnak...- mondta a fogai között Stew. Sára se szó se beszéd megfordult és elment. A fiú visszafordult felém és bocsánatkérő tekintettel nézett rám. 
-Bocsáss meg az unokatesóm miatt, csak...- kezdte, de ekkor megjelent az ápolónő és egy kézmozdulattal kiterelte mellőlem Stewt. Egy tablettát tett a mellettem lévő komódra a vizes pohár mellé. Ahogy ott tevékenykedett megláttam a névtábláját a kötényén: "Filli Tilli Ápoló egyben Orvos" . Mondta, hogy vegyem be a gyógyszert, utána mehetek a hálószobámba. Bevettem, átcseréltem a betegkötényt a pulcsimra és nadrágomra , megkaptam a mankómat, egy cédulát és már mentem is föl az emeletre. A lépcsőt megmászni nem volt egyszerű (főleg mert a másodikra mentem), de amikor felértem egy vállveregetéssel jutalmaztam magam. Beléptem a klub helységbe, viszont csak egy-kettő olvasó emberke ült ott. A többiek valószínűleg már a szobájukban voltak, mert miután ránéztem az órára megtudtam, hogy negyed tíz van. Beléptem a szobámba, de Kiera fürdött úgyhogy levágtam magam az ágyra (persze amennyire a gipsz és fájdalmaim engedték) és legjobb elfoglaltságomat csináltam: a plafont bámultam.  

 

 

Megosztás a facebookon