Sziasztok! Első sorban mindenkinek Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok! Remélem jól telt nektek az év első hete, és a karácsony is jó volt. Bocsánatot kérek most ezért a nagyobb kihagyásért, viszont most már próbálok minden hétvégén egy részt kiposztolni! (De azért nem ígérek semmit) Remélem ez a rész is tetszeni fog! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

5. fejezet

 

  

  Odaálltunk a rajthoz, a tanárnő sípolt én pedig kilőttem, mint egy rakéta...
Nem törődtem Melanival azzal sem, hogy mit mondott, azzal sem, hogy mi lesz a következménye, csak futottam és futottam. Alkottam magamban egy tervet és inkább azon gondolkoztam, hogyan is hajtsam végre. Az első 50 métert egy nem túl gyors, nem túl lassú tempóval kezdtem. 20 méter után éreztem a közelemben Melani lihegését és csak annyit láttam, hogy elsprintel mellettem. "Nyugi Flóra, nyugi,nyugi, nyugi!" mondogattam magamban és egy kicsit belehúztam, na már itt nem minden úgy történt, mint ahogyan azt a tervben elterveztem. Elértem az 50 métert és elkezdtem gyorsítani. Odaértem Melani mellé, akin látszott, hogy már alig van ereje bármihez is. Az utolsó 10 méter következett, a lány és köztem már vagy 20 méteres távolság volt, de én még rátettem egy lapáttal, kiadtam minden erőmet. Már csak 5 méter.....4....3....2....de nem értem be. Egyszer csak belenyilalt a fájdalom a lábamba, elestem és ahogyan a földre érkeztem csak egy reccsenést hallottam és kezdett minden elsötétedni. Utolsó kép ami megmarad az volt, ahogyan Melani beér a célba, majd lesajnálóan rám néz.

 

                                                                                ♣♣♣♣♣

                                                 

   Az orvosi szobában ébredtem egy fehér ágyon feküdve. A jobb lábamon és bal csuklómon fehér gipsz volt, egy-egy helyen pedig csak be volt fáslizva. Az ágy mellett volt egy pici komód, azon egy pohár víz. Még mindig szédültem egy kicsit, de azért felültem. A szobában rajtam kívül sem egy orvos, sem egy beteg nem volt. Teljesen egyedül voltam. Annyira fáradtnak és gyengének éreztem magam, hogy inkább visszacsuktam a szememet, amikor nyílt az ajtó és halk sustorgást hallottam.
-Én mondom, hogy Melani tett valamit, higgy már nekem Sára!
-Nem az nem lehet! Hiszen futott, hogyan tehetett bármit is? Igaz így belegondolva kinézném belőle de....NEM! Az lehetetlen.- hallottam egy lány hangját.
-Szerintem azt használta, akkor is.- mondta Stew.
-De hát még engedélyezve sincsen! Stewar gondolj bele, ez őrültség!- válaszolta kicsit hangosabban az ismeretlen lány.
-Ssssshhh! Halkabban!- pisszegte le őket a nővér aki most jött oda hozzám és egy vizes borogatást tett a fejemre, ami naaaaagyon jól esett. Kinyitottam a szememet és egy pöttöm néni állt előttem. -Mindjárt visszajövök kedveském, addig ne nagyon állj fel ha lehet.- azzal eltipegett.  Nem sokkal később az ágyamhoz ért Stew és az ismeretlen lány is akinek rövid barna haja volt. Ahogyan csak tőlem telt rájuk mosolyogtam, de szerintem leginkább egy részeg kacsára hasonlíthatott a fejem.
-Flo! Minden rendben? Hogy vagy?- jött az ágyam mellé a fiú.
-Stew nyugi, minden rendben jól vagyok. Pár karcolás, túlélem.-ültem fel az ágyba.
-Hahh! Pár karcolás?- kiállt föl- Flo, eltört a csuklód, a lábad, komoly zúzódásaid lettek és enyhe agyrázkódásod volt. Majdnem 2 napig feküdtél kómában! És erre mondod te, hogy PÁR KARCOLÁS?
-Steward nyugodj már le!- szóltam rá élesen.
-Jó oké bocs.- mondta, de még mindig szúros szemmel nézett rám- egyébként...ő itt Nyilas Sára, Magyarországról érkezett és...khm...az unokatesóm.
-Ó szia, örülök hogy megismerhetlek!- köszöntem neki.  
-Szia!- mosolygott rám.
-Amúgy miről beszéltetek? Mit használt Melani?- néztem rájuk. Ők összenéztek, majd körbepillantottak a kórteremben. Amikor megbizonyosodtak róla, hogy senki nincsen itt rajtunk kívül, akkor Sára rápillantott Stewra és bólintott. A fiú felém fordult és elkezdett beszélni.
-Én ugyan nem voltam ott, csak Sára mesélt az esésedről, meg hát khm...az egész iskola...- teljesen elfehéredtem, viszont Stew folytatta- na de ez most lényegtelen. Sára mondta, hogy tök biztonságosan mentél, egy kavics sem volt az útban, a lábadban sem botlottál meg és senki nem tudja, hogy hogyan estél el, miért. És hát nekem az a felvetésem van, hogy Melani esetleg...- közelebb hajolt és szinte már csak tátogta a következő szavakat- úgy vélem varázslatot használt.- értetlenül néztem rá. Varázslat? Stew is beütötte volna a fejét? Hiszen varázsolni csak a mesékben tudnak...nem is létezik mágia.

-Ami persze teljes mértékben képtelenség- kezdte Sára- ugyanis még a varázslás nincsen engedélyezve az iskolában, csak a tanároknak. Mindenkinek leblokkolták az erejét.  Nem tudhatott varázsolni. Lehetetlen.
-Nem lehetetlen!- nézett mérgesen Stew az un unokatestvérére- Olyan gazdagok, na meg a szülei...khmkhm...simán lefizettek valakit, hogy az ő "édes leányuk" akkor is varázsolhasson!
-Figyeljetek...-kezdtem halkan, majd lassan rájuk emeltem a tekintetemet- ti is elestetek és bevertétek a fejeteket? Akkora zagyvaságokat hordotok itt össze. Varázslás...varázslás nem létezik. Ez butaság!
-Mi az hogy nem létezik?- vonta föl a szemöldökét Sára- Ezt most komolyan mondtad?
-Úgy nézek én ki mint aki viccel?
-Flora...mekkorát estél? És ha már itt tartunk...minek jöttél ebbe a világba ha még azt sem tudod milyen hely ez? Komolyan semmit nem tudsz arról ami minket körülvesz? Ne viccelj már!- mondta egy kicsit magasabb hangon Sára. Nem értettem mi a baja most velem...
-Sára...Nincsen kedved csatlakozni a barátnőidhez? Úgy látom már várnak...- mondta a fogai között Stew. Sára se szó se beszéd megfordult és elment. A fiú visszafordult felém és bocsánatkérő tekintettel nézett rám. 
-Bocsáss meg az unokatesóm miatt, csak...- kezdte, de ekkor megjelent az ápolónő és egy kézmozdulattal kiterelte mellőlem Stewt. Egy tablettát tett a mellettem lévő komódra a vizes pohár mellé. Ahogy ott tevékenykedett megláttam a névtábláját a kötényén: "Filli Tilli Ápoló egyben Orvos" . Mondta, hogy vegyem be a gyógyszert, utána mehetek a hálószobámba. Bevettem, átcseréltem a betegkötényt a pulcsimra és nadrágomra , megkaptam a mankómat, egy cédulát és már mentem is föl az emeletre. A lépcsőt megmászni nem volt egyszerű (főleg mert a másodikra mentem), de amikor felértem egy vállveregetéssel jutalmaztam magam. Beléptem a klub helységbe, viszont csak egy-kettő olvasó emberke ült ott. A többiek valószínűleg már a szobájukban voltak, mert miután ránéztem az órára megtudtam, hogy negyed tíz van. Beléptem a szobámba, de Kiera fürdött úgyhogy levágtam magam az ágyra (persze amennyire a gipsz és fájdalmaim engedték) és legjobb elfoglaltságomat csináltam: a plafont bámultam.  

 

 

Megosztás a facebookon

Sziasztok! Mivel itt a téli szünet, megpróbálok gyakrabban kirakni részeket, bár a mai napom is sűrű volt. Remélem nektek jól telik a szünet! Pihenjetek sokat. Karácsony előtt nem lesz több rész, úgyhogy mindenkinek meghitt, békés ünnepet kívánok! Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

 

4.fejezet

 

  

  A negyedik emeletre mentünk, ahol már sorakoztak a tesztek és nem is kevés! A tanár mutatta, hogy foglaljunk helyet, én pedig Stew mellett leültem a második sorba. Stefan professzor nem szólt semmi, kiosztotta a teszteket majd leült, elővette bőrtokjából olvasó szemüvegét, egy könyvet, kényelembe helyezte magát és...olvasott. Egy lánynak az utolsó padban fellendült a keze a magasba.
-Professzor úr!
-Mondja, kedves.- nézett fel a tanár a könyvből.
-Mennyi időnk van megírni?- kérdezte az ismeretlen lány. Tulajdonképpen jó kérdés volt, én is gondolkoztam ezen. A professzor rápillantott az órájára.
-Hmmm....most már csak kereken 3 órájuk van rá. 3 fajta tesztet találnak a pakliban. Okosan osszák be az idejüket.- mondta, azzal újra beletelepedett a könyvébe. Hát jól van. Éppen hozzá kezdtem volna, amikor rájöttem, hogy nincs tollam. Szét néztem a terembe, már mindenki írt. Megböktem Stewt aki egy kicsit idegesen nézett rám, mondván hogy dolgozni szeretne. Felvonta az egyik szemöldökét és mutatta a kezével, hogy gyorsan mondjam. Odasúgtam neki, hogy nincsen tollam. Megrázta a fejét, mert neki is csak egy volt. Odamutatott a tanárra, nála biztos van. Felálltam és kimentem a tanári asztalhoz. Ő csak olvasott rám sem nézett. Megköszörültem a torkomat hátha észrevesz.
-Miért nem írja még a tesztet?
-Elnézést, nincs nálam toll. Kérhetnék egyet?
-Mi a neve, kedvesem?
-Flora Griffin.
-Martha Griffin és Peter Griffin lány vagy, nem igaz?
-Igen.- feleltem halkan. Éreztem, hogy vörösödik a nyakam és, hogy mindenki engem néz. A tanár kedvesen rám mosolygott.
-A szüleid csodálatos emberek voltak...- nézett ki az ablakon- Tessék, a toll amit kértél.
-Köszönöm.- azzal visszamentem és belevetettem magamat a tesztekbe.

                                                                               ♣♣♣♣♣

   A három óra csak úgy elröppent, észre sem vettem és már állt fel a tanár, hogy beszedje a lapokat. Az egyik pakliban mindenféle furfangos, logikai feladvány volt. A második egy karikázós feladatlap volt ahol a saját életünk alapján kellett kiválasztani a lehetőségek közül a legjobban ránk jellemzőt az utolsóban pedig illemszabályokról kérdeztek.

Alapjába véve nem volt nehéz csak nagyon, nagyon sok. A tollal együtt visszaadtam a papírlapokat és türelmesen vártam, hogy akkor most mi lesz. Mivel nem reggeliztem nagyon reméltem, hogy mehetünk enni, mert úgy éreztem egy egér szorgosan kifúrta a pocakok akkor lyuk lehet benne. Stefan professzor egy dossziéba rakta a kitöltött teszteket, majd felénk fordult.
-Most menjetek le enni.- kezdte én pedig magamban ugrándoztam örömömben.- utána pedig az udvarra menjetek. Pontban 4 órára legyetek a tó mellett. - azzal felkapta táskáját és kiment a teremből. Az óra azt mutatta, hogy 11 óra van, úgyhogy kényelmesen meg tudunk ebédelni. Stewval az oldalamon leindultunk az ebédlőbe, és közben átbeszéltük a teszteket.

   Az ebéd isteni volt, svéd asztalon volt kétféle fogás. Én paradicsom levest, csirkét salátával és sült burgonyával, valamint egy isteni csokis pudingot ettem. Amikor a pudingnál tartottam láttam Kierát bejönni az ajtón. Mellett sajnos már nem volt hely, így egy hosszú aranybarna hajú lány mellett fogyasztotta el az ebédjét. Ebéd után Stewval sietnünk kellett, mert a nagy ráérésben elszöszöltük az idős és majdnem elkéstünk. Egy magas, vékony idős nő várt már minket kint. Azonnal felismertem. Első napomon, azaz tegnap ez a nő szidott le olyan gorombán. Most sem nézett rám túl kedvesen, főleg mert majdnem elkéstünk.
-Rendben, most hogy mindenki itt van akkor kezdhetjük is. A gyorsaságotokat és erőtöket fogom felmérni. Lányok fiú kérlek váljatok külön. A fiúk melegítsenek, hölgyek...jöjjenek ide a pályára.- mondta azzal egy nagy futópályához vezetett minket.

 

A lányok szép ruhájukat mind átcserélték sportos cicanadrágra és melegítőre. Egyedül én voltam farmernadrágban. Elég furcsán néztek rám, de úgy tettm, mintha észre sem venném. -párokat fogok alkotni és a párok fognak együtt futni. Flora Griffin a te párod Melani Steffford.- rám nézett egy szőke hajú, csinos lány. Csöppet sem barátságosan, sőt, mintha meg akarna ölni a szemeivel. 
Odasétált hozzám és megbökött az ujjával.
-Nehogy gyorsabban merj futni nálam csitri.
-Öhm...bocsi, de ezt nem te mondod meg. Ez egy felmérés. Legyél gyorsabb és akkor nem kell így beszélned velem.
-Hogy mit mondtál?- vonta fel, gondosan szedett szemöldökét.- nehogy már te mond meg mit és hogy csináljak! És ha előttem mersz menni...kicsinállak. Hallod Flora? Véged lesz!- azzal sarkon fordult és visszament két vihogó barátnőjéhez.
-Hú, most aztán megijedtem.- motyogtam az orrom alatt. Amíg mi diskuráltunk, a tanárnő kiválasztotta a párokat. Mi a harmadik páros voltunk. Előttünk volt Elizabeth Baker-Milli Wave, Keira Brawn-Sonja Pe párosok. Mind a ketten jól teljesítettek. Akkor következtünk mi, Melanival. 100 métert kellett lesprintelnünk. Odaálltunk a rajthoz, a tanárnő sípolt én pedig kilőttem, mint egy rakéta...

 

Megosztás a facebookon

Itt van a 3. fejezet is remélem tetszeni fog! Hamarosan itt a téli szünet! :D Én már teljesen karácsonyi hangulatban égek igaz már november óta...:DD Mit terveztek a szünetre? Mit kértetek karácsonyra? Ha tetszett és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

3.fejezet

 

    Reggel kivételesen kipihenten ébredtem. Este nem volt se rémálmom, nem keltem föl az éjszaka közepén, nem volt semmi zaj körülöttem. Felültem és körbepillantottam a szobánkba. Kiera még aludt. Kibotorkáltam a fürdőbe és gyorsan megfésülködtem, rendbe szedtem magamat és akkor döbbentem rá, hogy nincsen másik ruhám. Csak a kopott farmerom, a 2 számmal nagyobb pulcsim és a koszos, elnyűtt cipőm van. A kezembe fogtam a félhold alakú nyakláncomat, amit még anyutól kaptam és behunytam a szememet. "Nem a külső a lényeg, hanem hogy mi van belül" mondtam magamnak.  Egy picit még a fürdőben maradtam, utána visszamentem a szobába és azt láttam, hogy Kiera ugrándozik a szobában. Kérdőn felhúztam az egyik szemöldököm és levágtam magamat nagy lendülettel az ágyra.
-Jó reggelt!- köszöntem a plafont bámulva- mi ez a nagy izgalom?
-Megjött...megjött a levél! Mehetek gyakornoknak a Ploroncba-ba (ejtsd: Ploronsz)! Iiiiiiiiiiij!- ugrándozott tovább a szobában. 
-Plo...micsodába?
-Ne mondd, hogy még nem hallottál a Ploroncról!- állt le az ugrándozással és nézett a szemembe. Mivel látta kérdő tekintetem, hogy azt sem tudom miről beszél folytatta.- a Ploronc a legelittebb női társaság, és csak kivételesek jutnak be. 3 kategória van: 13-15 évesek Virág, 16-20 évesek Tulipán 20 és a fölött Tavirózsa. Be kell adni egy önéletrajzot és egy 2 oldalas esszét, hogy miért akarsz oda bekerülni. Összesen 20 jelentkezőt vesznek föl a több ezerből és én köztük vagyok el sem hiszem!- kezdett el újra sivalkodni. Én még mindig ugyanolyan bugyuta fejjel néztem rá.

-És tulajdonképpen...ez mire is jó? Mi értelme van?- kérdeztem meg.
-Mi az hogy mi értelme van? A legelőkelőbb nőktől tanulhatsz, hogyha egyszer királynő, udvarhölgy leszel akkor mindent tökéletesen csinálj. Egyfajta gyakornoki szerep. Jajj, el fogunk késni az első óráról!- és azzal egy halom holmit felkapva berohant a fürdőbe. Én még mindig csak azon rágtam magamat, hogy mi a jó abban, hogy olyan feszesen viselkedsz,mint egy fadarab és ,hogy mindent megcsinálnak helyetted. Bár azt én is el tudnám viselni, ha néha megírnák a házi feladatom. Kiera már ki is vágta az ajtót és egy világos zöld ruhában, hozzá illő topánkában és egy nagyobb fekete oldaltáskával lépett ki. Haját egyszerűen kiengedte és egy minimális sminket is felkent.
-Flora! Nem akarsz készülődni? Fél óra múlva lenn kell lennünk az ebédlőben. Tegnap is ebbe voltál!
-Hát...nekem...nincsen másik ruhám.- sütöttem le a szememet.
-Jajj, Flo miért nem szóltál? Én szívesen adok neked kölcsön ruhát! Gyere, válasszunk egyet!- és kezével intett, hogy menjek oda. Elkezdtem fészkelődni a helyemen. Elkezdtem fölállni, mikor hirtelen kopogtattak az ajtón.
-Lányok, gyertek enni, kivételesen előrébb hozzuk a reggelit.- szólt egy női hang.
-Este kiválasztjuk a holnapi ruhádat!- mosolygott rám Kiera és kilépett az ajtón- nem jössz?
-Mindjárt megyek én is, indulj el nyugodtan.- Kiera elsétált én pedig megvártam amíg elmegy. Valahogy nem voltam már éhes úgyhogy csak leültem a klub helységbe egy kényelmes fotelbe. Régen sokat bántottak az iskolában, mert sosem voltak meg nekem a legújabb tárgyak, sosem voltak menő ruháim, sosem voltam meghívva egyetlen buliba sem. Azért is bántottak, mert mindig olvastam és mert én voltam az osztály első. Soha nem próbáltak megismerni, egyszerűen csak a külsőm alapján ítéltek meg. Nem akarom ezt még egyszer átélni. És ha itt is ugyanúgy bánnak velem mint Londonban? És ha  Kiera csak szánalomból ilyen kedves velem? Hiszen...miért is barátkozna egy magamfajta lánnyal?   

                                                                             ♣♣♣♣♣

    Csendben üldögéltem a kényelmes fotelomban és csak néztem a lobogó tüzet a kályhában, amikor valaki hirtelen megszólított. Annyira elmélyedtem a gondolataimba, hogy mikor meghallottam a nagy csöndben a hangot, ijedtemben akkorát ugrottam, hogy leestem a fotelről. A földről felnézve megláttam Stew hatalmas barna szemeit, ahogy visszatartott nevetéssel néz rám.
-Ne röhögj már! Ez nem vicces!- néztem rá szúrós szemmel. Belőle meg kitört a hangos nevetés.
-Bocsi Flo, de...ez haláli! Ahogy lepattantál erről a székről!- könnyek csillogtak a szemében.- jó abba hagyom. Miért nem voltál reggelizni? 
-Nézz rám...olyan vagyok mint egy koldus, nem vagyok idevaló.- nem néztem a szemébe, a pólómat ráncigáltam.
-Flora...- emelete fel a fejemet Stew- te egy csodálatos lány vagy. Kb. 24 órája ismerlek, de már most annyi szeretetet adtál nekem amit még senki. Okos és kedves lány vagy. Nem a külsőd számít. És ne érdekeljen téged mások véleménye! Én itt leszek neked!- mosolygott rám.
-Köszönöm!- és egy halvány mosolyt én is eleresztettem.-Na gyere, menjünk ki az udvarra, kezdődik az Állattan óra.
-He?- néztem rá. -minek tanuljak az állatokról? Egy osztályba járunk? Hol vannak a tankönyvek? Egyáltalán hol van az udvar?
-Flo! Már megint túl sok a kérdés! Én sem tudom! Na, gyere már.- feltápászkodtam a földről és követtem Stew-t. Az udvar egyébként egy emelettel alattunk volt. Hihetetlenül gyönyörű és rendezett volt. Hatalmas, selymes füves terület, középen egy tó és a mögötte elhelyezkedő tégla fal valamint a fal mögötti erdő.

A tó bal oldalán egy nagy ember csoport volt, tele olyan szép lányokkal, mint Kiera. Mind valamilyen nyári ruhácskát viseltek és vidáman beszélgettek egymással. Tőlük kicsit távolabb ott álltak a fiúk is ugyanolyan egyenruhában, mint Stew. Sötétkék nadrág, fehér póló és egy szintén sötétkék kabát amit csak a kezükben fogtak, mert eléggé meleg volt. Mögöttünk egy magas fiatal nő, egy 40-es éveiben járó férfi és egy magas, 30 körüli, szemüveges férfi jöttek. Stew-val odaálltunk a tömeghez és ránéztünk a három felnőttre. A szemüveges férfi szólalt meg:
-Sziasztok újonc kis diákok! Én leszek a vezetője az egyik osztálynak, ez 5 év alatt, mialatt hercegnőkké, hercegekké, udvarhölgyekké és egyéb rangú emberekké nem készítünk fel titeket, hogy mikor kikerültök, eme biztonságos falak mögül megálljátok a helyeteket a zord világban. A legtöbb órán lány-fiú bontás lesz, de azért akad olyan is amikor együtt vagytok. A tankönyveket, órarendeket, egyenruhákat és minden ilyesmit ma este mindnyájan megkapjátok. Ma felmérések várhatóak és a szeint lesztek szétosztva különböző területekre. Részletes információt szintén este kaptok. Most arra kérlek titeket, hogy aki a nevét hallja álljon ide Clairs tanárnő mellét, a maradék pedig Stefan professzor úr mellé.- kabátja zsebéből elővett egy gondosan összehajtott pergament és elkezdte olvasni a neveket.- Tanya Baw. Elizabeth Baker. Cristopher Ablur.- és így tovább, mígnem körülöttem lassan fogytak az emberek.- Ti pedig. Stefan professzorral tartotok! További szép napot!- azzal elment. Stew rám nézett, majd követtük a professzort. A tömegben nem láttam Kierát, valószínűleg nem hozzánk került. A 4. emeletre mentünk, ahol már sorakoztak a tesztek és nem is kevés!

Megosztás a facebookon

Sziasztok! Meg is hoztam a második fejezetet remélem tetszik! Ha igen és szeretnétek a további folytatást, akkor jelezzétek nekem. :) Jó szórakozást, jó olvasást! Puszi :))

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

 

2.fejezet

  

  Fél órán keresztül Stewval csendben ballagtunk egymás mellet. Én próbáltam felemészteni azt, amit megtudtam a családomról és a múltamról. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy Pont én, Pont az én családom...Teljesen elmélyedtem a gondolataimban, Stew rángatott vissza a valóságba.- Minden rendben Flora? 
-Persze...mit is mondtál, hogy hívják ezt a világot?
- Mindenkor.
-Ahamm...- és itt be is fejeztük a beszélgetést. Csöndben ballagtunk egymás mellett, mígnem egy faluba érkeztünk, ahol Nagyon vidám hangulat volt. Az emberek nevettek,beszélgettek egymással, senki nem veszekedett csak egyszerűen jól érezték magukat. Együtt. Legszívesebben itt maradtam volna egy aprócska fakunyhóba megbújva.
-Ugye itt maradunk?- néztem rá Stewra csillogó szemmel.
-Nem, közel sem. Még nagyon messze vagyunk az iskolától. De lesz még alkalmad ide visszajönni.- és ezzel Stew megint lezárta a beszélgetést. Most egy erdőbe mentünk be, ahol hatalmas fák voltak. Süvített a szél, mintha beszélne. Állatok járkáltak a bokrok és egyéb növények között. Egyszer egy őzike ugrott elénk, majd egy vaddisznó család gondolta úgy, hogy előttünk kell átkelniük. Én ugyan nem bántam, szívesen kiélveztem ebben a világban minden egyes percet. Olyan varázslatos ez az egész...na de Stew már nem gondolta olyan bámulatosnak ezeket, csak az orra alatt motyogott: "El fogunk késni! Pont itt kell átkelni?" 

-Mondd csak Stew, te mindig ilyen beszédes vagy?- kérdeztem meg, mert tényleg kíváncsi voltam, na meg nem volt már kedvem csöndben ballagni mellette.
-Nem... csak... te egy igazi legenda vagy és a családod... és hát... kicsit furán érzem magam...
-Londonba azért nem szerettek, mert egy senki voltam itt meg azért, mert a családom...- kezdtem el lebiggyesztett szájjal, de a fiú közbevágott.
-Ne! Ne érts félre! Én nagyon is a barátod szeretnék lenni csak...hát...velem sem nagyon barátoztak sosem, és nem tudom hogyan kell.
-Akkor majd együtt tapasztaljuk ki!- mosolyogtam rá szélesen. Rám emelte a tekintetét és ő is elmosolyodott. Az út további részén már nem volt közöttünk csönd. Meséltem neki Londonról és a mindennapjaimról, ő pedig mesélt a családjáról. 3 testvére van, egy nővére, egy bátyja és egy öccse. A nevüket nem tudtam megjegyezni. Elmesélte még, hogy az apukája szolgált a szüleim hadseregébe és hogy az anyukám jóban volt az ő édesanyjával. Éppen azt mesélte, hogy amikor kicsi volt volt egy hörcsöge aki nem nagyon szerette őt, mert mindig megette előle a sajtot, és ekkor megérkeztünk. Egy óriási (még annál is hatalmasabb, mint amekkorát elképzelsz :) )  és iszonyatosan öreg épület volt előttünk. Nagy fényes aranykapu vette körbe az iskolát, mögötte pedig egy erdő húzódott. Ment le a nap és így úgy tűnt, mintha az egész ragyogna. 
-O! Meg is érkeztünk! Észre sem vettem!- nevette el magát Stew.
-Mikor veszel te észre bármit is.- nevettem rá.
-Rohannunk kell! Már csak öt percünk van beérni!- és ekkor elkezdtünk iszonyatos sebességgel futni. Az aranykapu magától kinyílt, kérdezni akartam Stewtól, de most nem volt rá idő. Éppen beestünk az igazgató irodájába, ahova egy négy emelet hosszú lépcső vezetett föl. Az iroda nagyon rumlis volt, mindenhol könyvek, lapok, tollak és újságok voltak. Amikor benyitottunk egy magas, ősz, szemüveges férfi nézett ránk. Zöld ing és fekete nadrág volt rajta és mikor megpillantott minket a szeme sarkában megjelentek a jellegzetes nevetőráncok. Felemelte a kezét és a papírlapok egy szempillantás alatt a szép rendben voltak az asztalanon. Csak ámultam, hogy ezt hogyan csinálhatta.
-Köszönöm Steward, hogy idehoztad Florat. Menj le vacsorázni.
-Viszontlátásra, Jó éjszakát! Flora, holnap találkozunk!- azzal kiment és óvatosan becsukta az ajtót. Egyedül maradtam az igazgatóval. 
-Flora, gondolom Stew mesélt a családodról...- kezdte az ismeretlen férfi.
-Igen elmesélt mindent. De...miért pont London?
-Mert a mi világunkban nem ismert annyira az a hely, csak a tanult emberek számára...ott voltál igazi biztonságban. Hadd mutatkozzam be. Rasmus Wassmer vagyok, a Haviscol igazgatója. Ha bármire szükséged lenne, csak szólj bátran. Van valami kérdésed?
-Nincs...
-Menj le az ebédlőbe vacsorázz meg, a helyettesem majd elvezet a szobádba.
-De hát hol van az ebédlő?- választ már nem kaptam, mert az ajtón kívül találtam magam.Na jólvan-gondoltam magamban- menjünk le a földszintre. És igazam volt! Fél órás bolyongás után megláttam a feliratot:  Hami-Étkező
Mikor benyitottam, nem volt már benn senki, csak egy alacsony nő beszélgetett egy idős, barna hajú nővel. Az ajtó elég hangosan nyílt ki, úgyhogy rögtön felém kapták a fejüket.  Hirtelen azt sem tudtam mit is kéne mondanom. Csak néztem őket árva tekintettel és már nyitottam volna a számat, hogy köszönjek, mikor megszólalt a az idősebb nő.

-Ugye, mikor meglát két felnőttet akkor köszön! Hát nem tanították meg magát a jó modorra? Egyáltalán ki vagy te? Mert ugye a bemutatkozást sem hallhattuk!- mordult rám. Gyorsan válaszoltam is, nehogy még egyszer kifakadjon itt nekem.
-Jó estét! Flora Griffin vagyok, most érkeztem...hát úgy kábé 5 perce, ha jól számolom. Pont mikor nyitottam a számat köszönni szerettem volna.  Az igazgató küldött le, hogy vacsorázzam meg, utána meg a helyettese ha minden igaz elkísér a szobámba.
-Bizonyára azt akarta mondani, hogy igazgató úr- kezdte megint a kötekedést- és tiplizzen ide, mert 3 perce van.  A vacsora isteni volt, annak ellenére is, hogy úgy kellett mindent behabzsolnom. 

  Szerencsére az alacsony nő vezetett fel a szobámba, nem a kötekedős. A második emeletre mentünk és egy előtérbe vezetett onnan nyíltak a szobák. Az előtér nagyon barátságos volt, egy nagy kandalló égett középen, voltak puffok, eléggé kényelmesnek tűnő fotelek, asztalok és persze a folytonos nyüzsgés. Az egész hatalmas, szórakoztató és vidám volt. Kiderült, hogy nem szobám hanem szobánk ugyanis  egy szobatársam is akadt. Amikor benyitottam az ágyon feküdt és olvasott egy tej szőke, vidám lány aki valamivel magasabb mint én. Az ajtó nyikordult egyet és ő rögtön rám emelte tengerkék szemét. Na tessék, itt mindenütt nyikorognak az ajtók? Első dolgom lesz egy gondnokot hívni, hogy olajozza meg az összeset. Éppen köszöntem volna, de megcsörrent a telefonja és kiment mellettem. Addig én körülnéztem. Jó nagy szoba volt ugyanis volt bent kettő ágy, közéjük kettő íróasztal furakodott be. Két nagy gardróbszekrény és egy komód. A fürdő sem volt a legkisebb. Ledobtam magamat a szabad ágyra amin egy türkizkék lepedő és párna volt. A szoba tejeskávé színű a padló fából volt. Két hatalmas ablakunk is volt, előttük egy pici kanapéval és nagy ablakpárkánnyal.

 

Nagyon tetszett ez a szoba annyira jó hangulata volt. Igazából az egész iskola olyan...élettel teli, mozgalmas és vidám. Azon gondolkoztam, hogy vajon reggel  finom lesz e majd a kaja és hogy vajon mit  fognak adni...remélem bőségesebb lesz, mint az árvaházba, ahol csak egy szelet vajas kenyeret és felvágottat kaptunk...nyikordult az ajtó és belépett a szöszi lány.

-Szia! Bocsánat, anyukám hívott és muszáj volt felvennem. Te Flora vagy ugye? Én Kiera Brawn, de hívj csak Kikinek. Hogy tetszik a suli? Engem már most elbűvölt teljesen. Annyira várom a holnapi órákat. Jajj annyit fecsegek, mesélj egy kicsit magadról- annyira barátságos és közvetlen volt. Én meg az ellentéte.
-Amm...Ja nagyon mozgalmas suli...amm...izé...nekem nincs becenevem hívj ahogy csak akarsz...hát...Londonból jöttem...
-London? Mindig is el akartam oda jutni csak hát, anyagi okok miatt, nem jött még össze.- mondta és lehajtotta szöszke fejét. Beállt közöttünk egy kínos csend én pedig feltettem a leghülyébb kérdést az egész világon.
-Szerinted finom lesz a reggeli?- rám nézett és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Nem tudom mikor nevettem utoljára ilyen jót. Mikor nevettem utoljára?.....

Megosztás a facebookon

Flora Griffin vagyok, 15 éves, lány. Londonban Sacred Heart High School-ra járok. Árvaházban élek, a szüleim meghaltak amikor kicsi baba voltam. Szerintem ennyit elég is tudni rólam. :) (Ez egy kitalált történet, kitalált szereplőkkel. Ha bármilyen hasonlóságot veszel észre a valóság és a történet között, az a véletlen műve)

Varázslatos Ének

1.rész

 

 

1.fejezet

 

 

  Sötét utcán futottam, egy fekete csuklyás ember követett. Egy régi ház romjai között bújtam el, és hosszan kifújtam a levegőt, lehagytam. Ám ekkor fölém tornyosult, én pedig sikítottam ahogyan a torkomon kifért. Így ébredtem Hétfő reggel, izzadtan és könnyes szemmel. Már megint ez az álom...2 napja ugyanezt álmodom, csak más körülmények között és más a cselekmény, de a csuklyás alak egy és ugyanaz. Lassan már az őrületbe kerget. Rápillantottam az órámra. Hajnali 4 óra...Juppi ma is kipihenten mehetek iskolába. :( Nagy nehezen kimásztam az ágyból és kibotorkáltam a fürdőbe. Amikor benyitottam óriási rendetlenség fogadott, a krémjeim szétkenve, a cuccaim eldobálva és egy sárgás festékkel a tükrömre a következő volt írva: Szánalmas! Béna! Undorító! Lúzer! Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de amilyen gyorsan jött én olyan sebességgel és indulattal töröltem le. Már csak 3 év és elhúzhatok innen. Akkor itt hagyom Londont örökre és irány Las Vegas,Los Angeles, New York! És végre azzal foglalkozhatok amit igazán szeretek! A zenével és a színészkedéssel! Az alagsorban van egy ősrégi, poros zongora, (A kinézet ne tévesszen meg, a hangja bámulatos.) azon szoktam gyakorolni.  

  4 éves voltam amikor rátaláltam arra a hangszerre. A nevelő anyám (Banyika) leküldött az alagsorba ó, hogy hozzak fel lekvárt. Amikor beléptem, rögtön megláttam a sarokban a zongorát, egy lány játszott rajta. Ha jól emlékszem Mozarttól a Varázsfuvolát.

-Milyen gyönyörű!- léptem oda a lány mellé- nagyon tehetséges vagy!- összerezzent, és elütött egy billentyűt majd rám nézett.
- Bocsánat, nem akartalak megzavarni!- néztem rá bűnbánóan.
-Semmi baj.- mosolygott rám.
-Mióta zongorázol?- kérdeztem kicsit megszeppenve.
-Amióta egyszer engem is leküldtek ide lekvárért és rátaláltam erre a gyönyörű hangszerre.
-Engem is meg tudsz tanítani?- kérdeztem csillogó szemmel.
-Fólia! Hol van már a lekvár?- kiáltott Banyika. 4 éve itt vagyok, azaz kicsi baba korom óta, és még mindig nem tudja a nevemet.
-Milyen név az hogy Fólia?
-Még...nem jegyezte meg a nevemet.
-Mióta vagy itt pici lány?- kérdezte tőlem barátságosan.
-4 éve...
-Este nyolckor itt várlak!- mondta majd a kezembe nyomott egy üveg lekvárt én pedig rohantam föl.
-Mi tartott ennyi ideig?- nézett rám bosszúsan a banya.
-Hát...egy patkány elkezdett üldözni és egy kis időbe telt míg megszelidítettem.- néztem ártatlan bociszemekkel.

  Hajnali 6 óra van. Hogy elszaladt az idő a meséléssel! Gyorsan összekaptam magam, és már futottam is az ebédlőbe. Elvettem a reggelimet és szétnéztem. Középen egy nagy kör alakú asztal a "menők" helye. Ettől balra egy nagyon hosszú téglalap alakú asztal, itt a "semlegesek" ülnek. És jobbra pedig egy ugyanilyen asztal, csak itt a "maradék" ül. Maga az étkező egyébként nagy.  A padlót fekete, míg a falakat narancsos színű csempe díszíti. A falon középen egy kesze-kusza minta fut végig. Én hova tartozom? A szomorú tény az, hogy még a maradék sem fogad be. Szóval megyek a könyvtárba és egy izgalmas könyv társaságában elfogyasztom a vajas kenyeremet, a felvágottat és a sajtot, majd indulás iskolába. Út közben egy dalt dúdolok:"Rám világít a holdsugár, Egyedül, egy veszedelmes éjszakán. De hangodat hallom az erdő hűs fagyában, A messziről süvítő szél dalában. Nem tudom honnan ismerem ezt a dalt, de nagyon tetszik. Ezt énekelgettem, mikor egy fiú toppant elém.

-Gyere! Sietnünk kell!
-Mi? Ismernem kéne téged? És mégis hova megyünk? Mi ez a nagy sietség?
-Áhh...tipikus nő. Túl sok a kérdés! Ki miatt maradnál?
-Én...- ezen elgondolkoztam. Engem itt senki sem szeret, nincsenek barátaim. Nincs veszteni valóm.- Jól van menjünk.- válaszoltam határozottan.
-Lady erre tessék!- mutatott egy piszkos kukára.
-Tessék? Ez...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert belelökött. Vártam a koppanást, de csak zuhantam lefelé, míg nem selymes fűbe puffantam. Körbenéztem és nem hittem a szememnek. London nem volt már sehol! Csak egy gyönyörű mező. Bársony sima fű, hatalmas fák, illatos virágok, a távolban hegyek húzódtak és egy nagy erdő. A madarak csicseregtek, egy dallamot énekeltek, az őzek nyugodtan legelésztek, a gidák játszadoztak a nyuszik ugráltak. Minden tökéletes volt! Én csak ugráltam, táncoltam és csupán boldog voltam.

Az önfeledt jókedvemnek az ismeretlen fiú vetett véget.

-Gyere, elkésünk!
-De hát azt sem tudom ki vagy, hogy hívnak és hogy hova megyünk.- fontam karba a kezemet. Most jobban megnéztem magamnak. Elálló fülek, hatalmas barna szemek, kicsit kiálló fogak vézna kezek lábak...kétség kívül egy egérre hasonlít- gondoltam magamban.
-Steward Moppy a nevem, és ha jól emlékszem te pedig Flora vagy.
-Ezt meg honnan tudod? néztem rá értetlenül.- be sem mutatkoztam.
-Téged és a családodat mindenki ismeri! A Griffin család egy igazi legenda!
-Hogy MI VAN?- nemértettem ezt az egészet.Hogy lennénk már egy legenda?- A szüleim meghaltak autó balesetben amikor kicsi voltam.
-Jesszus Szent Sajtos Nokedli! Mekkora baromságokkal tömték tele a te fejedet! Amikor Mindenkort a világunkat majdnem végleg ellepte a Sötétség, akkor a szüleid kezükbe vették az irányítást.  A születésed napján visszaverték a Sötétség és Gropher el akart téged pusztítani. Édesanyádat megölte de téged nem tudott. Senki sem tudja, hogy mi történt, de azóta nem tért vissza a Sötétség. Édesapád viszont nem bírta elviselni a felesége halálát, így ő is eltávozott tőlünk, téged pedig biztonságba helyeztek Londonba, az Embiótákhoz. Viszont most, hogy betöltötted a 15. évedet járhatsz a Haviscol-ra (ejtsd: Havaszikol). Oda igyekszünk. Az igazgató majd mindent részletesebben is el fog neked mondani.- mikor befejezte én csak a földet bámultam, és próbáltam megemészteni mindazt amit mondott. Tizenöt évig hazugságban éltem és semmit nem tudtam a múltamról?
-Bocsánat, fel kell dolgoznom még a hallottak...-Gondolkozz ameddig csak akarsz és jólesik, de közben haladjunk!- mosolygott rám kedvesen Stew.

 

 

 

Megosztás a facebookon

Sziasztok! 

 Elhatároztam, hogy írok egy történetet. Már többször megírtam, de tudni kell rólam, hogy elég béna vagyok és minden alkalommal kitöröltem... (haha) De hamarosan érkezik is az első rész, nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek maga a történet.

 Az egész történet csak kitalált, ha valami hasonlóságot vélsz felfedezni az a véletlen műve! Ha pedig valami ötleted/kérdésed van akkor erre az e-mail címre írj: csakegyblog@freemail.hu :))

  Nem ígérhetem, hogy nagyon gyakran tudok majd posztolni, mivel most váltottam iskolát, és nagyon kemény el vagyok halmozva feladatokkal plusz a külön órák, szakkörök, sport... de igyekszem minél többször, leginkább hétvégén. :)

  Igazából ennyit szerettem volna, hamarosan jön az első rész (nagy valószínűséggel holnap) remélem tetszeni fog.

Szép hétvégét! Puszi Sziasztok! 

Megosztás a facebookon